Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-335
328 335. országos ülés 1908 Wekerle Sándor miniszterelnök: Legyen róla meggyőződve a képviselő ur, hogy én Beokneií sehogy sem fogok visszavágni. Nagy György: Ez a baj! Wekerle Sándor miniszterelnök: Dehogy baj! Épen ez a politikai okosság ! (Halljuk! Halljuk!) A tiszti fizetésekre méltóztatik itt czélozni. Később óhajtottam ugyan e tárgyra kitérni, de méltóztassanak megengedni, hogy e közbeszólás folytán most tegyem meg erre vonatkozó megjegyzéseimet. (Halljuk! Halljuk !) A mi álláspontunk, a mint már voltam bátor itt a házban is egyszer emliteni, az, hogy az u. n. paktum vagy megegyezés, helyesebben szólva: az a programra, a melyet itten kifejtettünk, tiltja a hadseregnek extenziv fejlesztését, de más kiadások megajánlására nézve, ha azok szükségesek, tilalmat nem foglal magában. Mi egész őszinteséggel tartozunk itt is, mint mindennél. Miután vannak függőben levő nemzeti igényeink és követeléseink, mi azokat igenis érvényesíteni kivánjuk, nemcsak oly időben, a mikor azok gyökeres megoldása kilátásba helyeztetett, hanem időközben is. Fel is állítottuk a mi tételeinket. Nagyon természetes, hogy az ilyen tételek érvényesítését mindig összeköttetésbe hozzuk minden olyan kérdéssel, a mely, ha azzal közvetlen összefüggésben nincs is, de rokontermészetű. (Helyeslés.) De, t, képviselőház, a mikor mi arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nemcsak társadalmi, hanem politikai szükséglet is, hogy a tiszti fizetéseket megtoldjuk, politikai szükséglet azért, mert mi ennek az országnak, ezen ország Ausztriához való viszonyának azt a bizonytalanságát, azt az irritáczióját, a mely egész közállapotainkra visszahatott, tovább tűrhetőnek és fentarthatónak nem véltük, a mikor arra a politikai meggyőződésre jutunk, hogy leghelyesebben cselekszünk akkor, hogyha ennek az irritácziónak véget vetünk : akkor ezen politikai szükségességnél fogva belementünk a tiszti fizetéseknek itt ajánlott emelésébe. Ez a válaszom. (Helyeslés a középen. Zaj a baloldalon.) Polónyi Géza : Az osztrákok azonban tovább is irritálnak ! (Zaj.) Halász Lajos : Mindig irritálhatnak, ettől függetlenül is ! Einök : Csendet kérek ! Wekerle Sándor miniszterelnök: Hogy az osztrákok mit tesznek, azzal bővebben nem foglalkozom. Hanem, itt felhozatott az, hogy ez a magyar álláspontnak a megalázásával jár. Hát annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy kérdezzék meg a bécsieket, hogy a magyar álláspont megalázásával járt-e ? Kérdezzék meg, vájjon az ottani imperativ formában felmerülő akaratnyilvánítás létesült-e ugy és akkor, a mint és a mikor azt ők létesíteni akarták % (Zaj a baloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Wekerle Sándor miniszterelnök: Legyenek meggyőződve, hogyha mi ezt a kérdést ugy is oldottuk meg, hogy semmi más kérdéssel annak május 30-án, szombaton. megoldását kapcsolatba nem hoztuk, de az a politikai meggyőződésünk, (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) hogy az egyéb téren való kérdések megoldásának is egy mellőzhetetlen előfeltételét képezi. A mi pedig báró Becket illeti, legyen meggyőződve a t. képviselő ur arról is, hogy a mennyiben neki köze lenne ahhoz, ugy akkor, a midőn a mi igényeinknek érvényesülésére kerül a sor, mindenesetre nem azon túlzók álláspontját fogja elfoglalni, a kik minden irányban negálják a mi igényeinknek jogos kielégítését. Kmety Károly : Neki nincs köze hozzá ! (Zaj.) Wekerle Sándor miniszterelnök: Es most, igen t. képviselőház . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek. Wekerle Sándor miniszterelnök : ... méltóztassék megengedni, hogy rátérjek még néhány kérdésre, a melyeket a képviselő urak felhoztak. (Halljuk ! Halljuk!) Ilyen mindenekelőtt Zakariás János t. képviselő urnak az a kívánsága, hogy a nős és nőtlen tisztviselők között a lakbérek tekintetében differálás történjék. (Halljuk ! Halljuk !) Hát én jogosultnak tartom azt nemcsak a tisztviselőkre nézve, hanem általában is, hogy a családalapitók és fentartók igényeinek kielégítésénél, közszolgáltatásainál a családfen tartóknak bizonyos előnyöket biztosítsunk. (Elénk helyeslés.) Hiszen ez egy olyan régi idea. És ha a t. képviselő ur a rómaiakra hivatkozott, visszább is mehetett volna, a görögökre, mert ott is megtalálta volna ennek alapjait, s ha nem áll meg a rómaiaknál, hanem ugy a gyakorlatban, mint a tudományban vizsgálja ennek a kérdésnek továbbfejlődését, akkor látta volna, hogy azok a túlzott álláspontok, a miket az ókoriak — megengedem, erős erkölcsi alapon — elfoglaltak, a modern adminisztraczióban és törvényhozásban nem nyernek ilyen mérvben érvényesülést. Mindazonáltal mi is tettünk e tekintetben elhatározó lépéseket. Tettünk először is adótörvényeink terén. Hiszen csak legutóbb méltóztatott a t. ház elfogadni egy törvényjavaslatot, a mely január 1-ével törvényerőre is emelkedett, a hol a családtagok adóját eltöröltük. Az előterjesztendő jövedelmi adóban pedig leszek bátor egy u. n. gyermekparagrafust felvenni (Helyeslés.) és azt hiszem, hogy nemcsak az állami, hanem egyéb közszolgáltatásoknál, jelesül az egyházi szolgáltatásnál is a családi élet és a családtagok számára alapított párbérek megszüntetése, helyesebben egy arányos közszolgáltatás általi pótlása szintén nem egyéb, mint a t. képviselő ur által felvetett eszmének a honorálása. Maguknál az állami tisztviselőknél is honoráljuk a családosokat azáltal, hogy ellátást adunk az özvegyeknek, eüátást adunk a gyermekeknek, sőt ellátást adunk a keresetképtelen nagykorú gyermeknek is. Ezenkívül ösztöndijakat is adunk és a törvényhozás által rendelkezésünkre bocsátott segélyösszegekből a családi állapotokra és ügyekre való tekintetekből részesítünk egyeseket.
