Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-358

45ö 358. országos ülés 1908 Julius 2-án, csütörtökön. tartásösszeg képezi az életfentartásra szükséges alapot, ezt az összeget mégis a törvény értelmében az utolsó fillérig el lehet tőlük vonni. Tehát itt is egy minimumot kell megállapitani, Számszerűleg nem határozom meg, rábízom az igazságügyminiszter úrra, de talán lehetne arra a minimális összegre szorítkozni, a mely a nyugdíjasoknak és özvegyeknek biztosítva van : 1200 koronára ; valamilyen összegre mégis csak meg kell a mentességet állapítani. Tudjuk, a gyakorlatban van rá példa, hogy egy nő, a kivel durván bánik a férje, elválik a férjétől, a férjet a törvényszék bűnösnek mondja ki és kötelezi tartásdíj fizetésére ; az asszony tartásdiját azonban az utolsó fillérig lefoglalhatják és igy nem marad neki egy fillérje sem az élet gondjainak viselésére. Ez minden idegen törvényben szabályozva van és hogy ennek szabályozását a jelen törvényjavaslatban nem látom, azt csak egy alaki hibának tudom be. A 2. §-nál akár egy 21. pontot kellene felvenni, akár egy másik szakasz szövegezésében kellene tehát kimondani, hogy a törvényesen megítélt tartásösszeg is 1200 koronán alul mentes a végrehajtás alól. Mert kétségtelen, hogy akkor, a mikor a törvény kedvezményeket ad, hogy az illetők megkaphassák — a végrehajtás alól való kivételek szigorítása mellett is a tartásdijat, de ugyanakkor ezt a tartásdijat nem védelmezi meg : ellenmondás van a törvényben, a melyet orvosolni kell. A törvény egyik intézkedése a feleségnek, gyermeknek megengedi, hogy nagyobb összeg erejéig vegye igénybe a kielégítési alapot, de másfelől a törvény a megszerzett alapot egyszerűen elvonja! Tisztelettel kérem tehát az igazságügyminiszter urat. hogy minden modern törvényhozás mintájára méltóztassék felvenni egy olyan intézkedést, hogy a törvényesen megítélt tartási összegek 1200 koronáig a végrehajtás alól mentesek. (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) Meg kell még emlékeznem, az ingók árveréséről, a melyeknél szintén azt kívánnám, hogy egy minimális érték állapittassék meg. Mert az ingók árveréséből befolyt pénzből a hitelező legtöbbször semmit sem kap : az árveréskérdés, foganatosítás, iratok kiadása iránti kérvények stb. felemésztik az ingó árverésen befolyt vételárat. Hiszen daczára annak, hogy a mint Bakonyi Samu képviselő ur emiitette, közel 400.000 ingóvégrehajtás volt 1906-ban, az elárverezett ingók 19.932 K vételárért adattak el, míg az elárverezett ingatlanok vételára 47,110.000 K volt; tehát abból a sok százezer ingóvégrehajtásból csak 19.932 K folyt be. Mi ennek a magyarázata ? Az, hogy nagyobb városokban az áryerési hiénák jelennek meg, a kik nagyon ügyelnek arra, hogy közös érdekük jól megvédessék, hogy a portékákat olcsón megvehessek, az adósnak elviszik a portékáját a nélkül, hogy követelése törlesztetnék. Ennek meggátlása czéljából szükséges volna az árverési csarnokok felállítása. Éber Antal: Ott van az 1888-iki törvény! Nagy György: Tudom, hogy az 1888: XII. t.-cz. kimondotta az árverési csarnokok fölépítését, de ez a törvény is, mint sok más üdvös törvény, végrehaj tatlan maradt. Azonban ennek a törvénynek a végrehajtása helyett most már helyesebb volna uj törvény alkotása, mert bizonyára Éber Antal t. képviselőtársam is tudja, hogy 1888 óta az árverési csarnokok beosztására, az árverés módjára nézve a külföldi államokban annyi reform lépett életbe, hogy nekünk is változtatásokat kellene tennünk e régi törvényen, ugy hogy már helyesebb egészen uj törvény alkotása. Az árverési csarnokok felállításával megszűnnék az a lelketlenség, hogy egész szobaberendezéseket potom áron adnak el, mert a komoly venni szándékozók az árverésről nem tudnak, de ha tudnak is, restellenek más ember magánlakásába bemenni, már a velünk született tartózkodásnál, és talán a sajnálkozás érzésénél fogva is; míg az árverési csarnokban az árverés elvesztené intim jellegét, egyszerű vásári ténynyé formálódnék és ott megjelenhetnének olyan emberek, a kik komoly szándékkal vannak, a kik komolyan vásárolni akarnak és ott az árverési hiénák nem végezhetnék olyan könnyen munkájukat. (Élénk helyeslés.) Az igazságügyminiszter ur figyelmét felhívom arra, hogy milyen nagy az érdeklődés az árverési csarnokok iránt; méltóztassék tehát a vonatkozó törvényjavaslatot minél előbb beterjeszteni. Egy másik kérésem volna a miniszter úrhoz, a mely a végrehajtási kérvény eltörlésére vonatkozik. A magyar jogászegyletben nagy szakértelemmel, nagy tudással tárgyalták a végrehajtási novellát. Az előadó ur is rámutatott beszéde keretében a végrehajtási kérvény eltörlésére. Azonban mindenütt azt az elfogadhatatlan érvet hallottam, hogy sok bajjal jár, sok rendelkezést kellene módositani. Tollat fosztani, ahhoz nem kell sem erő, sem bátorság, de szocziális intézkedéseket megteremteni, oda munka és bátorság szükséges. A ki visszariad a munkától és fáradságtól. az menjen tollat fosztani. A mikor szegény emberek megmentéséről van szó, nem szabad attól félni, hogy sokat kell dolgozni; dolgozzunk, ha kell éjjel-nappal, hogy olyan törvényeket hozhassunk, a melyek a milliókat kielégítik. Csak annak sok a munka, a ki a kevéstől is visszariad. Én áttanulmányoztam a végrehajtási törvényt; annak 7., 8. és 135. §§-ain kellene érdemleges és körülbelül négy más szakaszon jóformán stiláris módosítást tenni. A végrehajtási kérvény jóformán teljesen ismeretlen már modern államokban, a bíró meghozza az ítéletet, a 8—15 nap elteltével megjelenik a jogosított fél a bíróság előtt, ott rá vezettetik, hogy az ítélet végrehajtható és az ország bármelyik végrehajtójánál jelentkezik, a ki foganatosítani köteles a végrehajtást. Megszűnnék ezáltal a sok folytatólagos végrehajtási költség, de megszűnnék az az áldatlan költség is, a mit a visszaterjesztett iratok kiadása czimén csinálnak. Egészen tervszerűen csinálják sokan, hogy megvárják a 3 hónapot és a mikor letelt a három hónap, rendszerint kapnak a késésért egy pár koronát, a mi három hónap múlva megismétlődik és igy