Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-337

337. országos ülés 1908 június 2-án, kedden. 371 benyújtva a Reichsrathhoz és őszintén szólva, nem tudom, hogy a pénzbüntetést kiveszi-e ezen kategóriából. Azt hiszem, az előzmények után a pénzbüntetést kirekeszti azon büntetések közül, a melyek feltételesen elengedhetek. Es itt egy közbeszólás folytán reflektálnom kell arra, hogyha nem fizeti meg a pénzbüntetést, fogház lesz belőle és igy ugy is odakerülünk, a hol voltunk, vagyis hogy a büntetés feltételes elengedéséről kell gondoskodni. Erre nézve az indokolás megfelel akként, hogy ezért kell a pénzbüntetést is az elengedhetek közé sorozni, mert milyen méltánytalanság volna, hogy akkor mégegyszer elővegye a biró az illetőnek a dolgát. Nézetem szerint egy nagy igazságügyi kérdés elbírálásánál egy ilyen technikai indokkal nem lehet érvelni arra nézve, hogy a pénzbüntetés is azon büntetések közé vétessék fel, a mely büntetések feltételesen elengedhetek. - A másik irány, a melyre nézve megszüntetném a büntetés feltételes elengedésének lehetőségét, az a rendőri biráskodásra vonatkozik, arra a biráskodásra, a melyre nézve már az 1896-iki perrendtartás megbízta a kormányt, hogy készítse el a biráskodásra vonatkozó eljárást, a mely eljárás azonban nem a mostani igazságügyi kormány hibájából, hanem más kormányok hibájából mindeddig még el nem készült. A büntető-novella indokolása szerint 500.000 kihágásí ügyben bíráskodnak Magyarországon egy esztendőben. Nem csoda, hogy ilyen óriási a szám. A kihágásí büntetőtörvénykönyv szerint annyi a kihágásí paragrafust gyártó közeg, hogy ha egyet lép az ember, nem tudja, mikor botlik bele valamelyik kihágásba ? Az ilyen bíráskodásra, a hol nincsenek meg sem a vádnak, sem a védelemnek garancziái. a hol sablonszerűleg ítélnek, nem lehet ezt a nagy jogot bizni, mert meg vagyok győződve, hogj^ ez nemcsak felületes bíráskodásra, de egyenesen pártoskodásra vezet, (ügy van !) Emlékezzünk, hogy akkor, a mikor ellenzéken ültünk, hányszor panaszoltuk a közigazgatási attroczitások azon fajtáit, a mikor a főszolgabirák választások előtt kihágások czimén megidézték a választókat, azokat, a kik az ellenzékkel tartottak, és azután — miután nincs a világnak még olyan jogtudósa se, hogy számon tudná tartani a maga agyában az összes kihágásokat — mindig módja volt az illető főszolgabírónak valamely kihágás miatt az embert megbüntetni. Farkasházy Zsigmond: Most is ugy van! Nagy Sándor: Es már akkor éltek pártszempontból a feltételes elitéléssel, mert azt mondták, ha jól viseled magad, nem foglak megbüntetni, vagy fel fogom függeszteni az Ítélet végrehajtását! (Ugy van !) Ha ez igy van, akkor én nem bizom rá egy sokszor pártos közigazgatásra — tisztelet a kivételeknek — ezt az óriási jogot, a melyet nem szabad kicsinyelni, mert ezzel összefügg a kriminalitás apasztása Magyarországon. Nem segit ezen a 11. §. sem, a mely azt mondja, hogy a közigazgatási hatóság felfüggesztő ítéleteit hivatalból kell felterjeszteni — mert e szerint csak in peius lehet reformálni a második hatóságnál ; a második hatóság jobbat nem hozhat, mert ha helybenhagyja, akkor sem hoz jobbat; csak rosszabbat várhatunk, azt, hogy a felfüggesztést eliminálja. Azt Íriszem, az igazságügyi kormányzat inkább attól fél, hogy olyan irányban élnek majd vele vissza, hogy nagyon is fogják alkalmazni a közigazgatási hatóságok. Én azonban abban az irányban is félek, hogy nem fogják alkalmazni akkor, a mikor arra szükség van. (Ugy van !) És ha veszszük, hogy épen a közigazgatási fogházakban kerülnek össze a csavargók és kapezabetyárok, akkor én jobban féltem a kontagiumtól azon embereket, a kik közigazgatási fogházakba vagy tolonezházakba kerülnek, mint azokat, a kik bírósági fogházba jutnak, mert ez utóbbiakban mégis igyekeznek a magánelzárás, a börtönrendszer követelményeit keresztülvinni; én tehát a visszaeséstől inkább az előbb emiitetteket féltem. Azért én mindaddig, a mig nem lesznek meg a szóbeliségnek, a vád és védelemnek mindazon garancziái,a melyek a büntető eljárásban, én nem merném megadni a közigazgatási rendőri bíráskodásnak ezt a jogot. A novella maga is bizalmatlan a közigazgatási hatóságok iránt. Utalok a 32. §-ra, a hol a novella maga sem meri a kiskorúak j avitónevelésbe adását a közigazgatási hatóságra bizni, csak sürgős esetben. Azt mondja : ilyenkor te közigazgatási hatóság add át a bíróságnak. íme, maga az igazságügyi kormányzat is dokumentálja, hogy ilyen nagyon subtilis kérdéseknél megvan a bizalmatlanságnak egy bizonyos foka a közigazgatási bíráskodással szemben. Nyilvánvaló, hogy nem volna szabad ezt a nagy birói puvoárt a rendőri bíráskodásnak átengedni. De én azt hiszem, akármilyen nagy konczepczióju is ez a javaslat, akármilyen úttörők is azok a nagy institucziók, a melyek a második fejezetben vannak, nem lehet eredménye semmiféle kriminális kísérletnek, akkor, ha nem nézünk a baj okaira, nem igyekszünk megszüntetni azokat a kriminálszocziológiai okokat, a melyek a bűncselekmény elkövetését előidézik. Kétségtelen, és ez az érvelés kifejezést nyer az összes jogászegyleti értekezésekben, hogy a mig meg nem alkotjuk Magyarországon a gyermekvédelmet, a patronázs minden intézményét, addig nem lesz ennek a büntető-novellának az a nagy sikere, a melyet tőle elvárunk. (Igaz I Ugy van ! a baloldalon.) A visszaesés ellen én elsősorban a rabsegélyezés 30 év óta létező, de sajnos, nagyon rosszul keresztül vitt intézményét tartottam volna czélravezetőnek, a melyet a büntetőtörvénykönyv 27. §-a kontemplál, de a melyet a gyakorlatban helytelenül alkalmaztak és a melyet a törvényi hozás, formailag jogosan, mert hiszen a törvény; hozás csinálta, de lényegileg jogtalanul megváltoztatott. A büntető törvénykönyv 27. §-a ugyanis 1 azt mondja, hogy a büntetési alapba befolyó pénzek javítóintézetek építésére és kiszabaduló 47*