Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-331
331. országos ülés 1908 május 25-én, hélfőn. 18Í Nagy György: 1881-ben még ilyen kuruczok voltak a szabadelvűek is, hogy merték egy liadi iskola felállítását követeim, de a nagy nemzeti kormány alatt engedtek ezen aspirácziókból. 1906. deczember 20-ikán, tehát már annak az országgyűlésnek a tartama alatt, a melynek mi is tagjai vagyunk, szintén hoztak egy határozatot, de abban már nem mertek ilyen messze menni. Ebben már a hadi iskolának Magyarországon való felállítását nem merték követelni. Sokkal szerényebb volt a kívánság. Ismertetem ezt a határozatot is. Azt hiszem, Bakonyi Samu t. képviselőtársam jól ismeri ezt a határozatot, mert hisz ott volt annak a meghozatalánál. 1906. deczember 20-ikán a következő határozatot hozta a delegáczió (olvassa) : »Az országos bizottság utasít'" a a közös hadügyminisztert, hogy akár azáltal, hogy a hadi iskolába való felvételnek a magyar nyelv íudása feltételül tétessék, akár valamely más megfelelő módon gondoskodjék arról, hogy a vezérkar tisztjei a magyar nyelvet bírják és e tárgyban teendő intézkedéseiről a legközelebb egybehívandó országos bizottságnak jelentést tegyem. 1881—1906-ig lesrófoltattak a nemzeti aspirácziók és most már a magyar hadiiskola felállítása helyett megelégedtek volna azzal, hogy a bécsi hadiiskolában tanítsák a magyar nyelvet is. Mi volt a két különböző indítvány sorsa % Ha nézzük a delegáczióknak a következő években való jelentését, nyoma tűnik az egésznek. 1882-ben már meg sem mernek emlékezni a dologról és egyáltalában nem vonják felelősségre a hadügyminisztert, hogy miért nem hajtotta végre a határozatot. Pedig nem állították fel a hadiiskolát. De megszelídültek a delegátusok és Ugron Gábor nagyon jól mondotta, hogy a sok császári ebéd megszelídítette őket, mert gondjuk sem volt többé arra, hogy megemlítsék a hadiiskola kérdését. Méltóztassanak csak elolvasni Ugron beszédét. Elnöki folytonos rendreutasitások mellett szólt a delegáczió meghunyászkodásáról, gyávaságáról azért, hogy lemondott a határozat végrehajtásának még a követeléséről is. És mit csinált, t. ház, az 1906. évi delegáczió, a melynek tagjait itt körünkben vagyunk szerencsések tisztelni ? Ahhoz kötötte a csatahajókra szükséges 121 millió korona megszavazását, hogy a hadügyminiszter viszont teljesítse azokat a kívánságokat, a melyek a delegáczióban magyar részről felvettettek. A mikor azután összeült a delegáczió 1907-ben, akkor a hadügyminiszter ezinizmussal kijelentette, hogy egyetlenegy kívánságnak sem tett eleget, hogy sem a második arzenált nem szándékozik Magyarországon felállítani, sem a hadiiskolaba való felvétel feltételéül nem teszi a magyar nyelvet, sem egyáltalában semmiféle rendelettel nem intézkedik, hogy ott a magyar nyelv tanittassék. Alkotmányos felfogás szerint egy alkotmányos felelősséggel tartozó miniszternek ez a czinikus viselkedése azt kellett volna, hogy eredményezze, hogy a költségvetést a delegáczió tárgyalás nélkül visszautasítsa. Ha a miniszter nincs tudatában annak, hogy a parlament által kiküldött bizottságnak felelőséggel tartozik, akkor nem méltó arra, hogy ilyen alkotmányos funkeziót végezzen, hogy ezt a magas közjogi állását betöltse. Ugy látszik azonban, hogy tisztában volt azzal, hogy nem kell nagyon megijednie a delegáczió fenyegetésétől. Valószínűleg a múltban elődeinek tapasztalatai jogosították fel őt erre. Van erre is egy igen érdekes adatom. A delegáczióban a függetlenségi és 48-as pártnak hivatalos szónoka hű képét festette a delegácziónak 1902-ben. A kép ma is szórói-szóra talál, azon egy ecsetváltoztatást sem kellene tenni. 1902. április 29-én a honvédelmi költségvetés tárgyalásakor Tóth János t. képviselőtársunk, jelenleg vallásés közoktatásügyi államtitkár, a függetlenségi és 48-as pártnak hivatalos vezérszónoka volt. Szép beszédben mutatott rá a honvédség intézményének számos hibájára, sok fogyatkozásra és mint 1868 óta a függetlenségi padokról állandóan, ő is rámutatott a hibák orvoslására, ő is sürgette azok orvoslását, sürgette, hogy a honvédség intézményét nemcsak szellemben, hanem szervezetben, beosztásban magyarrá igyekezzünk tenni. Akkor is a delegáczió foglalkozott, mint most, a közös hadsereg intézményével, a közös hadseregre szükséges kiadásokkal és ezt is beszédében Tóth János bírálat tárgyává teszi. Erre vonatkozólag a bírálat a következőkép hangzik (olvassa) : »A magyar nemzetet helyettesíti a delegáczió. E tekintetben vájjon itt érvényesülnek-e a mi nemzeti érdekeink és jogaink, minthogy Magyarország átadta a véderő tekintetében legnagyobb részben intézkedési jogát egyesek kezébe. Láttunk-e arra harminczöt év óta példát, hogy a delegáczióban valamit ne helyeseltek volna vagy ha szóval nem is helyeseltek, de valamit megakadályoztak volna ? Mindig helyes volt, a mit a katonai kormány előterjesztett, mindent megszavaztak. Látjuk, hogy a mi nemzeti jogaink, nemzeti érdekeink jámbor óhajtások alakjában jelentkeztek ott és bármilyen választ, bármilyen kielégítést nyernek, mindenkor üdvözletben és bizalonmyilvánitásban végződik. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Most is, az idén a magyar képviselőház hetekig, hónapokig vitatkozott, tárgyalt, tanácskozott a felett, hogy miként lehetne Magyarországot súlyos közgazdasági válságából kiemelni, a magyar mezőgazdaságot, ipart, kereskedelmet intenzivebben fejleszteni, kulturális alkotásokat létesíteni, hogy ezt a magyar nemzetet erősebbé, hatalmasabbá tehesse. Útjában áll mindezen hazafias törekvéseknek, hogy nincsen elegendő anyagi eszközünk, csak egyetlenegy intézményünk van Magyarországon, melynek gavalléros könnyelműséggel dobáljuk a miihókat és ez a védszervezet, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) mely elnyeli állami bevételeink legnagyobb részét, melynek terhei évről-évre fokozódnak oly óriási mérvben, hogy azzal Magyarország gazdasági ereje lépést nem tud tartani.«