Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-328

10 328. országos ülés 1908 május 20-án, szerdán. tanítómesterek verték meg tulaj donképen a franczia hadsereget, tehát elsősorban nem a hadseregnek reformja, de egy nemzeti erőteljes kultúra az, a mely a nemzetnek erőt és hatalmat ad, a mely a nemzet minden irányú erejének érvényesítésére módot és bizodalmat nyújt, (ügy van ! balfelől.) Magyarországon az 1868-iki törvényhozási alkotások óta a lex Apponyiana, az 1907-ik évi XXVII. törvényczikk az, a mely hivatva van arra, hogy Magyarország népoktatását ne csak modern irányban vezesse és feljeszsze, hanem a mely igazán arra van hivatva, hogy Magyarország elemi oktatásának alapvető törvényévé váljék a mely ha czéltudatosan és bölcsen hajtatik végre, akkor — nézetem szerint — ennek a törvénynek végrehajtásából lassabban bár, de elő fognak állani mindazok a javak és előnyök, a melyeket a népiskolák államosításától várt mindig a függetlenségi párt. Én is megfigyeltem — nemzetiségi vármegyében lakom — már eddig is az 1907. évi XXVII. törvényczikk, a nem állami elemi iskolák jogviszonyairól és a községi és felekezeti néptanítók járandóságairól szóló törvénynek hatását, megfigyeltem, nevezetesen két irányban. Elsősorban tapasztaltam, hogy egy ilyen nemzetiségi vármegyében a nemzetiségi iskolákkal szemben két irányban kell ezt a törvényt végrehajtani, ha annak végrehajtásától üdvös hatást akarunk nemzeti kultúránkra nézve várni. Ez a két irány pedig az, hogy elsősorban szigorúsággal lépjünk fel azokkal szemben, a kik nem akarnak a törvény azon rendelkezéseinek eleget tenni, a melyek a 17—21. §-okban a magyar nyelv tanítására nézve a törvényben foglaltatnak. Ezt a szigorúságot igenis behozta és meghonosította az a bölcs és czéltudatos végrehajtása a törvénynek, a mely a végrehajtást eddig jellemzi. Mert hiszen kétségtelen, hogy a törvény magában véve csak holt és rideg betű, a törvényt a társadalmi követelmények előfeltételei szerint csinálják, de voltaképen minden törvénynek ereje és hatása attól függ, hogy a végrehajtó hatalom, a kormányzat milyen szellemben, milyen irányban hajtja végre a törvényeket. De a másik dolog, a mire különösen bátor vagyok felhívni a t. kultuszminiszter ur figyelmét, a másik iránya az 1907-iki törvény végrehajtásának : kioktatása azon hazafias nemzetiségi tanítóknak, a kik a törvény követelményeinek szívesen tennének eleget, de nem birnak a szükséges előfeltételekkel, hogy a törvény kívánalmainak eleget tegyenek. En Arad megyében hallottam nem egy román tanítónak azon nyilatkozatát, hogy szívesen tanítanám én ugy a magyar nyelvet, a hogy a törvény kívánja, de nem tudom ; tanítsanak meg engem arra, hogyan kell tanítani és akkor én a legnagyobb örömmel fogok eleget tenni a törvény kívánalmainak, oly mértékben, a mint a törvényes rendelkezések előírják. Tudomásom van arról, mint aradi embernek, hogy a kultuszminiszter ur éj3en az aradi elemi iskolai tanitóképző-intézet igazgatóját, Lángot megbízta azzal, hogy készítsen egy tantervet, mikép lehetne a magyar nyelvet az idegenajku iskolákban tanítani. Tudomásom van arról a bölcs intézkedésről, — mert hiszen a miniszteriális intézkedések néha a sajtó elrejtett helyein jelennek meg, néha nem tudjuk kellően méltatni — de íme, előadom, hogy a t. kultuszminiszter ur már a télen rendeletet bocsátott ki, mely szerint a tanitóképezdékben a negyedéves növendékeket 12 órás kurzusban tanítsák, hogyan kell a magyar nyelvet, még pedig direkt módon tanítani. E tanterv, a melynek megírásával megbízatott az aradi tanitóképző-intézet igazgatója, még nem jelent meg, de kétségtelen, hogy e tanterv helyességétől fog függni az egész törvény végrehajtásának eredménye. Nem szabad engedni, hogy a nemzetiségi tanítók elcsüggedjenek ; hadd tudják azt, hogy az államhatalom a maga erejével hátuk megett áll; nem szabad engedni, hogy a jóhiszemű nemzetiségi tanitóknak ne adassék mód arra, hogy a magyar nyelvet sikeresen tanítsák. ( ügy van !) Nem az a czél, hogy szaporítsuk a fegyelmi eljárásokat a nemzetiségi tanítók ellen, (ügy van !) nem az a czél, mert hiszen tulaj donképen én e törvény végrehajtásánál nem is annyira a represszáliákat tartom fontosaknak, hanem a preventív intézkedéseket, nem azt tartom fontosnak, hogy tanítók elcsapassanak, hanem hogy a tanítók odaszorittassanak, hogy a magyar nyelv tanítása terén preventív intézkedések folytán eredményeket érjenek el, és hogyha erre ezek a tanítók képesek lesznek, tapasztalni fogják, hogy a magyar állam a maga hatalmával mellettük áll. De azt hiszem, — és ezt ajánlom a t. kultuszminiszter ur figyelmébe, szakkörökben is hallottam — hogy a magyar nyelv eredményes tanítása még ezekkel az eszközökkel sem lesz elérhető, hanem hogy ugy mondjam, szemléletiieg kell a nemzetiségi tanítókat a magyar nyelv okszerű tanítására megtanítani. Erre a czélra uj állásokat kell a magyar államnak a magyar kultúrpolitika terén szerveznie. Ezeknek betöltői valóságos vándorapostolai lesznek a magyar kultúrának. Ugy képzelem a dolgot, hogy egyes kormánymegbízottak menjenek szét a nemzetiségi vidékekre, gyűjtsék össze csoportosan egy-egy központba a nemzetiségi tanítókat, 40—50-et egy helyre, és azután ott tanítsák meg őket szemléletiieg egy pár hét alatt, hogyan kell a magyar nyelvet direkt módon tanítani. Mert, ha nem direkt módon tanítják a magyar nyelvet, hanem egyszerűen grammatizálnak, akkor nézetem szerint a kellő hatás nem lesz meg. Mert a grammatikai és a direkt mód közt az a különbség, hogy a direkt módú tanításnál, mivel a nyelvi formák elválaszthatatlanok a gondolati tartalomtól, tehát kétségtelen, hogy a mikor a tanító és tanuló tanulja a magyar nyelvet, egyszersmind hazafiságot, hazaszeretetet szív magába. Az 1907 : XXVII. t.-cz. üdvös végrehajtásának második előfeltétele, — azért foglalkozom ugy-