Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-328

32 328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. teük el életük és nem értvén egyéb munkához, mind nagyobb és nagyobb lesz a számuk, egy nagy hivatalkereső tömeg lesz a hivatalba jutottak mellett, a kiket, ha csak egy reájuk nézve üdvös járvány, kolera vagy hasonló nem üt be, elhelyezni lehetetlen. (Derültség.) így tapasztalnunk kell, hogy végzett fiatal embereknek legmunkaképesebb évei egyáltalában munka nélkül telnek el. Nálunk ugy is nagy baj az, hogy a sok vizsgálat, a sok tanfolyam annyira megköti ifjaink kezét, hogy kenyérkeresőkké csak nagyon későn válhatnak. Tulaj donképen 19—20 éves korában minden magyar fiatal embernek kenyérkeresővé kellene válnia, meg kellene keresnie a kenyerét, mert ebből az országból csak igy lesz egy egészséges társadalmu ország. Ezeket az ily magasabb kvalifikáczióhoz kötött hivatalokra leső egyéneket azután utánozza a kisebb kvalifikáczióval biró egyéneknek légiója és igy maholnap ezen túltermelés által Magyarországon egy egész nagy társadalmi osztály lesz, a melyet hivatalkereső osztálynak neveznek. Épen ezért tartom én helyesnek és czélszerünek, hogy egész közoktatásunknak, összes tanintézeteinknek felügyelete, vezetése a vallás- és közoktatásügyi kormányzat alá helyeztessék, hogy igy magának a kormánynak teljes képe legyen a pályára készülő ifjak felől, a megüresedett pályák felől, hogy tehát a pályaválasztást maga a közoktatási kormány irányithassa. Én nem tudom, megmondani jelenleg, hogy minő eszközökkel lehet, de mindenesetre azt hiszem, hogy e felől a közoktatási kormánynak gondoskodnia kell, hacsak azt nem akarjuk, hogy egy ilyen külön hivatalkereső osztály keletkezzék Magyarországon. Ma, midőn a pedagógiai köröket a fizetésjavitás kérdése foglalja el, mégis azt látom, hogy két tanügyi kérdés is foglalkoztatja őket és van felszinen. Ezeknek visszhangját hallottuk itt délelőtt, ha jól tudom, Nagy Sándor és Ballagi Aladár t. képviselőtársaim ajakáról. Az egyik kérdés az egységes középiskola, a másik pedig a polgári iskolák kérdése. Én azt tartom, hogy a képviselőház tanácskozóterme egyáltalában nem arra való, hogy ilyen tanügyi szakkérdések itt megvitattassanak, és ezért nem óhajtok ezeknek a megvitatásába belemenni, csupán a magam véleményét akarom elmondani. Az egységes középiskolára nézve csak annyit jegyzek meg, hogy egy olyan iskola, a mely a gyermeket már tiz esztendős korában desztinálja, hogy okvetlenül tudományos pályára menjen, nem felel meg a czélnak, mert ha az a gyermek nem válik be, nem bírja meg azt az iskolát, akkor kimegy féleges tudással és félember lesz belőle. A katonai alreáliskolákat sem pártolom épen ezért, mert lehetetlen, hogy a gyermeknek olyan fiatal, tiz-tizenkét éves korában, már elhatározzam azt, hogy abból a gyermekből katona lesz. Ez tetszik persze mindegyiknek, de ha felnevelem katonának, 50%-a nem válik be, és mikor alkalmazni kell, 25%-a megint elesik. A polgári iskolát illetőleg azt tartom, hogy ha az a négy osztályú polgári iskola nem tudott megfelelni 30—35 év alatt annak a feladatnak, hogy egy művelt polgárságot neveljen, hanem nevelt alsóbb hivatalnokokat, vagy kisegítő pályára menő embereket, vagy némelyik látván, hogy zsákutczába került, igyekezett valahogy a középiskolai vizsgákat letenni, szóval egy csomó gondba, fáradságába került a szülőknek az ilyen gyermekeket tovább tanitatni, elhelyezni pedig alig lehet, én azt hiszem, ha ez nem sikerült a négy osztályú polgári iskolával, nem fog sikerülni a hétosztályu polgári iskolával sem. Mert utóvégre minő pályákra kell nevelni ? A hivatalnoki pályák állanak elől, de szakiskolába a hétosztályu polgári iskola után már nem mehet az a gyermek. Én ezt a kérdést ugy tartanám megoldhatónak, ha az elemi iskolát bővitik ki két-három esztendővel és erre a kibővitett elemi iskolára épitik a szűkebbre vont középiskolát, a melynek feladata lenne az egyetemre, a tudományos pályára előkészíteni és erre a kibővitett népiskolára építeni a szakiskolákat, a melyek szakembereket nevelnének. Az ifjak pályaválasztásának, a mely most az esetlegességre van bizva, szükséges irányt adni. Mutatja ezt az a tultömöttség, a melyet az egyetem bizonyos fakultásain látunk, különösen a jogifakulfcáson. A jogi pályát, a négy esztendőt el lehet végezni a nélkül, hogy az illető egyetlenegy előadást hallgatott volna ; sőt, ha azt kérdezzük, miért nem hallgatta az illető az előadásokat, a felelet az, hogy be sem fér a tanterembe. De akkor kérdésessé válik egyáltalában, hogy mire való az előadás, hogyha a jogi kvalifikácziót el lehet nyerni ugy is, hogy valaki az egyetemre ne járjon. Ez még a legrosszabb eset, de a legjobb esetben is ugy van, hogy bizonyos tárgyakat, a melyeknek nemcsak hallgatása, hanem megtanulása is szükséges, végighallgatni is alig jut alkalma az illetőnek, mert legfeljebb csak a bevezetést hallja, és mikor az elvégződött, az egyetemről ki is teszik, a mennyiben aláírják az indexet. A közvetlen tanításnak hiánya érzik nagyon sok főiskolát látott fiatal emberen; ezt a közvetlen tanítást az életben később kell megtanulnia, mert a tanulás ideje alatt ezt nem teheti, mivel készülnie kell a vizsgákra, ezekre a modern istenitéletekre, ordáliákra, a melyeken a szerencsehatároz, hogy keresztülmegy-e vagy nem. Ismeretei igy hézagosak maradnak és azért van az, hogy annyi felületes tudású ember, mint a mennyi a mi társadalmunkban van, másutt alig látható. Még csak a tanárképzésről akarom megjegyezni, hogy a legnagyobb irányítás a tanári pályára lépni szándékozó ifjúnál szükséges. Nem mindenki alkalmas arra, hogy tanár legyen. Mert ha nincs meg benne nemcsak a belső, de a kellő külső kvalifikáczió is, sohasem fog boldogulni és egész generácziókat nyomoríthat meg sikertelen tanításaival. Nálunk sohasem történik az, hogy a tanári pályára készülő ifjúnak valaki jóakaratulag megmondaná, hogy ne készüljön arra, az nem való neki, mert lehet belőle igen jó hivatalnok