Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-331

2Ö0 331. országos ülés 1908 május 25-én, hétfőn. ur, hányszor mondják a katonaságnál, hogy »szamarak az urak« és »nem tudnak semmit*, s az a tiszt nincs abban a helyzetben, hogy magának elégtételt szerezzen. Ez az a szakasz, a melyet a leggyakrabban vesznek igénybe, a melylyel sok igazságot elnémitanak a katonaságnál, s e miatt nem mer^ sok megsértett önérzet magának elégtételt szerezni. Milyen nagy erkölcsi bátorságot, fényes, ragyogó lovagiasságot kivannak a katonatisztektől a polgári elemmel szemben! Saját íelebbvalójávai szemben pedig kényszeritik megalázkodásra és mindennek eltűrésére. Nagyon hamar megfosztják rangjától a tisztet, ha csak véle sértésért a lenézett cziviltől nem szerez elégtételt, mig az esetre, ha felebbvalójától szolgálati viszonyból — nagyon furfangosan van ez megszerkesztve — keletkezett szóváltás alkalmával elégtételt mer kérni, ez a rettenetes büntetés várja. A nyílt parancsnak ezen egy szakasza elegendő volna az egész hadsereg szellemének jellemzésére, ha azt millió és millió példányban sokszorositanók. Ott, hol az igazság kimondása igy el van zárva, a hol ennyire alá van rendelve az illető felebbvalójának, abban a testületben a szabadságnak, az igazi katonai önérzetnek szellemét nem kereshetjük, mert ott kénytelen mindenki elnémitani az önérzet szavát; ha pedig nyíltan felemeli szavát és elégtételt ldván, a 155. §. alapján hadi törvényszék elé állítják, és nemcsak rangját, hanem szabadságát is elveszik. Azt hiszem, t. honvédelmi miniszter ur, ezt a szakaszt sem én találtam ki; ez sem rémmese, mert én hivatkoztam a szakaszra szórói-szóra, ismertettem a nyilt parancs 155. §-át, s azt hiszem, nem méltánytalan azon kérésem, hogy az ilyen rettenetes, kegyetlen intézkedés töröltessék. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy ez a legvisszataszitóbb intézkedése annak a nyiltparancsnak. Minden szakasza majdnem ilyen, ugy hogy az kerül az embernek fáradságába, hogy melyiket válaszsza ki közülök. Akármelyiket olvassa el, mindegyik homlokegyenest ellenkezik a humanizmussal, az emberiességgel és a méltányossággal. A bokrétának egy másik szakaszára térek át, s ez a nyilt parancs 185. §-a. És itt felhívom a t. ház figyelmét arra, méltóztassék majd összevetni az anyagi törvénynek rendelkezéseit azzal a sötét, obskúrus, földa'atti eljárással, a melyek alapján elitélik azt a katonát. Ott sem nyilvánosság nincs, sem védelem n'ncs. A jó Istenen kivül senki nem tudja, hogy azzal a szerencsétlen katonával, a ki ebbe a törvénykönyvbe ütközött, mi történt % Oda az igazságot közel sem eresztik. A mikor majd ismertetni fogom az eljárás szabályait, akkor fogjuk látni azt a maga borzalmasságában; mert ha ugy, mint a polgári törvények szerint a nyilvánosság előtt folynának a tárgyalások, hogy ha a közvélemény a maga nagy ellenőrző erejével figyelemmel kisérhetné ezeket a tárgyalásokat, hogyha a védelem joga megnyilatkozhatnék, abban az esetben még azzal érvelhetne ennek a nyilt parancsnak valamelyik védelmezője, hogy ugy sem mernek igazságtalan Ítéletet hozni, mert félnek a közvéleménynek és a sajtónak nagy erejétől. De ez nincs meg a valóságban. A katonai bűnvádi perrendtartás a katonai nyíltsággal teljesen ellenkezően a titkot, a sötétséget szereti. Titokban temeti el az ember szabadságát. Még annak a szerencsétlen katonának a szülője is csak hetek múlva értesül arról, hogy fiának tán egész életére elvették a szabadságát. Ismertetni fogom ezt az eljárást, hogy a ház ezzel a kérdéssel egyszer tisztában legyen. Méltóztassék fontolóra venni azután, mennyire sürgősen szükséges a katonai bűnvádi perrendtartásnak és az anyagi törvénykönyvnek letárgyalása. Az anyagi büntetőtörvénykönyvnek — mindig igy nevezi a gyakorlat, daczára annak, hogy nyilt parancs — 185. §-a a szökésről rendelkezik. Már az is érdekes, hogy a szökést hogyan határozza meg. Szökésnek tartja pl. azt, ha a katona a beszállásolás helyéről vagy más kijelölt helyről álürügy alatt eltávozik, s 48 óra alatt önként vissza nem tér. Nem kell, hogy megk^ryen benne a szökési szándék; máT a puszta távollét azt a vélelmet támasztja, hogy az illető megszökött. A 185. §. h) pontja szerint elég, ha katonai egyenruháján annyira túladott, hogy katonának egykönnyen fel nem ismerhető. El akar menni pl. mulatságra vagy más okból praktikusabbnak tartja a polgári ruhát, a mi gyakran megtörténik. Ezt a 185. §. alapján szökésnek lehet minősiteni. Háromszori szökés után pedig a 193. §. értelmében büntetése a halálbüntetés. A 193. §. b) pontja alapján, ha szökésért kétszer volt már büntetve és újra elköveti, agyonlövetés általi halállal büntettetik. Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter: Tud erre esetet ? Nagy György: Nem az a kérdés, hogy van-e ilyen eset; én érvényben lévő szabályra hivatkozom. Nem mondom azt, hogy van ilyen eset, hanem az a kérdés, érvényben van-e ez a rendelkezés ? Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter: Nincs ! A rendeleteket nem ismeri! Nagy György: Az utolsó betűig érvényben van. En is tudom, hogy a gyakorlat azt máskép alkalmazza, s hogy megtörténik, hogy az első bíróság halálra ítéli, a másodbiróság pedig kétheti fogságra, de a 185. és a 193. §-ok összevetéséből az következik, hogy ha valaki háromszor 48 órán tul kimarad, szökési szándék nélkül is, az halállal büntethető, és ha háromszor egymásután polgári ruhában megy ki a kaszárnyából, a két szakasznak összevetésével halállal büntetendő. Az már más kérdés, hogy a gyakorlat hogyan oldotta ezt meg. Hisz a katonák is emberek. A hóhér sem lenne képes ezért végrehajtani a halálbüntetést. En is tudom, hogy a gyakorlatban enyhítik ezt, de nem maradhat törvény, nem maradhat rendelet életben, a melynek ilyen intézkedései vannak. Mikor látjuk, hogy ilyen könnyen Ítélik ott halálra az embereket, még egy szakaszt elolvasok a szökésről. Hogyha a katona többször szö-