Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-345

98 június 15-én, hétfőn. 128 345. országos ülés 19( azt a kívánságot, azt az akaratot erősíthetnék meg, hogy valamennyi népe ennek az országnak minden szabadságünnepet együtt ünnepeljen meg, mert a mikor önök a magyar szabadságot ünneplik, annak olyan szine van, mintha ellenkezésben volna a többi népek nemzetiségi és faji szabadságaival. (Zaj.) Elnök : Kérem, ezt a témát nem engedem, hogy folytassa a képviselő ur. Ha folytatja, a mint előbb is jeleztem, minden figyelmeztetés nélkül megvonom a szót. Goldis László: Minden állam csak azokkal az eszközökkel tartható fenn, a mely eszközökkel alapíttatott. Már most ha vizsgálat tárgyává tenném azokat az elveket, a melyeken a magyar állam felépült, akkor el kell fogadnunk mindenek előtt azt az igazságot, hogy a magyar államot tulaj donképen nem Árpád alapította hanem Szent István. Csépány Géza: Egészen uj dolog ! Uj történelem ! Goldis László: Ha szent István nem lett volna és nem találta volna el az államalapítás helyes eszméjét, akkor az az állam nem létezett volna tovább ; elpusztult volna, ugy, a mint elpusztultak a többi népek, ha nem simult volna a nyugati műveltséghez. Ezen helyes elv által alapította meg Magyarországot ezer évre és még további fennállásra. Már pedig szent István a más nyelvűek jogai tiszteletben tartásának elvét iktatta törvénybe. Azért, t. ház, szent István törvényeihez kellene ragaszkodnunk ma is, a melyek nem keresik a nyelvben való magyarosítást és egységesítést, hanem az egyesülést a szivekben, a mint hogy én is sokkal nagyobb súlyt helyezek arra, hogy a szivek egyesüljenek és nem a nyelv. Miután ugy látom, hogy ez a törvényjavaslat ellenkezésben van épen azokkal az elvekkel, a melyeket én egy népiskolai törvényben megvalósítva látni szeretnék, nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Helyeslés a középen.) Elnök : Ki következik 1 Szent-Királyi Zoltán jegyző': Leítner Adolf! Leitner Adolf: T. képviselőház! Csak igen röviden szándékozom a javaslathoz hozzászólni, még pedig azon okból, mert semmi elméleti kérdést a javaslat keretében tárgyalni nem akarok. A vita úgyis már kezd hosszura nyúlni és elnyujtásában épenséggel nem vagyok hajlandó részt venni, már azért sem, mert némileg feszélyez azon irányzat, melyet a javaslat támadói követnek. Az elhangzott felszólalások után el is akartam állani a javaslathoz való szólástól, de tekintve, hogy az én felszólalásom tisztán tárgyi dolgokra vonatkozik, mégis kénytelen vagyek néhány szót szólni (Halljuk! Halljuk!) Én a javaslatot örömmel üdvözölném, ha annak czime két szóval volna megtoldva, t. i. e két szóval »állami kötelező«, vagyis ha ezúttal nemcsak az ingyenes népoktatásról, hanem a kötelező állami ingyenes népoktatásról beszélnénk. De hát ha most nem is beszélhetek arról, ha nem ilyen javaslat fekszik is előttünk, akkor is szívesen üdvözlöm a kisebb részt is, a melylyel legalább ingyenessé tétetik az elemi iskolai népoktatás. A kérdés csak az, hogy alkalmas-e az a javaslat ezt a czélt szolgálni ? Nem vonom kétségbe, hogy a miniszter urat jó szándék vezeti, és abban a meggyőződésben él, hogy ezt a czélt el is fogja érni. Tudom azt is, hogy az igen t. államtitkár ur, Tóth János mindig jeles előharezosa volt az ingyenes elemi népoktatásnak és lelkiismeretesen foglalkozott e dolgokkal és igy láthatnánk bizonyos garaneziákat abban a tekintetben, hogy a szándék arra irányul, a melyet a törvényjavaslat ezime megjelöl. A gyakorlatban azonban nagyon tartok tőle hogy ez teljesen el fog térni attól a czéltól, a melyet elérni szándékozik, még pedig olyan irányban, mint a milyen szempontból az itt nem tárgyaltatott, vagyis ingyenes helyett semmilyen sem lesz, mert sok helyen meg fog szűnni az iskola, és igy az iskolahiány nagyobb lesz, mint ma. Bocsánatot kérek a csekély kitérésért, de meg kell említenem azt is, hogy én mindig olyan szomorú szívvel hallom, hogy miként tárgyaltatik e parlamentben az állami és felekezeti népiskolai oktatás ügye. Valósággal becsempészte magát a t. képviselő urak tudatába az, hogy ez talán vallási kérdés, mintha az állami iskolában nem épugy lehetne tanítani a vallást, mint a felekezeti iskolában. Én azonban más okot látok, de, mint mondtam, az elméleti fejtegetésektől tartózkodom, és a dolognak csak a gyakorlati részére térek át, hogy kifejtsem, miért látok én sok veszélyt ebben a javaslatban. Elsősorban azért, mert méltóztassék meggondolni, hogy hazánkban több, mint 12.000 felekezeti iskola van és ezen felekezeti iskolákból — és itt van a főhiba, mert én nem abban látom a legnagyobb bajt, hogy egy iskola felekezeti — több, mint 11.000 osztatlan, a mi, mint méltóztatik tudni, azt jelenti, hogy egyetlen teremben tanítják az összes osztályokat. Lehetséges-e az, hogy kellő oktatásban részesüljön a növendék ott, a hol egy teremben van összesítve mind a hat osztály ? Ha nem lehet másként, igy is jó, mondhatnák. Azonban épen az a kérdés, hogy nem lehet-e másként ? Az igen t. miniszter ur annakidején azt mondotta, hogy ő, eltekintve attól, hogy a felekezeti iskolákat általában nem pártolja, a kötelező állami oktatást financziáhs okokból nem tartja megvalósíthatónak, mert az államnak nincs annyi pénze, hogy a költségeket el tudja látni. (Felkiáltások a középen : Dehogy nincsen 1) Hát én igen nagy tévedésnek tartom, ezt a dolgot ilyen világításba állítani, mert el méltóztatnak felejteni, hogy az állami iskolák sokkal kevesebb költségbe kerülnének, mint a felekezeti iskolák. (Ugy van I balfelöl.) Mert hogy vagyunk ezzel a kérdéssel ? A baj az, hogy majd minden községben nem egy, hanem több felekezeti iskola van.