Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-355

umas $7-én, szombatolt. 368 355. országos ülés 1908 j gyáraknak az ipari szeszgyáraktól elvont kontin­genssel való istápolása által a magyar mezőgazda­ságnak használunk ? Ha nagy mennyiségben, nagy mértékben fognak a mezőgazdák ezen előnyben részesülni, akkor megengedem, hogy ez a magyar mezőgazdaságnak hasznára lesz. De ha csak néhány száz emberről van szó, a kiknek mindegyike 100— 200.000 K ajándékot kap, akkor én ezzel még a magyar mezőgazdaság fellendítésére irányuló czélt elértnek nem látom. Erre vonatkozólag kérnék felvilágosítást, és vagyok bátor egyben kérni: méltóztassék intézkedni az iránt, hogy az ipari szeszgyárosoknak kellő indokolás nélkül nyújtott ellenérték, a mely jelentékenyen megterheli az államkincstárt, a kedvezményben részesített mező­gazdasági szeszgyárosok részéről, legalább részben, megtéríttessék. (Helyeslés a balolddon.) Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A miniszterelnök ur kivan szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök : T. képviselő­ház ! (Halljuk !) A t. képviselő urnak most felho­zott ellenvetésére már az általános vita során fe­leltem. Azt mondottam, hogy nekem is az az állás­pontom, hogy ha a mezőgazdasági szeszgyárosok­kal meg lehetne fizettetni a kontingens értékét, az igazság az lenne, hogy azok bizonyos ellenszolgál­tatást adjanak az államnak a nekik juttatott kon­tingensért. Miután azonban meggyőződésem az, hogy ezen az utón mezőgazdasági szeszfőzdék — legalább olyan számban, a mint az kívánatos és a mint elvonjuk a kontingenst az ipariaktól— kelet­kezni nem fognak, magasabb közgazdasági érdekek pedig követelik, hogy intenzív mezőgazdaságra tér­jünk át, mert csak igy tudjuk azt a czélt elérni, hogy ha gyöknövényeket termelünk nagyobb meny­nyiségben, legalább megközelítőleg olyan termés­eredményt érjünk el, mint a nyugati államok: ezen magasabb közgazdasági szempontok azon czél megvalósítását teszik elsőrangú kötelességgé, hogy igenis áttérjünk a szesziparnak mezőgazda­ságivá tételére. Ezen magasabb közgazdasági szem­pontnak elérése indított engem arra, hogy az eddig is követett eljárásnak megfelelőleg ne ellen­szolgáltatásért juttassam az egyes mezőgazdasági szeszfőzdéknek a kontingenst. Ezt már elmondtam más alkalommal is, (Helyeslés.) és más álláspontot nem foglalhatok el. A mi pedig a t. képviselő urnak azt a kérdését illeti, hogy hány szeszgyár fog fel­állíttatni, az a feleletem, hogy minél több fog fel­állíttatni. Mi e törvényben kimondjuk azt a kor­látot, — eddig korlátolva nem volt; adhattunk egy szeszgyárnak 1680 hektolitert is — hogy 720 hektoliter a maximális mennyiség, a mennyit kap­hat egy mezőgazdasági szeszgyár, a gyakorlatban azonban a tényleges kiosztás értéke még sokkal alantabb áll. Ha sok lesz a jelentkező, azt hiszem, le fogunk szállani 300-ra, úgyhogy "a t. képviselő ur könnyen kiszámithatja, hogy hány szeszgyár fog keletkezni. Ezt mathematicze megmondani nem tudom : kötni sem tudom magam, mert azon na­gyobb czélt kell megvalósítani, hogy a mezőgazda­sági szeszgyárak rendelkezésére álló kontingens ezek által ki is főzessék. A mi az ezen oldalon felszólalt (a jobboldalra mutat.) t. képviselő urakat illeti, az ő kívánságuk — ha jól értettem — az, hogy ne az ezen törvényben biztosított Í/Í,, hanem 1/5 rész kontingens tar­tassék fenn Horvát-Szlavonországok részére. Hogy Horvát-Szlavonországok mezőgazda­sága valamivel nagyobb megnyiségben részesit­tessék, mint a hogy az ő adóképességük és hozzá­járulási aránjmk a törvényben meg van állapítva, azt elismerem azért, mert a múltban ők viszonylag kevesebb kontingensben részesültek. Méltóztas­sanak azonban figyelembe venni azt, hogy azok a horvát gyárak ép ugy kaptak volna kontingenst, mint a magyar gyárak, de voltak idők, midőn a szeszgyártás nem járt olyan nagy haszonnal mint ma, hanem igen jelentékeny áldozattal, sőt éveken át veszteséggel járt és ekkor Horvát-Szlavonorszá­gokból senki sem jelentkezett arra, hogy szeszfőz­déket állítson fel. Valóban méltánytalan lenne tehát, hogy most azoktól a szeszfőzdéktől vonjuk el a kontingenst, a melyek nehéz viszonyok közt kapták meg azt. Ezt a kontingenst nekünk respek­tálnunk kell. A jövőre nézve körülbelül az areále nagy­ságát vettük fel, midőn azt kötöttük ki a törvény­ben minimáhs kikötésként, hogy a kontingens egykilenczed része tartatik fenn Horvát-Szlavon­országok részére. Mit jelent ez, t. képviselőház ? Minthogy 17.000 hl. kontingenst vonunk el évenként, ennek egykilenczed része kereken 1900 hl; ez évenkint átlag körülbelül három szeszgyárnak felel meg, sőt ha áttérünk a kisebbekre, többnek is. Méltóz­tassék azonban figyelembe venni azt, hogy mi most lényegesen redukáljuk a kontingenst; redu­káljuk 45.000 hl-rel és nekem teljes a reményem ahhoz, hogy a jövő esztendőben nemcsak azt a 17.000 hl-t fogjuk kiosztani a szeszgyárak között, a melyet elvonunk az ipariaktól, hanem, hogy azt a 45.000 hl-t is kioszthatjuk, a melylyel most redukáljuk a kontingenst. Ebből ismét egy­kilenczed rész, vagyis 5000 hl esik Horvát­országra, ugy hogy azt merem mondani, hogy ha csak előre ki nem számitható, rendkívüli viszo­nyok visszahatással nem lesznek konzumunkra, Horvát-Szlavonországok a közelebbi kampány­ban 10 szeszgyárral fognak részesedni. Én azt hiszem, hogy ha figyelembe méltóztat­nak venni azt, hogy a gyümölcsszesz megadózta­tásánál, tehát a könnyebb adónemmel való adóz­tatásnál Horvát-Szlavonországok gyümölcsszesz­főzdéi — mivel a főzdéknek majdnem 40%-ot meghaladó része Horvátországban produkálja a gyümölcsszeszt — sokkal előnyösebb adózási fel­tételek mellett adóznak, mint ezek a termelési, illetőleg fogyasztási adó alá eső, szóval a szeszmérő gép jelzése alapján fizető szeszfőzdék, ennélfogva nem lehet szó arról, hogy Horvát-Szlavonországok mezőgazdasága nem egyenértékűen particzipálna a törvény előnyeiben. Sőt én jó lélekkel és az igaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom