Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-357
4ÍH 357. országos ülés 1908 Julius í-én, szerdán. csökkenni a kitel. 8 ezzel szemben mit tapasztalunk ? Azt, hogy mig 1881 előtt a jelzáloghitellel foglalkozó intézeteknek a száma a 300 körül járt, ez a szám azóta a 4000-et is meghaladta. (Zaj.) De ha látjuk, hogy a végrehajtások száma évről évre rohamosan emelkedik, ha csak az 1906-ik évi statisztikát tartjuk szem előtt, a mikor ingó végrehajtás 396.064 volt, ingatlan végrehajtás pedig 129.257, tehát az 500.000-et meghaladó, a mikor kétségtelen igazság az, hogy a végrehajtások számának ily horribilis emelkedését a pauperizmus emelkedése követi : akkor lehetetlen elzárkóznia egy jó törvényhozásnak az elől, hogy neki nemcsak az a feladata, hogy a hitelezőt a maga követeléséhez mindenáron — hogy ugy mondjam : per fas et neías — hozzásegítse, hanem a saját egyetemes érdekére való tekintettel gondolkodnia kell arról, hogy az adósnak ne minden vagyona foglaltassék le és hogy legalább annyija maradjon meg. a miből fogyatékosan a maga életét, exisztencziáját eltengethesse. A javak elkótyavetyélésével számos gazdasági érték is megsemmisül és a hitelezőnek sincs ebből haszna, mert követeléséből alig kap valamit, sok esetben nem kap épen semmit, és emellett viselnie kell az összes költségeket, az adós vállán pedig ott marad az egész adósság ; az állam elveszti egy jó munkaerejét, a koldusbotra jutott adós pedig maga és családja a társadalom terhét szaporítja. A modern törvényhozásokban mind diadalmasabban halad előre annak az igazságnak érvényesülése, hogy a végrehajtásokat nem a személy ellen kell intézni, mert a személy elleni végrehajtásokkal és ide kell sorozni az adós exisztencziáját fenyegető rendszabályokat, tulaj donképen ha nem is a szabadság megszorítása tekintetében és alakjában, de az egyéni és a gazdasági szabad mozgás lehetetlenné tételével a népesség óriási rétegei kerittetnek körül az adósok újszerű börtönével. Hisz az állani előtt elsősorban követendő erkölcsi szempontokkal csak nem lehet azt összeegyeztetni, hogy egy embernek fizikai, egyéni és gazdasági léte áldozatul dobassék a magánjogi érdekek abszolút érvényesülésének. Az államnak igenis meg kell keresnie azokat a korlátokat, a melyekkel a magánjogi kényszerítő hatalom határait megszabja. Meg is teszi ezt az államhatalom és a törvényhozás sokkal nagyobb mértékben, mint a mentesség kitágításával és a végrehajtási korlátok szaporításával, megteszi magának az an) r agi jognak körében, a mikor a szerződésképességet szorítja meg a közérdek szempontjából, a mikor bizom'os követelésektől a bírói jogsegélyt egyenesen megvonja. De nem áll az sem, hogy az adósoknak ez a védelme a hitelező érdekével oly mereven ellenkeznék, mint azt hangoztatják. Egy német jogkönyv a XVIII. századból, a Corpus Juris Fridericianum mondja, és tökéletesen igazat kell adnom neki, hogy »dass der Schuldner am Lében bleibe«, ezt tulaj donképen magának a hitelezőnek érdeke is megkívánja. A mikor az adósnál foglalnak, zálogolnak és elpusztulnak azok a holmik, a mikeá ő szivével, lelkével csügg, a melyeket jobb napokban szerzett, elpusztul ezekkel az ő munkakedve, a háziassága iránti, és egész gazdasági érzéke, és i'gy veszti el ezeket a polgárait, az ezekben rejlő gazdasági értékeket maga az állam is, kész a romlás, nyomon, követi a tragikum, a mely gyakran a fizikai létnek is megsemmisülésére vezet. És végre is az állam előtt fontosabbnak kell, hogy legyen az egyénnek és a családnak gazdasági exisztencziája akárhányszor, mint a hitelező érdekeinek abszolút megvédése. A hitelt — különösen pedig a végrehajtási törvényeknek megalkotása különben szemben találja magával az ellentétes érdekek minden táborát. Teljesen áll a most tárgyalt novellára Montesquieu- nek az az Ítélete: »Quand un homme emprunte, il trouve un obstacle dans la loi mérne qui est faite en sa faveur: cetté loi a contre elle et celui quelle secourt, et celui qu'elle condamne.« Az, a ki hitelt vesz igénybe, gyakran maga panaszkodik azon törvény ellen, mely az ő kedvéért keletkezett és ennek a törvénynek ép ugy gáncsolójává szegődik az adós, mint a hitelező. Mert hiszen kétségtelenül az is igaz, hogy az adósok táborában is hangzik fel olyan kifogás és panasz, hogy megfogyván a fedezet, a melyet a hitelező szem előtt tartott, midőn a kölcsönügyletet vele megkötötte, a hitelképessége is csökken. Azonban ezekben az ügyletekben kétségtelenül a személyi hitel momentuma lép előtérbe, a személyi hitel pedig nem a mentesített ingóságokon alapul, nem az adósnak a bútorzatán, a mesterembernek a gyalupadján, kalapácsán és kaptafáján, melylyel dolgozik és az életét fen tartja, hanem alapszik az adósnak szemé 1 yes tulajdonságain, munkaképességén és a kereset zavartalan folytatásán. Ha így fogjuk fel a személyi hitelt, azt kell megállapítanunk, hogy azok a mentességek, melyeket ez a törvényjavaslat tart szem előtt, épen arra adnak módot az adósnak, hogy kötelezettségeit fennakadás nélkül teljesíthesse és ez a hitelezőnek elsősorban érdeke, nem pedig az, hogy adósának exisztencziáját megsemmisítse azzal, hogy elvonja tőle a munka lehetőségét, a személyi hitelnek ezt a legvégső bázisát. (Igaz! Ugy van!) En tehát ettől a törvényjavaslattól nem a hitelképesség megszorításának hátrányát várom, hanem a személyi hitel tulaj donképeni feladatát látom biztosítva. Mert miféle hitel is az — nézzünk csak szembe ezzel a panaszszal, — melyet ezek a kifogások akarnak megvédelmezni ? Kétségtelen, hogy a legkisebb osztályokról lehet itt szó. Elmegyen ahhoz a kisemberhez az efféle hitelügyletekkel foglalkozó üzletembernek megbízottja és mindenféle részletfizetési kedvezmények megadásával ráveszi nem is égető szükséget képező áruk megvételére. Az a gazdasági Ítélőképesség dolgában talán korlátolt adós nem azt nézi. hogy milyen silány az az áru, milyen drága az érte kívánt ár, csak a megszerzés alkalmának könnyűséget tartja szem előtt és lekötelezi magát 5—6 felé, ugy hogy az ő jövedelmét a részletek fizetése is kimerítené.