Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-331

178 331. országos ülés 1908 május 25-én, hétfőn. Honnan merítsen lelkesedést és hazaszeretetet az a honvéd, hogyha a vasfegyelem elzárja őt attól, hogy a nemzeti ünnepeken a polgársággal együtt ünnepeljen, a polgársággal együtt lelkesedjék. Hogy lehessen hű katonája ennek a nemzetnek az a honvéd, a kinek követendő mintaképül Hentzit, Fabricziust és Nyírit állitják elébe és a kinek csak álmodni sem szabad Damjanichról, Kis Ernőről, Klapkáról vagy Pöltenbergről. Én annak a katonai intézménynek, a mely nem egyéb mint a közös hadseregnek tartaléka, a mely be van osztva háború esetében csapatonként a közös hadsereg csapatai közé, annak a honvédségnek azon a czimen, hogy magvát képezi egy önálló magyar hadseregnek, a költségvetést meg nem szavazhatom. A mikor 1868-ban felállítottuk a honvédséget, mennyi szép remény, mennyi illúzió, mennyi nemzeti vágy fűződött ehhez az intézményhez. Azután a vágyak évről-évre nem valósultak meg, a remény fakóvá lett, a lelkesedés pedig lelohadt, bár a költségvetés tárgyalásakor a függetlenségi és 48-as párt részéről a panaszok mindig felvettettek, de mindig megjött az a stereotip elutasitó és rideg válasz, hogy a honvédségnél rendben van minden. Az illető honvédelmi miniszter mindig jóindulattal intézte el ezeket a felszólalásokat, azonban jött Fehérváry, a ki kaszárnyamodorban vagdalózott körül a költségvetés tárgyalása alkalmával és azután néhány átmeneti miniszter után, itt van ma Jekelfalussy t. honvédelmi miniszter, a kiről elismerem a legszívesebben, hogy jóindulattal foglalkozik minden a tárczája körébe tartozó kérdéssel, de a kiről, sajnos, ki fogom mutatni, hogy az ő ténykedése mellett nemhogy előbbre tudnók vinni a honvédség fejlesztésének kérdését, hanem visszafelé megyünk, daczára annak, hogy mindig ujabb és ujabb nemzeti áldozatokat kell hoznunk. Hogy mindjárt egy igen fontos kérdésre vonatkozólag tegyek egy megjegyzést, ott van a honvédségnél alkalmazásban álló vezérkari tiszteknek a kérdése. Egész 1898-ig a honvédségnek különálló vezérkara volt. Nem irom alá a miniszter ur által egyik interpellácziómra adott válasznak azt a felfogását, hogy a vezérkar tulaj donképen nem teljesít olyan fontos szolgálatot, hogy a vezérkari tisztek hivatása és hatásköre kimerül a parancsnok által nekik adott parancs végrehajtásában. Ha nincs is sehol akadályozva törvényileg a vezérkari tisztek hatásköre, mindenki, a ki katonai kérdésekkel foglalkozik, tudja azt, hogy a vezérkar a hadsereg lelke. Rendesen a haditerveket is az dolgozza ki, a csapatokkal közli a parancsokat, a gyakorlati életben ő maga készíti el a parancsot és a parancsnok azután csak beleegyezését adja. Igaz, hogy ugy tüntetik fel a dolgot, mintha a parancsot a parancsnok készítette volna, de a gyakorlati élet ennek épen a megfordított ját mutatja. A honvédség önálló vezérkara 1898-ban egyesittetett a közös hadsereg vezérkarával és attól ] az időtől kezdve számítással, tudatosan, Habsburgtaktika szerint igyekeztek a honvédségnél alkalmazásban állott vezérkari tiszteket a honvédségből kiszorítani és a honvédség vezérkarában is a közös hadsereg tisztjeit alkalmazni. Én ebben a kérdésben 1908. április 9-én interpellácziót intéztein a honvédelmi miniszter úrhoz, a melyben kimutattam azt, hogy a m. kir. honvédségnél alkalmazásban álló vezérkari testületi tiszteknek már több, mint 48 százaléka közös hadseregbeli. Adatokkal, nevekkel szolgáltam. Hivatkoztam arra, hogy a vezérkari főnök tervbe vette, hogy honvédelemet teljesen kiszorítja a magyar királyi honvédségből és ezt a nemzetellenes munkáját fokról-fokra öntudatosan, számítással megvalósítani igyekszik. Interpellácziómban kértem a honvédelmi miniszter urat, nyugtasson meg ne csak engem, hanem a kérdés iránt érdeklődő egész nemzetet, hogy a jövőben a vezérkari tisztek a honvédség köréből neveztetnek ki, azokat terjeszti a királyhoz kinevezés végett és másfelől intézkedik, a mennyiben hatáskörében áll, hogy közös hadseregbeli tisztek visszahelyeztessenek a közös hadsereghez és a honvédség kötelékéből elimináltassanak. Alkotmányos felfogás szerint azt lehetett volna képzelni, hogy a miniszter ur honorálja az interpellácziót annyiban, hogy ha jobbá nem is teszi a helyzetet, legalább rövid időn belül az interpelláczió hatása alatt tartózkodm fog a honvédségnél szolgálatban álló vezérkari tisztek további elközösitésétől. És ime, figyelemmel kisérve a honvédelmi miniszter ur által kiadott Rendeleti Közlönyt, a melynek szellemével, beosztásával, rendeleteivel bővebben foglalkozom majd beszédem harmadik részében, azt látom, hogy annak 1908. április 28-iki száma az én legnagyobb csodálkozásomra és megdöbbenésemre azt az intézkedést tartalmazza, hogy öt uj vezérkari tisztet osztottak be a honvédséghez, a kik közül négy a közös hadseregből vétetett át, négy vezérkari tisztet pedig kihelyeztek a honvédség vezérkarából. Interpellácziómnak tehát az lett az eredménye, hogy ma négy honvédtiszttel van kevesebb a honvédség vezérkarában. Hivatalos adatokkal bizonyíthatok, nevekre is hivatkozhatnám. Nevezetesen a cs. és kir. 11. huszárezredből egy főhadnagy helyeztetett át a honvédség vezérkarába, áthelyeztetett továbbá a cs. és kir. 2. tiroli császárvadászezredből egy főhadnagy, a cs .és kir. 101. gyalogezredből egy főhadnagy és a cs. és kir. 52. gyalogezredből egy főhadnagy. Ezek hözöshadseregbeli tisztek. Ezzel szemben áthelyeztettek 1908. évi május elsejével a vezérkarhoz való beosztás alóli felmentés után, és a csapattesteknél a létszámfeletti vezetés beszüntetése mellett, az alább megjelölt rangosztályu honvédfőhadnagyok. Itt van a négy főhadnagy neve, a kik mind honvédfőhadnagyok, s a kik most már a vezérkarból áthelyeztettek a csapatokhoz. Tehát az én interpellácziómnak az volt az eredménye, hogy a miniszter ur Conrád intenczióinak megfelelőleg négy vezérkari honvéd-