Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-348

3í8. országos ülés 1908 június 19-én, pénteken. 189 megmagyarázhatóbb, a legegészségesebb az, hogy adóink közül a szeszadót emeljük, még pedig két szempontból. Először ez közgazdasági életünkre nincsen nagy visszahatással, másodszor épen a szeszadó £1,3, ä mely legjobban elbírja azt emelést és egyszersmind a legHadóbb is. (Helyeslés.) Ha az uj adótétel meg lesz állapítva, vagyis ha hektó­literenként az abszolút szesz után 140 koronára lesz felemelve a szeszadó, az ország még akkor is szesz­adó dolgában a legkevésbbé lesz megadóztatva Európa összes államaihoz képest. Még Svédország is, hol a szeszfogyasztás tudvalevőleg minden tekin­tetben korlátozva van, hol állami intézmények léteznek arra, hogy a szeszfogyasztás minimális méretékre csökkenjen a nép között, magasabb adót szed a szesz után, mint a mennyit mi fogunk szedni, ha ezt az adótételt olyan magasságra emeljük, mint a mennyire a javaslatban tervezve van. Egyrészt ez az adóemelés a czélja annak a javaslatnak, másrészt van még két más czélzata is. Az egyik az, hogy az állam át akar térni, amennyire csak lehet, az ipari szesz előállításáról a gazdasági szesz előállítására, és e tekintetben abban az irány­ban, a melyben az ország eddig is haladt, további nagy lépéseket akar tenni ez a javaslat. A gazdasági szeszfőzde sokkal intimebb kon­taktusban van az egész gazdasági, különösen mező­gazdasági élettel, mint az ipari szeszgyár. Igaz ugyan, hogy az ipari szeszgyárak eleinte szintén élénk összeköttetésben álltak a gazdasággal, de ez a kontaktus hova-tovább mindig lazul. Nekünk oda kellene törekednünk, hogy mezőgazdasági szesz­gyárainkat fejleszszük, a melyek hizlalással fog­lalkoznak és a szesz előállításánál mutatkozó mel­léktermékekkel visszaadják a gazdaságnak trágya alakjában azt, a mit tőle elvettek. (Helyeslés.) Ezért csak helyeselni lehet a kormánynak ezt az intenczióját. (Helyeslés.) A kormány azonban nem akar itt az ipari szeszgyárakkal szemben a rideg fiskalitás állás­pontjára helyezkedni s ezért azt a szeszkontingenst, melyet eddig bírtak, nem minden kártalanítás nél­kül akarja tőlük elvenni és odaadni a gazdasági szeszgyáraknak, hanem azért nekik méltányos meg­váltási árat ad. A második intézkedés, a mely tudomásommal is itt a képviselőház tagjai között bizonyos nyug­talanságot keltett, abban áll, hogy ennek a tör­vénynek szigorítása az u. n. kisüstökre is vonatko­zik. Minthogy pedig az országban körülbelül 60.000 kisüst létezik, nagyon természetes, hogy az a közönség igen nagy részében is nyugtalansá­got keltett és talán épen ez az oka, hogy a künn észlelhető nyugtalanság megnyilatkozott itt magá­nak a képviselőháznak tagjai sorában is. A mint a kormány eredetileg tervezte, a múlt állapottal szemben ezeket a kisüstöket igenis érte volna bizonyos tekintetben emelés, először is a szeszadónak felemelése folytán, — de ez mindenkit ér egyformán, tehát az alól kivételt ők sem kér­hetnek — de érte volna az adózás módjának megmásitásában is. Ezek a kisüstök eddig a szerint fizettek, hogy feltételezték, hogy a kisüstök tar­talmát 24 óra alatt háromszor bírják kifőzni. A törvényjavaslat eredeti szövegében pedig, a mely előttünk fekszik, azt kontemplálta, hogy ezentúl ugy fizessenek, mintha négyszer főznék ki üstüknek tartalmát. A tény ezzel szemben az, hogy még a leg­egyszerűbb üstön is legalább hatszor—nyolezszor ki lehet főzni a tartalmat, a mely benne van. Ennek következtében a kisgazda eddig, ha nyolezszor főzött, csak három főzés után fizette meg az adót, ellenben ötször ingyen főzött. Ha tehát felemeltük volna is a főzések számát négyre, akkor is abban az előnyben részesült volna, hogy csak négy főzés után fizetett volna, négyszer pedig ingyen főzhette volna ki a kisüstöt. Azonban ebben a tekintetben igen nagy ano­mália és az ország pénzügyeinek igen nagy meg­csorbítása támadt az által, hogy azokat a kis­üstöket nemcsak a kisgazdák tartották fenn, a kik a saját termesztményű gyümölcs kifőzésére hasz­nálták azt fel, hanem egyesek sub titulo kisüst, nem tisüstszerű pálinkafőzést gyakoroltak, ha­nem iparszerűleg kihasználták ezen vidékeknek gazdaközönségét. A legkitűnőbb szerkezetű és nagy térfogatú üstöket szerezték be, a melyek képesek voltak nem hatszor, nem nyolezszor, hanem 18-szor és 20-szor is kifőzni annak az üstnek tartalmát, összevásárolták a gyümölcsöt nagy vi­dékeken, az illető gazdának nem fizettek annyit se, mint a mennyi annak a gyümölcsnek ott hely­ben volt az értéke, leszorították az árakat ugy, hogy a gazdaközönség ennek jótéteményéből egy­általában nem particzipált. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Hoitsy Pál előadó: Sőt határozottan kárára voltak a magyar gyümölcstermelő gazdának az által, hogy külföldről hoztak gyümölcsöt, a hol annak czukortartalma sokkal nagyobb, pl. a bosz­niai szilváé és ezt főzték ki igen nagy kárára egy­részt gyümölcstermelőinknek, másrészt még na­gyobb kárára magának az országnak. (Ugy van ! balfelöl.) Volt olyan esztendő, — mint a hogy az indo­kolásban is méltóztatik olvasni — az 1904—1905. esztendő, tehát a legközelebbi évek egyike, a hol az összes produkált szesz, a mely adózásra be volt jelentve, nem tett ki többet 80.000 hektoliternél, tényleg pedig meg lett állapítva, hogy 260.000 hektoliter gyümölcsszeszt főztek ki ebben az esz­tendőben, ós ennek következetében az állam ér­deke nemcsak abban szenvedett károsodást, mert elmaradt az a szeszadójövcdelem, hanem károso­dást szenvedett annyiban is, hogy a mikor a szeszt kivitték Ausztriába, akkor ott az osztrák kormány­nak a mi részünkről meg kellett fizetni az illetéket, mert, ott lett ez a szesz elfogyasztva, másrészt ha a vámkülföldre vitték ki a szeszt, akkor adó­visszatérítést kapott az az ember, a ki az adót egyáltalában meg sem fizette. Ily módon az állam­nak egyetlen esztendő alatt 17 millió koronányi vesztesége volt. Ha tehát azon a rideg, merev állás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom