Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-312

312. országos ülés 1908 április 29-én, szerdán. 15 magyar államnak a kiépítését, hogy ennek az államnak kettős nyelve legyen, a magyar és vele egyenjoguan a német. (Mozgás.) Elnök : Az interpelláczió ki fog adatni a belügyminiszter urnak. Ki következik ? Raisz Aladár jegyző: Bozóky Árpád.! Bozóky Árpád: T. képviselőház ! (Folytonos zaj. A képviselők többsége elhagyja a termet. Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Tessék megkezdem beszédét, t. képviselő ur. Bozóky Árpád : A soproni eset megítélésénél én nem hivatkozom a nemzetiségi törvényre, hanem csak arra a tényre, hogy a magyar államnak csak egy nyelve van és ez a magyar. Annál kevésbbé hivatkozhatunk a nemzetiségi törvényre, mert az végrehajtva nincsen és kivánom, hogy soha ne is legyen végrehajtva. Hogy a magyar államnak a hivatalos nyelve a magyar, az olyan természetes jog, hogy arról törvényeket csinálni nem szükséges. És nem is tartom azt czélszerű és okos dolognak, hogy az államnak ilyen erős jogáról törvény alkottassék, mert hogyha van erről törvény, az csak ártalmára lehet a nemzeti egységnek és az államnyelv használatának, mint a hogy épen a nemzetiségi törvény is nem annyira a magyar államnak ad jogokat, hanem épen a nemzetiségeknek. Azon harmadik szakasz, a melyre b. Bánffy Dezső képviselő ur hivatkozott, mutatja azt, hogy milyen képtelenség ez a nemzetiségi törvény. Ez a szakasz ugyanis igy szól (olvassa) : törvényhatósági gyűlésekben mindaz, a ki ott szólás jogával bir, akár magyarul szólhat, akár saját anyanyelvén, ha az nem magyaT.« Ha tehát pl. Hódmezővásárhely törvényhatóságának a gyűlésén valaki virilis joggal megjelenik és tud ugyan jól magyarul beszélni, azonban az ő anyanyelve nem magyar, hanem német, ezen törvénynél fogva meg van neki engedve, hogy német nyelven szóljon ott a közgyűlésen. De a mellett, t. képviselőház, ott van pl. a 6. §., a mely azt mondja (olvassa) : »A törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságaik területén a községekkel, gyülekezetekkel, egyesületekkel, intézetekkel és magánosokkal való hivatalos érintkezéseikben a lehetőségig ezek nyelvét használják.* Ha t. képviselőház, pl. Jász-NagykunSzolnok vármegyéhez tótok, oláhok, németek stb. intéznek valamely kérvényt, akkor ezen kérvényre — mert köteles elfogadni ezeket a tót-német stb. nyelvű beadványokat — a törvényhatóság az illetők nyelvén köteles válaszolni. De különben is mi a nemzetiségi törvényt 1868-ban a közbéke érdekéből hoztuk meg, a magyar faj és a Magyarországban honos nemzetiségek között. Azonban, sajnos, épen az ellenkezőjét értük el, mert, ha nem is annyira a nép, de a nemzetiségi agitátorok ellenséges indulattal viseltetnek a magyar állameszme ellen, a mit bizonyított a memorandumper, a bukaresti kiállítás és az az interpelláczió is, a melyet gróf Bethlen István mondott el egy év előtt, de a melyre mai napig választ nem kapott. Mikor tehát a nemzetiségi törvény a magyar haza ellenségeinek ad jogot és mikor azt látjuk, hogy a nemzetiségek egy jó része, — nem mondom, hogy a nép — ellenséges indulattal viseltetik a magyar állam nyelve iránt, mert maga a nép akar tanulni magyarul — a nemzetiségi törvényt fentartani nem érdemes ; nem érdemes annál kevésbbé, mert ennek jóformán egyetlen paragrafusa sincs végrehajtva ; ha pedig nem lehet végrehajtani, akkor nincsen értelme, hogy megtartassék, akkor el kell törölni. Mondhatná valaki, hogy abban a törvényben a magyar állameszmére nézve is vannak kedvező intézkedések. Igen vannak, ha a magyarok kezében van a hatalom ; de ha egy esetleges nemzetellenes kormány kezébe kerül a hatalom, akkor az egyszerűen félredobja azt a törvényt. Hiszen azt a törvényt lehet magyarázni, ugy a hogy, az ember akarja. Másképen magyarázza a kormány, másképen a nemzetiségi képviselők; gr. Andrássy belügyminiszter ur másképen magyarázza, mint a függetlenségi párt. Ö ugy magyarázza, hogy a mi a nemzetiségi törvényben tiltva nincs, arról alkothat Sopron város törvényhatósága szabályrendeletet. Erre nézve azt mondom, hogy vannak az embernek és az államnak olyan természetes jogai, a melyekről törvényt csinálni nem szükséges. Tessék elképzelni, hogy egy francziaországi városban szabályrendeletet hoznak arról, hogy német legyen az előadási nyelv, mert a francziáknak nincs arról törvényük, hogy a franczia az állam nyelve ! Ha már most elfogadjuk gr. Andrássy Gyula magyarázatát, akkor egy franczia város által hozott ilyen szabályrendeletnek is meg kellene állnia, mert nem ellenkezik a törvénynyel! Azonban azt hiszem, a magyar államnak olyan természetes joga az, hogy magyar legyen a hivatalos nyelv, hogy ha valamely tekintetben törvény a hivatalos nyelvről nem intézkedik, azért ebből nem következik, hogy az állam eszméjével, a magyar állam magyar jellegével ellenkező helyhatósági statútumok létrejöhessenek. Pl. nem intézkedik törvény arról, hogy a tisztviselőknek mi legyen az előadási nyelvük. Itt felelevenedik a magyar államnak az az eredeti joga, hogy magyar az állam nyelve és ezt szükségtelen törvényben is kimondani. Épen azért, ezzel szemben, a miről a törvény, mondom, nem intézkedik, ellentétes helyhatósági határozatot hozni nem lehet, s a mint a belügyminiszter ur meglátta a soproni felebbezésből a soproni törvényhatóság statútumát, azonnal le kellett volna neki csapnia és azt kellett volna mondania, hogy mivel ez a határozat, ha nem is a törvénynyel, de a magyar államnak eminens jogával ellenkezik, ezt a szabályrendeletet magát azonnal hatályon kivül helyezem, nem pedig a közgyűlésnek határozatát jóváhagyni, a mely közgyűlés, ugy tudom, azelőtt megbarátkozott a magyar előadási nyelvvel s mostanában csak pángermán izgatások követkéz-