Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-357

357. országos ülés 1908 július 1-én, szerdán. 4:*7 nyilvánul meg, én a magam részéről elvileg szívesen elfogadom, ahhoz hozzájárulok. Igenis, azon a véleményen vagyok, hogy nemcsak hiábavaló dolog, de határozottan káros, hogy — a nélkül, hogy a hitelezőnek abból valami haszna volna — tönkretesszük az adóst, és ennek következtében tönkretesszük azt, aki a hitelezés összegét kiegyenlíteni hivatva van; tönkretesszük abból a szempontból is, hogy továbbra is mint társadalmi és gazdasági tényező exisztáljon. Igenis, én teljesen méltánylom ezen szakasznak azon szempontból való behozatalát, hogy állapíttassák meg végre valahára az egészséges hitelezésnek a rendszere, t. i. az a hitelezés, a mely a szükséges beruházásokra vonatkozik, és a mely bizonyos gazdasági fellendülés, gazdasági megerősödés, ipari, kereskedelmi, vagy gazdasági ténykedés alapjául kell hogy szolgáljon. Igenis, helyes az a felfogás, hogy azon könyelmű hitelezésnek lehető intézkedésekkel gátat vessünk, a mely könyelmű hitelezés tulajdonképen csak az adósoknak a hitelezés által való behálózását, anyagi tönkretételét czélozza. De ugy gondolom, t. ház, hogy ezen intézkedések megtételénél mindenekelőtt keresnünk, s azután megtalálnunk kell a középutat. Azon utat, a mely egyfelől az adóst védve, másfelől a hitelezést sem teszi teljesen lehetetlenné. Én, t. ház, ebben a törvényben, nevezetesen annak 2. §-ában, olyan intézkedést látok, a mely végeredményében nem idézhet elő egyebet, mint azt, hogy a tulajdonképen egészséges hitelezést is lehetetlenné teszi. (Ügy van! a középen.) T, ház! Bár az elvet szívesen elfogadom, mégis különösen aggályosaknak tekintem a 2. §. 17. és 18. pontjait. ÍTem tagadom, hogy ezen törvényes intézkedéseknek bevétele nem izoláltan, hanem külföldi példák nyomán haladva történt, s a mit ebben a törvényben kifogásolok, épen az, hogy egyes fölvett külföldi intézkedések mellett nem vették föl azon a külföldi államok törvényeiben meglévő kautélákat, a melyek szervileg összeköttetésben vannak az egész végrehajtási eljárással. Éber Antal képviselő ur alaposan foglalkozva ezen kérdéssel, kimutatta, hogy a 2. §. 18. pontjának törvényerőre emelkedése az anomáliáknak egész sorozatát vonja maga után. Mentesiti például a 12 holdas ingatlan tulajdonnal biró birtokos-osztály fundus instructusát, de ezzel szemben nem ad semmiféle módot arra, hogy ez a fundus instructus más módon a hitelezők kielégítésére legyen fordítható. Külföldön, t. ház, a német és osztrák törvényben ugy áll a dolog, hogy ezen fundus instructus, mint az ingatlanok kiegészítő része tekintetik és épen ezért nem képezheti külön végrehajtás tárgyát, viszont elárvereztetnek az ingatlanokkal együtt, Az, hogy a törvényjavaslatból ez kihagyatik, hogy t. i. a fundus instructus az ingatlanhoz tartozik, s vele együtt elárverezhető semmi egyébre nem vezet, mint hogy a hitelezők, kijátszassanak. (Mozgás.) Ezenkívül, t. ház, a mentességeket illetőleg nem tartom kielégítőknek azokat a kautélákat, a melyeket a törvény mégis a mentesség alá vett ingók tekintetében biztosit. A 3. §. ugyanis azt mondja, hogy ennek daczára ezen vagyonok lefoglalhatok és árverezhetők abban az esetben, ha a végrehajtás azoknak vételáráért vezettetik, a mely körülmény az Ítéletben feltüntetendő. De, t. ház, ez nem kielégítő, mert hiszen az illető leggyakrabban épen azért vesz kölcsön három-négyszáz forintot, hogy az ő 12 holdas birtokát a kellő felszereléssel ellássa. És gyakorlatilag nem is történhetik másként. A parasztgazda által vett kölcsönöknek 99 százalékban a gazdasági felszerelés megszerzése a czélja. Most már ennek a kautélának ilyetén fentartásából mi fog következni ? X. T. kölcsönt, pénzt kér azért, hogy ő magát fundus instructussal elláthassa. Viszont azonban, mikor azt a pénzt neki vissza kell fizetnie, akkor már a hitelező a tőle kölcsönvett pénzből vett marhát le nem foglalhatja. Ez, t. ház, nemcsak a hitelezőre rossz, hanem rossz az adósra nézve is. Mert ha az a hitelező tudja azt, hogy ő be nem hajthatja pénzét azon az ingón, az melyet azon a pénzen vásárolt az adós, ennek következménye az lesz, hogy nem fog hitelezni, ennek pedig ismét az lesz a további következése, hogy a gazdasági élet fejlődése meg fog akadni. (Halljuk! HaJljuk!) De helytelen az az intézkedés azért is. mert a gyakorlati életben az lesz a következése, hogy a hitelezők egyenesen az ingatlanra vetik magukat. ISíem fog találkozni olyan, a maga ügyeit kellő gondossággal kezelő hitelező, a ki a tizenkét holdon aluli telekkel rendelkező adóssal szemben annak ingójára fogja vezetni a végrehajtást, hanem igenis az ingatlanra fogja azt vezetni, a minek az lesz a következménye, hogy az illető el fogja veszíteni ingatlanát. De van ezen javaslat 2. §-ának több olyan intézkedése is, a mely a kritikát a legnagyobb mértékben kihívja. Pl. a 17. pontban kimondatik, hogy nem foglalható le a végrehajtást szenvedőnek egy tehene, négy juha, vagy négy kecskéje, illetőleg az azok beszerzésére szükséges pénz. Az utóbbi kitétel eddig hiányzott a törvényben. Hogy fog most alakulni a gyakorlati élet ? Mindenekelőtt az a kérdés, hogy vájjon az illető szándékolta-e egyáltalán azt az ingót megvenni, másfelől pedig, hogy mennyi annak az ingónak az ára, mert hiszen egy tehén ára pl. 80—350 korona közt váltakozik. Mi fog tehát bekövetkezni? Az, hogy a végrehajtást szenvedő készpénzét általában háromvagy négyszáz forintig lefoglalni nem lehet. Mert ez a javaslat nem mondja ki azt, hogy ez a készpénz csak annál nem foglalható le, a.