Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-355

384 5.5/Í. országos ülés 1908 június 27-én, szombaton. a nehézségekkel megküzdeni, végre 1894-ben az állam, engedve az érdekelt körök óhajának, saját kezelésébe vette azt át. A mint látjuk, az okoskodás nem is lehetne helyesebb és a Trieszt példájára való hivatkozás nem is lehetne alkalmasabb és idevágóbb. Es mégis az akkori kormány épen az ellenkezőjét tette annak, a mit a legészszerűbb okoskodás diktált; az ellenkezőjét tette annak, a mit Triesztnek klasszikus példája sugalmazott; egyszóval megtette mindazt, a mi ellenkezője volt annak, a mit neki a fiumei piacz érdekeltsége és illetékes faktorai tanácsoltak és tőle kértek. Ugy cselekedett az akkori kormány, mint a mesebeli barát, a ki vizet prédikál és bort iszik. Ugyanis 1891-ig a fiumei vasúti és kikötői raktárakat a magyar államvasutak és a tengerészeti hatóság kezelték ; 1891-ben azonban a kormány az összes létező és a jövőben az állam milliói árán létesítendő raktárakat, rakpartokat és rakhelyeket 25 évi kihasználásra egy pénzcsoportnak, az áruüzlettel is foglalkozó Magyar Leszámitoló és Pénzváltó Bank fiumei fiókjának engedte át. Ennek következtében némely szerencsésebb ember és a nagy részvénytársaságok megtartották ugyan az előbb bérelt nagy raktárakat, de a közép- és nagykereskedők legnagyobb része elesett azon raktáraktól, a melyekben eddig áruikat kényelmesebben és olcsóbban beraktározhatták, osztályozhatták, kezelhették, és ily módon propre kereskedelmük fejlesztése egyszerre megbénittatott. De történt ám más is, a mi a fiumei kereskedőket még mélyebben és még erősebben elkeserítette. Történt ugyanis, hogy röviddel a Magyar Leszámitoló és Pénzváltó Bank fiumei raktárvállalatának létesítése után, a fiumei kereskedők azt tapasztalták, hogy régi üzletfeleiket lasankint elvesztik, hogy évtizedes, verejtékes munkával megszerzett belföldi és külföldi összeköttetéseik egyszerre megszűnnek és azt tapasztalták, hogy elpártolt klienseik egytől-egyig a Leszámitoló és Pénzváltó Bank fiumei fiókjának üzletfeleivé lettek. (Halljuk!) Miért ? Mi történt ? — kérdezték akkor ; talán a fiumei kereskedők kevésbbé megbizhatók, kevésbbé szorgalmasak, kevésbbé tisztességesek lettek, avagy követelményeik az ár és a költség tekintetében magasabbak vagy túlzottak lettek ? Nem, t. képviselőház, csak az történt, hogy a fiumei kereskedőknek régi kliensei a hatalmas és kiváltságos Magyar Leszámitoló és Pénzváltó Bank fiumei fiókjától ofyan olcsóbb és kedvezőbb ajánlatokat kaptak, a melyekkel az állami kedvezmény nélkül és szerény tőkével dolgozó fiumei kereskedők konkurrálni képtelenek voltak. És tetszik tudni, t. ház, hogy miképen történhetett ez meg ? Nagyon egyszerűen. A Magyar Leszámitoló és Pénzváltó Bank a fiumei kereskedők klienseit ugy tudta csak magához ragadni, hogy a fiumei kereskedőknek reábizott üzleti titkait kihasználta. Ugyanis a fiumei kereskedők, a régen bérelt raktáraktól elesvén, kénytelenek lettek áruikat és az árukat kisérő okmányaikat a Fiumei Leszámitoló Bank raktárvállalatára bízni. S minthogy a Leszámitoló bank a maga részéről szintén foglalkozott áruüzlettel, nagyon természetes, hogy a Leszámitoló bank a fiumei kereskedőben nem annyira raktári vállalatának kliensét, mint inkább áru-üzletének konkurrensét látta, a kit nem támogatni, hanem legyűrni, legyőzni kell. A legyőzendő konkurrensnek a raktárvállalatra bizott áruját kisérő okiratai pedig a bank kezei közé, hogy ugy mondjam, hivatalosan kerültek ; a banknak tehát igy könnyű volt azokból a konkurrencziára nézve fontos adatokat megszerezni, s azon adatokat felhasználnia, illetőleg azokon eligazodnia, és minthogy a bank, a mely nagy tőkével, s korlátlan hitellel dolgozik, 6%-os nyereséggel — mondjuk, egy millió tőke után, 60.000 K évi nyereséggel — megelégszik, mig a szerény tőkével — mondjuk 100.000 K-val — dolgozó fiumei kereskedő a 6%-os nyereségből pedig alig élhet meg : a banknak még könnyebb volt olcsóbb és kedvezőbb ajánlatokkal a fiumei kereskedők régi klienseit elcsalogatni és megszerezni. (Halljuk!) Tehát a Magyar Leszámitoló- és PénzváltóBank fiumei fiókja annak idején a helyett, hogy a fiumei piaczot és kereskedelmét elősegítette, támogatta és fellenditette volna, ellenkezőleg kizsákmányolta a fiumei kereskedők üzleti titkait, kizsákmányolta azon előnyöket, a melyek a nála raktározó kereskedők üzleti titkainak megismerése és felhasználása által neki kínálkoztak és ellenük az áruüzlet minden ágában a legirgalmatlanabb versenyt támasztotta. Ezen kalózkodásnak sajnos és természetes következése az lett, a mint mondtam, hogy a fiumei kereskedők elestek régi üzleti összeköttetéseiktől, elszegényedtek; sokan elköltözni is kénytelenek voltak, mig a bank az ő nagy tőkéjével, az ő hatalmas hitelével, a raktármonopolium birtokában, az állam kifejezett támogatásának és a kedvezmények egész sorozatának élvezetében, meggazdagodott a nélkül, hogy a városban egyetlen uj czéget hozott volna létre, vagy az országban egyetlen uj üzletágat honositott volna meg. (Halljuk!) Az érdekeikben oly mélyen megsértett kereskedők, a kereskedelmi kamara, a kereskedelmi egyesület, a városi rappresentanza, a városi tanács tiltakoztak ezen gazdasági fejlesztési politika ellen és deputácziókat, feHratokat, memorandumokat stbt. küldtek a miniszterhez, Dániel Ernő báróhoz, a ki végre megigérte, hogy a bajokat orvosolni fogja. T. képviselőház.! a bajok állítólagos orvoslása, egyszerűen, — hogy simán fejezzem ki magamat — egy ujabb kijózanodást, ujabb keserű kiábrándulást szerzett a fiumeieknek. A mennyiben 1898-ban Dániel Ernő báró hatályon kívül helyezte ugyan a Leszámitoló Bankkal kötött régi szerződést, azonban csinált egy uj szerződést, a melynek alapján ugyancsak a Leszámitoló és Pénzváltóbankkal alapította a jelenlegi »Fiumei nyilvános raktár-részvénytársaságot«. De a bank, hogy a