Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-335

324 335. országos ülés 1908 május 30-án, szombaton. mány mint nemzeti szükségeket tüntetett fel, különösen a szólásszabadságnak a terjengó'sség utján való korlátozása, hogy ezek a parlamentarizmusnak végveszedelmei. Az eredmények azonban, a melyek bekövetkeztek, minden aggodalmunkat felülmúlták. Nézzenek körül, mélyen t. uraim e házban, tekintsenek végig az elmúlt költségvetési vitán, a melyhez fogható még nem volt a magyar parlamentben, (Igaz! Ugy van!) és azt fogják látni, hogy a magyar parlamentarizmus azóta, mióta ezt a házszabálynaódositást behozták, megszűnt. Én a t. belügyminiszter urnak egyszer már elpanaszoltam ezt — ő most is mosolyog ezen, — és akkor azt mondta, hogy annak, hogy itt viták nem fejlődhetnek és hogy a legkiválóbb szónokok nemcsak az ellenzék részéről, de a miniszter urak közül sem találnak hallgatóságra, annak az oka az, hogy nincsenek ellentétek a parlamentben. Bocsánatot kérek, ez nem jelenség, ez maga a betegség. Nincsenek ellentétek, mert önök az ellentéteknek a lehetőségét is megszüntették. Minden faktor, a kormány, a többség, az elnökség közreműködött abban, hogy lehetetlenné tegyenek olyan vitát, a mely a mérkőzésnek arányos eszközeivel történjék. Mikor az a magas tekintély, az a nagyrabecsülés, melylyel Justh Gyula elnök ur az egész ország előtt áll, is csorbát szenved, bizonyos körülmények közt, bizonyos kritikák folytán, melyeknek jogosultságát nem lehet elvitatni, mondom, mikor még az ő magas tekintélye is csorbát szenved, akkor, ha rámutathatunk a többi alelnök urakra, különösen Rakovszky alelnök ur elnöklésére, magyarázatát találom, hogy miért nincsenek itt viták, miért nincsenek itt ellentétek. Megvallom, gyakran, mikor Rakovszky t. alelnök ur elnököl, s az elnöki székből leharsog és viczczekkel árasztja el a házat, arra gondolok, vájjon ha most a karzaton egy külföldi, pl. egy angol ember ülne, a ki nem érti, hogy itt miről van szó, csak hallja azt az ordítozást, gorombáskodást, viczczelést. . . Elnök". Kérem a képviselő urat, méltóztassék olyan kifejezéseket használni, amelyek a parlamenti illemmel összeférnek. (Helyeslés.) Farkasházy Zsigmond: Én készséggel visszavonom azt az »ordítozás« kifejezést, a mit használtam, és azt mondom, hogyha hallgatom azt a túlhangos, a társadalmi szokásoknak meg nem felelő elnöklést, s elgondolom, ha ezt egy külföldi, egy angol ember látja, és visszagondol azokra a parlamentáris formákra, melyek az ő hazájában szokásosak, akkor azt hiszem, egy mosolygással Ítélheti meg ezt az exotikus, ezt a napkeleti parlamentet, a hol a képviselőket ilyen hangon traktálják. Ez csak egy szimptóma. Ellentétek volnának ebben a házban; azt hiszem az az ellentét, a mely a horvátok és a t. többség közt van, a mely a nemzetiségiek és a t. többség közt van, és a mely a szocziáldemokraták itteni képviselője és a t. többség közt van, elég jelentős ellentét arra, hogy heves, élénk és olyan vitákat hozzon létre, a milyenek a múltban voltak a legszomorúbb időkben is, és a magyar parlamentet tisztelet tárgyává tették. De ma a hangulat, a lélek hiányzik, mert azt kiölték ebből a parlamentből. A parlament intézményét én az emberi agy velőhöz hasonlitom. Tudjuk, hogy egy lángelmének agyveleje és a legjelentéktelenebb embernek agyveleje közt súly, forma, alak tekintetében alig van különbség. A lélek az, a mi a különbséget teszi. így van ez a parlamenttel is. A szabályok körülbelül minden parlamentben megegyeznek, a lélek az, a mely a parlament erejét, jelentőségét, értékét teszi. Az a lélek pedig, a mely a magyar parlamentet a kontinens első parlamentévé tette évtizedeken keresztül, az ma megszűnt. A kormánynak nyilván szüksége volt arra, hogy a kisebbség alakulását minden eszközzel, a legigaztalanabb, a legerőszakosabb eszközökkel megakadályozza. Az a kicsinylés, az a becsmérlés, a melyben nekünk folyton részünk van a házban és a házon kívül, tervszerű eszköz arra, hogy minden érzékenyebb, minden kevésbbé elszánt embert az ellenzéki szereptől visszatartson. Miért volt erre szüksége a t. kormánynak? Mert azt a rendszert, amelyet vázolni szerencsém vagy inkább szerencsétlenségem volt, a nemzeti irányban való retrográd fejlődésnek azt a módját, melyet a t. kormány inaugurál, eredményes, sikeres kormányzatnak feltüntetni csak ugy lehet, hogyha minden ellenvéleményt, minden bírálatot, minden a parlamenti alapelvekből folyó vitatkozást eleve lehetetlenné, aránytalanná tesznek. Ebből a parlamenti dekadencziából következik aztán az a folytonos forrongás is, az a folytonos deklasszifikácziója az érzelmeknek és elveknek, mely magában a többségben állandóan mutatkozik. Ha nézzük azokat a jelenségeket, a melyek a többségben folytonosan az ellenzékies és a kormánypárti elemeket egym szembe állítják, akkor ez a helyzet, ha nem volna oly szomorú nemzeti szempontból, valóban nevetséges volna. Nem régen a kormánypártban kialakult egy kisebbség, talán többség is volt, a mely azzal állott elő, hogy mi nem kaparjuk ki a gesztenyét a velünk nem egy hiten lévők számára. Ha áldozatokat hozunk, ha feladjuk nemzeti jogainkát, elveinket, ha elszórjuk nemzeti követeléseink drága kincseit és' felkináljuk Bécsnek, az ellenszolgáltatást, a hatalomban való^ duslakodást egyedül magunknak követeljük. És akkor előállott az a jelszó: át kell venni a kormányt, függetlenségi ós 48-as kormányt kell alakítani. S egyszerre azt láttuk, hogy ezen harczi harsonák, ezen csatazaj közepette Kossuth Ferencz miniszter ur és pártvezér felment Bécsbe puhato-