Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-349

349. országos ülés 1908 június 20-án, szombaton. 237 Ellentállási ereje meg is tort már nem egy ütközetben és épen azok az események, a melyeket interpellácziós beszédemben el kell mondanom, hasonló szomorú következmények perspektíváját tárják fel előttünk, a mely következmények hatásukban belső nemzeti konszolidácziónknak lesznek kétségkívül akadályai. Mert, t. ház, egy uj nemzetiségi kérdés veszedelmének eshetőségével állunk szemben. És mindazok, a kik ezt a kiszakitási munkát saját faji vagy politikai érvényesülésük erősítése czéljából el akarják végezni, igen ügyesen használták ki támadási jrontul a ruthén népnek vallási oldalát, ez lévén e nép lelki világának teljessége. (Halljuk!) És minthogy tapasztalati tény az is, hogy a nép kulturfokával fordított arányban áll a hierarchia befolyása, ennek megnyerése által a politikai czél el van érve, a politikai siker biztosítva van. A kulturailag alacsonyabb fokon álló népnél ugyanis igen könnyen találja meg a papság azokat az eszközöket, a melyeknek igénybevételével politikai és társadalmi téren úgyszólván kizárólagos tényező lehet a vezetésben és irányításban. És ebben a tekintetben nagyszerű hivatást tölthet be, ha fel tud emelkedni arra a szellemi és erkölcsi magaslatra, a midőn meggyőződésévé válik, hogy a történelmileg egymásra utalt népek százezreinek, sőt millióinak politikai és érzelmi egysége teremthet csak az ő híveikre is kiható állami erőt, nyugalmat és felvirágozást. (Ugy van! Ugy van!) T. ház! Ennek a hivatásnak nálunk az eperjesi és munkácsi görög katholikus egyházmegyék papjai nagyrészt idegen ajkú hiveik vezetésében becsülettel élnek. Ezt a hivatást szolgálták az Amerikába demisszionált papok is, eltekintve természetesen a mindig előforduló egy-két kivételtől, ennek a hazafias kötelességteljesítésnek könnyítése és biztosítása indíttatta meg e demisszionált papsággal azt az évtizedes mozgalmat, a melynek czélja egy amerikai magyar görög-katholikus püspökség létesítése volt. T. ház! Röviden el kell mondanom — mert szükségem van erre interpelláczióm indokolása czéljából — ezen mozgalomnak mintegy történeti vázát. (Halljuk!) Ott künn Amerikában ugyanis a papság sikeres működésének nélkülözhetetlen föltétele volt egy önálló egyházi organizmus, hogy gátja legyen ez egyrészt a nagy orosz propagandának, a mely az egyházfejedelmi intézmény csábító pompájával, pénzzel, egyházi és iskolai terhek mentesítésével hódit, és másrészt, hogy ezen önálló egyházi szervezet emanczipálja a klérust és a híveket egyaránt a föléjök rendelt ír püspökök erőszakos önzése alól. Ezen törekvés támogatásra talált itthon a Bánffy és a Széll kormánynál, a munkácsi és eperjesi egyházmegyék püspökeinél és a hazai görögkatholikus társadalomnak vezérférfiainál is. Ezzel szemben az ügy ellenségeinek érthető agitácziója túlszárnyalta az ő buzgalmukat. Mindenféle gyanúsítások, rágalmazások, különböző alattomos intrikák, egyházi és politikai főhatóságok megtévesztő hazug informálása voltak többek között azok a i'érfiatlan fegyverek, a melyek alkalmazásában nem válogattak a schizmatizált papok, cseh, morva, tót és galicziai rutén egyletek, pánszláv lapok, hogy meghiúsítsák a mozgalomnak sikerét. T. ház ! Am folytonos könyörgések és mozgalmak végre mégis részleges eredményre vezettek. (Halljuk!) A római szentszék a magyar kormány hozzájárulásával kiküldte apostoli vizitátornak Hodobay András eperjesi egyházmegyei kanonokot. Az eredmény mondom, csak részleges volt, mert a vizitátor továbbra is egyházjogilag alárendelt hatóság maradt, a kit sem rangja, sem hatásköre, de továbbá az amerikai viszonyokkal állítólag teljesen ismeretlen egyénisége sem predesztinálhatott arra, hogy összeműködő harmóniát és az észak-amerikai lakosság naczionális khaoszában bizonyos magyar jellegzetességgel párosuló felekezeti öntudatot teremteni tudjon. Mindenfelől bizalmatlanság, gúny és ellenségeskedés fogadta a magyar kormány u. n. ügynökét, a kinek sem fellépése, sem négy esztendeig tartó működése szerencsésnek nem nevezhető. így változatlanul maradtak volna a dolgok, ha néhány vezetőszerepet játszó férfiú, a pártoló amerikai és magyarországi sajtó és kormányaink továbbra is nem forszírozták volna az ügynek teljes és végleges megoldását, mely elől végre maga B,óma sem zárkózhatott el. Csupán személyi, helyesebben a nemzeti szempontot volt hivatva megoldani az a diplomácziai tárgyalás, a melyet a szentszék az egyesült államokkal, Monarchiánkkal és Oroszországgal folytatott. Ezen tárgyalásokban végzetszerüleg avatkozott bele az előkelő bécsi összeköttetésekkel biró gróf Septiczky, lembergi gör.-kath. érsek. Az ő befolyása könnyen érvényesült a mi rovásunkra Bécsben és ebből kifolyólag a Vatikánban is, és az eredmény az lett, hogy ama néhány ezer gör.-kath. galicziai rutén elenyésző jogán, a százezernyi magyar gör.-kath- jräspöke egy galicziai ruthén szerzetes lett, Ortinszky István. Csak egészen röviden fogok rámutatni azon következményekre, melyeket ez a kinevezés előidézett. A püspöki mozgalomban pro és kontra érdekelt nagyjelentőségű társadalmi és politikai csoportok előtt önálló államiságunk tehetetlensége világolt ki és az amerikai magyar görögkatholikusok politikai és naczionális súlya elveszett, mert a püspökségi mozgalomban a nemzeti és hitéleti szemponton kivül az egyik czél épen ennek a súlynak dokumentálása és biztosítása is volt. Ennek hijján ujabb vérszemet kapott a nagy szláv proj>aganda, a sizmatizált