Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-335

322 335. országos ülés 1908 május 30-án, szombaton. Avagy talán sikerült belevinni a közjogi intézményekbe a paritásnak azt a mértékét, a mely nem is képez vívmányt, hanem természetszerűen következik a 67-es törvényekből és sak visszaélésnek tulaj donitható, hogy eddig megvalósítva nem lett ? Voltam már bátor egyszer f elemliteni, hogy az 1907. évi delegáczió szigorú parancsban utasitotta a hadügyminisztert, hogy magát ezentúl Reichskriegsministernek ne merje nevezni. Erre az volt a válasz, hogy a miniszternek most nincs felelni valója. Kezemben van azonban a hadügyminiszternek egy magyar honpolgárhoz intézett levele, a melyben magát k. u. k. Reichskriegsminiszternek nevezi. Ilyen vívmányokat sikerült eddig elérni. Vagy pedig nemzeti vivmány-e az, hogy a közös külügyminiszter ugyanakkor, a mikor a magyar kormány a saját pártjával szemben a legnehezebb helyzetben van,jónak látja kijelenteni, hogy semmi sem érintheti a völkerrechtliche Einheitot, és hogy a kiegyezés azt csak megerősíti. Mert volna-e a szabadelvű kormány idejében ilyen nyilatkozatot tenni a külügyminiszter a nélkül, hogy a distinguished foreigner kifejezéssel vagy más hasonló megjelöléssel ne illették volna ? És most ezeknek a közjogi vívmányoknak, sikereknek, eredményeknek betetőzéseképen itt van az appropriaczionális törvényjavaslat, a melybe a parlamentarizmus alapelveivel ellentétben becsempészik a tisztifizetések emelését. Megszavazzuk itt a fedezetet, de olyan törvényjavaslatot, a mely a tiszti fizetések emelésére a meghatalmazást megadja, nem látunk. Hát én a tiszti fizetések rendezésének jogosulatlansága felett nem akarok vitatkozni. Értem azt az álláspontot, a mely szerint humanitárius szempontból a tiszti fizetések rendezése épen olyan igazságos, mint a polgári tisztviselők anyagi helyzetének javitása. De állitom, hogy két dolog nem lehet kétséges, két dolgot nem lehet elvitatni, mert tény. Az egyik az, hogy a tisztek fizetésének emelése beleütközik a paktumba, abba a megegyezésbe, a melyet a t. kormány a koronával kötött és a melynek értelmében a nemzeti követelések teljesítése nélkül a normálisnál magasabb katonai áldozatokat nem hozunk. A másik elvitázhatatlan tény az, hogy az a mód. a melylyel a kormány ezt a fizetésemelést inaugurálta, a magyar nemzet mélységes megalázását jelenti. Ezt a két tényt nem lehet letagadni. A mi az elsőt illeti, itt nem szükséges ellenzéki álláspontból kiindulni, hanem hivatkozhatom a kormánypárt legtekintélyesebb vezérférfiainak nyilatkozataira és arra az álláspontjukra, a mely szerint a tiszti fizetések emelését a paktumba ütközőnek tekintették. Emlékeztetem a t. házat arra, hogy Okolicsányi László képviselő ur a delegáczióban először mint egy bombát vetette föl a tiszti fizetésemelés kérdését, micsoda óriási elszörnyülködés és méltatlankodás vett erőt az egész házon, a többségen, az országon. Nekem magamnak Kossuth Ferencz pártvezér ur kijelentette, hogy felhatalmazás nélkül történt ez a kijelentés, hogy azzal magát a párt nem azonosítja, hogy a párt azon az állásponton nincsen. És telt az idő, és a hullámok egyszerre lecsendesedtek és Hoitsy Pál, meg Barabás Béla és Ugron Gábor vezér ur és a többi vezér urak mind kijelentették, hogy ők perhorreskálják a tiszti fizetésemelést, és nem tartják czélirányosnak, hogy most ez a kérdés felvettetett, és különösen nem, hogy a delegáczióban vettetett fel; ezt abszolúte el sem fogadják, de hogíha a parlament ilyen törvényjavaslat megszavazására hajlandónak mutatkozik is, akkor annak csak megfelelő nemzeti rekompenzáczióval szabad megtörténni. Emlékeztetem a t. házat arra is, hogy Barabás Béla delegácziós elnök ur a limine visszautasította az osztrák delegáczió átiratát és azt mondotta, hogy semmi közünk ezen átirathoz, hiszen ezen kérdés nem ide tartozik, hanem a jDarlament elé. Emlékeztetem a t. házat arra, hogy két napjjal a hires megegyezés előtt Hoitsy Pál, Barabás Béla és Kmety Károly nyilatkozatokat tettek, a melyek megjelentek a »Pester Lloyd« czimű lapban és megczáfolva nem lettek : a mely nyilatkozatok szerint nemzeti követelések konczedálása nélkül szó sem lehet a tiszti fizetésemelésről, és Hoitsy Pál t. képviselőtársam még hozzátette, hogy ha sokat okoskodnak az osztrákok, hát még igy sem kapják meg. Kmety Károly: Ezt ma is vallom! Farkasházy Zsigmond: Két napra rá a t. kormány előállott a fait accompli-val és akkor egyszerre nem az kezdett fájni a t. többségnek, hogy megetették vele a szajipant, hanem hogy egy szál haj volt rajta, a felzúdulás tudniillik azért történt, hogy miért akarják azt a szappant megetetni a nélkül, hogy a t. többség előzetes hozzájárulását kikérték volna. A ház ülése el lett halasztva szombatról hétfőre és ezalatt minden helyrejött. Az oroszlánok kibékültek, levették fejükről és felgombolták az oroszlánbőrt és azt mondták: ne tessék megijedni, mi csak Gyalu vagyunk, az asztalos, mi csak a t. publikum mulattatására bömbölünk. Én ismerem azon kapaczitácziós eszközöket, a melyeket a t. kormány alkalmazott a végből, hogy az oroszlánokat megszelídítse . . . Egy hang (balfelöl): És kigombolja! Farkasházy Zsigmond ... és kigombolja, a hogy t. képviselőtársam nagy rezignáczióval mondja! Wekerle Sándor miniszterelnök ur, Kossuth Eerencz és Andrássy miniszter urak, bár az utóbbi részéről még a legrezerváltabb kijelentések történtek, azzal szeliditgették az oroszlánokat, hogy ők nem beszélhetnek, nem árulhatnak el mindent, de legyünk meggyőződve, hogy annak megvan az oka, magyarázata, ha ők a tiszti fizetésemelésbe belementek, majd meg fogjuk látni, hogy mi mindent vivtak ki a nemzet számára! Ezen burkolt czélzásokat, a