Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-328
328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. 37 még a közvetlen okok konstatálása sem, hogy az államháztartás ennyi és nem több költséget enged meg. Én messzebb menő okok kutatását is tanulságosnak, fontosnak találom. Egy állami költségvetés a maga egészében sohasem egy kormánynak, még kevésbbé egy miniszternek a müve, nem is egy kornak, hanem úgyszólván a nemzet utolsó történeti korszakának képe; felöleli mind azt a jót és rosszat, a mi annak a nemzetnek lelkében él és a mi annak a nemzetnek lelkében nem él. Én Magyarországon egyik legsúlyosabb, legnehezebben menthető vétségnek tartanám, ha palástolnék azokat a bajokat, a melyek épen a közművelődés terén vannak. Egy nemzetnek ép ugy, mint egy egyénnek a létért való küzdelemben leghatalmasabb fegyvere a tudás. Sajnos, hogy hazánkban a tudás magasabb fokai igazán el vannak hanyagolva, mostoha gyermekek ; nem a kormányok mostoha gyermekei, hanem a közfelfogásnak. Nem régen volt csak az Akadémia nagygyűlése, mikor ennek a közművelődési szempontból legelőkelőbb testületnek vezetőtitkára épen ezt a témát fejtegette, szigorúan mutatva rá arra, hogy a mi társadalmunkban nincsen elegendő érzék a szoros értelemben vett tudományos czélok iránt. Könnyű ezb történetileg menteni, magyarázni, de azért az nem elegendő ok arra, hogy reá ne mutassunk, mert minden betegség, a melyet palástolni igyekszünk, csak nagyobb bajokra vezet, fekélyesedést okoz és utóvégre súlyos operáczióknak, vagy a halálnak lesz okozója. Tudom, hogy a Kasszandra-szerep hálátlan szerep ; azt is tudom, hogy az orvosnak egyik legkellemetlenebb kötelessége megmondani a betegnek az igaz diagnózist, de minden gyógyulásnak ez az első és legelemibb előfeltétele. Ha nézzük ezeket a tüneteket, azt fogjuk látni, hogy a kulturális életben Magyarországon valódi érdeklődés csak a művészet és legfeljebb az alkalmazott tudományok iránt mutatkozik. Úgyszólván stereotip dolog, hogy a legműveltebb körökben is, ha valaki szorosabb értelemben vett tudományos tárgyról vagy annak érdekében szót emel, az első kérdés, a melylyel találkozik, az, hogy mi annak a haszna. '' : *í Ilyenkor mindig eszembe jut a franczia nemzet egyik büszkeségének, Comte Ágostonnak egy mondása, a mely az ő »Philosophie positive«-jának első kötetében van, a mikor azt mondotta, hogy az a hajóskapitány, a kit a tengeren egy helymeghatározás megóv a hajótöréstől, megmenti életét és megmenti azt a nagyértékü rakományt, a mely reá van bizva, nem tudja és legtöbbször nem is gondolhatja azt, hogy ő most életét és a reábizott kincsek megmentését köszöni egy olyan probléma megoldásának, a melyet kétezer évvel előbb egy görög felvetett, nem valami gyakorlati czél érdekében, nem ennek vagy annak a haszonnak, sikernek vagy dicsőségnek elérhetése reményében, hanem egyedül megkapatva a kérdés nagyszerűsége által. Ez az, a mi minálunk kevés kivétellel nincs meg elegendő mértékben a köztudatban. Bizonyos lenézés mutatkozik a szürke theoria iránt; azok a professzorok, a kik Németországban, merem állitani, a legnagyobb tekintélynek örvendő testületek egyikének tagjai, azok minálunk Magyar-, országon nemcsak nem részesülnek az őket megillető elismerésben, de határozottan bizonyos ellenszenves, ugymondhatni lenéző bánásmóddal találkoznak, (Ellenmondások.) a mi nagyon sok esetben neheziti is kötelességük teljesítését. Különösen áll ez a voltaképen absztrakt tudásra vonatkozólag. Pedig nem szabad affelől tévedésben lennünk, hogy minden tudásnak alapja elvégre is ilyen, vagy filozófiai vagy matematikai fundamentum, de mindenesetre in ultima analizi egész tisztán theoretikns. Ha megnézzük, teszem fel, hogy néhány szimptomát emlitsek, hírlapirodalmunk nívóját, azt fogjuk látni, hogy bárminő szakkérdésről legyen is szó, kevés kivétellel, hírlapjaink koránt sem irnak arról olyan emberek tollának flöhasználásával, a mint azt külföldön szokták. (Igaz ! ügy van! ) Látjuk azt, hogy minálunk csak azok iránt a tudományos czélok iránt lehet fölébreszteni a közönségben az érkeklődést, a melyek valamelyes szórakozással is összeköttetésben állanak. Egy felolvasás, a mely vetített képek és kísérletek bemutatása nélkül történik, kevés kivételtől eltekintve, már magábanvéve szerencsétlen vállalkozás, (ügy van! ügy van!) Színházba járunk; ez a kultúrintézmény az, a mely a legjobban bevált, legszebben virágzik nálunk; olvasni olvassuk a hírlapokat, a mindennapi történet efemer történetíróját, de egyebet, sajnos, nem, legfeljebb még kölcsönkönyvtári rossz regényt. (Igaz! Ugy van !) Az is tény, hogy könyvpiaczunk és könyvkiadásunk határtalanul elszomorító. Bátran kimondom ezt a nehéz bírálatot. Ha végigmegyünk Budapest valamely utczáján és a könyvkereskedésnek csak a külső képét látjuk, ha véletlenül idegen ember van kíséretünkben, a ki megérti tán a magyar szót, szégyenkezve kell figyelmét félrevonnunk a kirakatoktól; épületes látvány nem fog szeme elé kerülni, ha oda betekint. (Ellenmondás.) De különösen áll ez a könyvkiadásra nézve. Könyvkiadó vállalataink legszebb vállalkozásai minálunk bizonyos népszerű vállalatok, népszerű tudományos művek, olyan u. n. jobb értelemben vett encziklopédiák, a milyen volt a közelmúltban az egész világirodalom története, a művészetek története, az a tudományos vállalat, a mely most 10 kötetben még megjelenés előtt áll, stb. Ezeken nemcsak azt fogjuk látni, hogy bár azoknak nivója nem mindig áll alatta a külföldi hasonló vállalatokénak, nemcsak hogy nem terjednek oly mértékben, mint terjednek hasonló dolgok a külföldön, hanem látunk valami sokkal rosszabbat is: hogy ez minálunk a legalávalóbb nyerészkedéssel járó üzletnek, az u. n. könyvrészletüzlet'
