Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-337

38ü 337. országos ülés 1908 június 2-án, kedden. fegyelmet alkalmaz. A büntetési eszközök között szól a javaslat a bocsánatkérésről. De van az 1843-ik javaslatnak is egy igen érdekes része, t. i., hogy büntetési minimumot nem ismer, ezzel egyáltalában nem kötötte meg a biró kezét. Mert a mint az országos választ­mány indokolása mondja, nemritkán olyan esetek fordulnak elő, a melyekben a büntetésnek a minimális mérték alá szállítása is parancsoló. Vájjon egy század óta visszafejlődött volna tár­sadalmunk, ós mérlegelnénk azt, hogy helyesen függeszti-e föl a biró a büntetést, vagy nem; és vájjon egy százada, midőn a negyvenes évek­ben megnyugodott volna a társadalom abban a tekintetben, hogy a biró miként szabja ki a büntetést, akkor ma nyugtalanságot keltene az a félelem, hogy nem megfelelő módon fogja alkal­mazni a feltételes elitélést ? Hiszen most csak egy lépéssel megyünk túl azon, a mi eddig történt! A bíróságnak eddig is akkora tere volt a büntetés kiszabása és mér­legelése tekintetében, hogy megközelítette az ítélet végrehajtásának feltételes felfüggesztését. Hiszen a 92. §, alkalmazásával fegyház helyett kísérleti bűncselekményeknél fogházra térhetett át! Börtönről pedig pénzbüntetésre! Ha nem lett bizonytalanná a jogszolgáltatás azáltal, hogy a biró ilyen spácziumot kapott az ítélkezésre, akkor a feltételes elitélés behozatala sem teszi a jogszolgáltatást bizonytalanná. De ha nagy jelentőséggel bir a feltételes elitélés intézménye jogi szempontból, fokozott a jelentősége társadalmi szempontból. Nálunk ugy volt eddig, hogy a ki egyszer bűnt követett el, a ki egyszer erkölcsileg beteg lett, annak jófor­mán lehetetlen volt a visszatérés a társadalomba. A fizikai beteget, ha a kórházban meggyógyult, szívesen alkalmaztuk munkára; az erkölcsi bete­get, ha az a fegyházból vagy a börtönből kikerül, erkölcsi halottnak tekinti a társadalom, a fegyház vagy börtön nem az erkölcsi kórház, hanem temető, a melyből nincs feltámadás; annak ajtajára nyugodtan fel lehet írni azt a mondást, a melyet Dante a jDokol kapujára irt: Adjatok fel minden reményt, ti, a kik ide beléptek, A fel­tételes elitélés intézménye azonban módot fog adni a társadalomnak arra, hogy megbarátkoz­zék azzal a gondolattal, hogy nem mindenki gonosz, a ki bűnt követett el, mert hiszen sok­szor a szenvedély, a nyomor, családi körülmények viszik rá az embert a bűnre, a ki, ha elitéltetik, többé a társadalomba viszsza nem térhet, mert a mai felfogás szerint a büntetés Kain-jegyét egész életén át magán viseli. De éjien ez az indok teszi azután igazolttá, hogy a büntető-novella ne mozogjon a tervezett szűk keretekben. Nem akarok itt az általános vitánál részletesen foglalkozni azzal, hogy miért nem tartanám én jogosnak azt, hogy a feltéte­les elitélés ott, a hol a fogház átváltoztatással szabatott ki, egyáltalán kizárassék. De meg kell említenem, hogy ez ellenkezik az élettel, ellen­kezik a gyakorlattal. íme, csak egy példa: Egy vas­úti őr a munkától fáradtan hazamegy családja körébe; ott találja az adóvégrehajtót, a ki talán nem egészen tapintatosan lép fel; a munkás el­ragadtatja magát a szenvedélytől, meglöki a végrehajtót, ezzel elköveti a hatóság elleni erő­szakot, elitéltetik egynapi fogházra, vagy esetleg pénzbüntetésre. Ez az ember egész életére kol­dussá van téve, mert elveszíti állását. Nem látom be, hogy miért korlátoznék ilyen módon a fel­tételes elitélés alkalmazását? Hiszen épen büntetőtörvénykönyvünk rendszere alapján nem a szerint képez valamely bűncselekményt, bűn­tettet vagy vétséget, hogy a tettes mit követett el, hanem a szerint, hogy a törvény alapján milyen büntetés szabatik ki rá; a törvény tehát nem in thesi, hanem in concreto minősít. Ha már most valaki súlyos testi vétséget követ el és azért egy havi fogházra ítéltetik, a büntetés feltételesen elengedhető; ha ellenben hatóság elleni erőszak miatt csak egy napi fogházra ítél­tetik, ezt a kedvezményt már nem élvezheti, daczára annak, hogy a bíróság egyik esetben egy havi, a másik esetben csak egy napi fog­házat vélt megállapíthatónak. En ezt a magam részéről helyesnek annál kevésbbé találhatom, mert az a jogászi érv, a melyet felhoztak, hogy akkor a 92. §. alkalma­zása után még egy enyhítés alkalmaztatnék, nem áll meg; mert maga a novella megokolása mondja, hogy a büntetés feltételes felfüggesztése nem tovább fejlesztése a 92. §-nak, hanem egé­szen uj intézmény, a mely egészen külön bírá­landó el. Nekem tehát az a szerény nézetem, hogy tekintet nélkül arra, vájjon a cselekmény eredetileg büntetendő-e fogházzal, vagy csak a 92. §. alkalmazásával szabatott ki börtön helyett fogházbüntetés, a büntetés feltételes felfüggesz­tését feltétlenül meg kell adni. T. ház! A. reform egyik nehéz kérdése, a mely itt még alig említtetett fel, a mellékbün­tetések kérdése. Ha valaki kisebb deliktumot követ el, a melynek esetében helye lehet a büntetés felfüggesztésének, mindazon jogkövet­kezmények, a melyek a büntetőtörvénykönyv alapján reáhárulnak, — igy a politikai jogok felfüggesztésének és a hivatalvesztés kimondá­sának mellőzése, •— ebben az esetben helyet nem foglalnak, ezek a feltételes elitélésre nem vonatkoznak, és pedig a törvényjavaslat indoko­lása szerint azért, mert ez a közérdekkel ellen­kezik. Hát, t. ház, ha nem ellenkezik a közérdek­kel a büntetó'törvénykönyvnek 54. §-a, a mely akkor is megengedi a bíróságnak, hogy ezen mellékbüntetéseket mellőzze, ha az illetőnek hat hónajá fogházat kell kitölteni, akkor való­ban nem tudom megérteni, hogy amidőn például nem szabadságvesztés-büntetésre, hanem egysze­rűen csak pénzbüntetésre Ítélik az illetőt, miért

Next

/
Oldalképek
Tartalom