Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-348

3í8. országos ülés 1908 június 19-én, pénteken. 189 megmagyarázhatóbb, a legegészségesebb az, hogy adóink közül a szeszadót emeljük, még pedig két szempontból. Először ez közgazdasági életünkre nincsen nagy visszahatással, másodszor épen a szeszadó £1,3, ä mely legjobban elbírja azt emelést és egyszersmind a legHadóbb is. (Helyeslés.) Ha az uj adótétel meg lesz állapítva, vagyis ha hektóliterenként az abszolút szesz után 140 koronára lesz felemelve a szeszadó, az ország még akkor is szeszadó dolgában a legkevésbbé lesz megadóztatva Európa összes államaihoz képest. Még Svédország is, hol a szeszfogyasztás tudvalevőleg minden tekintetben korlátozva van, hol állami intézmények léteznek arra, hogy a szeszfogyasztás minimális méretékre csökkenjen a nép között, magasabb adót szed a szesz után, mint a mennyit mi fogunk szedni, ha ezt az adótételt olyan magasságra emeljük, mint a mennyire a javaslatban tervezve van. Egyrészt ez az adóemelés a czélja annak a javaslatnak, másrészt van még két más czélzata is. Az egyik az, hogy az állam át akar térni, amennyire csak lehet, az ipari szesz előállításáról a gazdasági szesz előállítására, és e tekintetben abban az irányban, a melyben az ország eddig is haladt, további nagy lépéseket akar tenni ez a javaslat. A gazdasági szeszfőzde sokkal intimebb kontaktusban van az egész gazdasági, különösen mezőgazdasági élettel, mint az ipari szeszgyár. Igaz ugyan, hogy az ipari szeszgyárak eleinte szintén élénk összeköttetésben álltak a gazdasággal, de ez a kontaktus hova-tovább mindig lazul. Nekünk oda kellene törekednünk, hogy mezőgazdasági szeszgyárainkat fejleszszük, a melyek hizlalással foglalkoznak és a szesz előállításánál mutatkozó melléktermékekkel visszaadják a gazdaságnak trágya alakjában azt, a mit tőle elvettek. (Helyeslés.) Ezért csak helyeselni lehet a kormánynak ezt az intenczióját. (Helyeslés.) A kormány azonban nem akar itt az ipari szeszgyárakkal szemben a rideg fiskalitás álláspontjára helyezkedni s ezért azt a szeszkontingenst, melyet eddig bírtak, nem minden kártalanítás nélkül akarja tőlük elvenni és odaadni a gazdasági szeszgyáraknak, hanem azért nekik méltányos megváltási árat ad. A második intézkedés, a mely tudomásommal is itt a képviselőház tagjai között bizonyos nyugtalanságot keltett, abban áll, hogy ennek a törvénynek szigorítása az u. n. kisüstökre is vonatkozik. Minthogy pedig az országban körülbelül 60.000 kisüst létezik, nagyon természetes, hogy az a közönség igen nagy részében is nyugtalanságot keltett és talán épen ez az oka, hogy a künn észlelhető nyugtalanság megnyilatkozott itt magának a képviselőháznak tagjai sorában is. A mint a kormány eredetileg tervezte, a múlt állapottal szemben ezeket a kisüstöket igenis érte volna bizonyos tekintetben emelés, először is a szeszadónak felemelése folytán, — de ez mindenkit ér egyformán, tehát az alól kivételt ők sem kérhetnek — de érte volna az adózás módjának megmásitásában is. Ezek a kisüstök eddig a szerint fizettek, hogy feltételezték, hogy a kisüstök tartalmát 24 óra alatt háromszor bírják kifőzni. A törvényjavaslat eredeti szövegében pedig, a mely előttünk fekszik, azt kontemplálta, hogy ezentúl ugy fizessenek, mintha négyszer főznék ki üstüknek tartalmát. A tény ezzel szemben az, hogy még a legegyszerűbb üstön is legalább hatszor—nyolezszor ki lehet főzni a tartalmat, a mely benne van. Ennek következtében a kisgazda eddig, ha nyolezszor főzött, csak három főzés után fizette meg az adót, ellenben ötször ingyen főzött. Ha tehát felemeltük volna is a főzések számát négyre, akkor is abban az előnyben részesült volna, hogy csak négy főzés után fizetett volna, négyszer pedig ingyen főzhette volna ki a kisüstöt. Azonban ebben a tekintetben igen nagy anomália és az ország pénzügyeinek igen nagy megcsorbítása támadt az által, hogy azokat a kisüstöket nemcsak a kisgazdák tartották fenn, a kik a saját termesztményű gyümölcs kifőzésére használták azt fel, hanem egyesek sub titulo kisüst, nem tisüstszerű pálinkafőzést gyakoroltak, hanem iparszerűleg kihasználták ezen vidékeknek gazdaközönségét. A legkitűnőbb szerkezetű és nagy térfogatú üstöket szerezték be, a melyek képesek voltak nem hatszor, nem nyolezszor, hanem 18-szor és 20-szor is kifőzni annak az üstnek tartalmát, összevásárolták a gyümölcsöt nagy vidékeken, az illető gazdának nem fizettek annyit se, mint a mennyi annak a gyümölcsnek ott helyben volt az értéke, leszorították az árakat ugy, hogy a gazdaközönség ennek jótéteményéből egyáltalában nem particzipált. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Hoitsy Pál előadó: Sőt határozottan kárára voltak a magyar gyümölcstermelő gazdának az által, hogy külföldről hoztak gyümölcsöt, a hol annak czukortartalma sokkal nagyobb, pl. a boszniai szilváé és ezt főzték ki igen nagy kárára egyrészt gyümölcstermelőinknek, másrészt még nagyobb kárára magának az országnak. (Ugy van ! balfelöl.) Volt olyan esztendő, — mint a hogy az indokolásban is méltóztatik olvasni — az 1904—1905. esztendő, tehát a legközelebbi évek egyike, a hol az összes produkált szesz, a mely adózásra be volt jelentve, nem tett ki többet 80.000 hektoliternél, tényleg pedig meg lett állapítva, hogy 260.000 hektoliter gyümölcsszeszt főztek ki ebben az esztendőben, ós ennek következetében az állam érdeke nemcsak abban szenvedett károsodást, mert elmaradt az a szeszadójövcdelem, hanem károsodást szenvedett annyiban is, hogy a mikor a szeszt kivitték Ausztriába, akkor ott az osztrák kormánynak a mi részünkről meg kellett fizetni az illetéket, mert, ott lett ez a szesz elfogyasztva, másrészt ha a vámkülföldre vitték ki a szeszt, akkor adóvisszatérítést kapott az az ember, a ki az adót egyáltalában meg sem fizette. Ily módon az államnak egyetlen esztendő alatt 17 millió koronányi vesztesége volt. Ha tehát azon a rideg, merev állás-