Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-317

317. országos ülés 1908 Hammersberg László Jegyző: Szappanos István. Szappanos István: T. ház ! (Halljuk! Hall­juk !) Bocsánatot kérek, hogy igénybe veszem egy pillanatra figyelmüket. Nem akarok hosszas lenni, de van a szivemben, van a lelkemben olyan mondani való, a melyet itt ezen a helyen akarok elmondani és nem akarom magamban elfojtani. (Halljuk I Halljuk !) Nevezetesen engedje meg a t. ház először is azt, hogy nagyon röviden saját személyemről szóljak. (Halljuk ! Halljuk !) Azt méltóztatnak tudni, hiszen nem is kell mondanom, hogy én ebből a nagy függetlenségi és 48-as pártból, nem is annyira a pártból, ha­nem csak a pártkörből kiléptem, a mely pártkör­ben némileg olyant határoztak akkor, a mi hogy ugy fejezzem ki magam, az én magyar begyembe nem fért bele, nevezetesen, hogy ha valamit el­végeznek, abban nem szabad az embernek, ha máskép érez is, felszólalnia. Hát én a pártkörből kiléptem. Hogy helyesen cselekedtem-e vagy nem helyesen, annak megbirá­lása nem az én dolgom, azt birálja meg más. (Fel­kiáltások : A választók!) Igaz, hogy nemcsak meg­bíráltak, hanem el is biráltak, t. i. a választókö­zönség. (Derültség.) De nem szeretném azt, ha ez a birálat olyan lenne, mint a milyen rám vonat­kozólag a bársonyszékből elhangzott, a mikor engem egy alkalommal olyanforma öreg ember­nek jellemeztek, a kire már egy szót sem kell veszteni, a ki körülbelül már nem számit. No dehát az is jól van, azt is másra húzom, nem magamra. Később, majdnem ugyanazon alkalommal, az akkori időben egy hirlapi czikket olvastam egy olyan képviselőtársamtól, a kiről nyilt titok, hogy nem szeret a maga bőrében megférni és nagyon szeret nagy hivatalok után áhitatoskodni. (Derültség. Felkiáltások : Ki volt az ? Zaj.) Az nem tartozik ide. Magasabb állásra vágyódik, mint hohó a zsiros konczra. ÜlEgy hang (balfelől) : Holló Lajos! Szappanos István : Nem szólok én Holló Lajos­ról. (Éljenzés balfelől.) A fajta ember vagyok, hogy nem személyeskedem, csak tárgyilagoskodom. (Derültség.) A magyar példabeszéd azt mondja : néz, mint az eb a vizbe. De a másik ember megint azt kérdi: miért néz bele, s a harmadik azt feleli, hogy azért néz, mert nem lehet benne. Ilyen észrevételre nekem csak az a magya­rázatom van, hogy én, ha a multat tekintem a há­tam megett, már 1844-ben is ott voltam a sérelmek mezején, t. i. a pozsonyi országgyűlésen és máT fiatal koromban megtanultam azt, hogy ennek a sokat szenvedett Magyarországnak mennyi sérelme van, mennyi volt a múltban, mennyi volt az alig lefolyt múltban és mennyi sérelme van ma is, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) a mely sérelmeket sem a múltban nem tudta orvosolni 400 esztendő óta, sem a közelmúltban, az 1907. évben . . . (Zaj a baloldalon.) Zakariás János (közbeszól). május 7-én, csütörtökön. 87 Szappanos István : Épen ugy benne vagyunk ma is, itt ebben a házban is benne vagyunk. Moinár Jenő: Mert ilyen sasfiókok vannak, mint te vagy ! (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Szappanos István : Az én sérelmemre rámu­tattam azzal hogy én nem mai született gyermek vagyok, nem is mai született politikus, mert a múlt időkben, több mint félszázaddal ezelőtt is benne voltam a politikai életben és láttam az ősök küzdelmeit. (Zaj.) Thaly László : De csak messziről! Szappanos István : Nem épen. Thaly László barátom talán akkor még nem is élt. Ez eléggé elbírálható; a magam sérelmét elmondtam, nem kivánom tovább igénybe venni vele a t. házat, hanem most nem ugy állok itten ezen a helyen, a hol állok, mint csak saját szemé­lyemben, hanem állok itt egy kevés számú, de néze­tem szerint igaz függetlenségi érzelmű . . . (Zaj és felkiáltások a baloldalon : Kollár is ? Polit is ? Éljen !) Ha. Polit is éljen, én azt mondom, hogy éljen. Alkalmilag megfelelek rá. Polit a nemzeti­ségiek közé tartozik. E szerencsétlen ország nem­zetiségi lakosainak hazafiaknak kellene lenniök, hogy azok a nemzetiségek együtt érezzenek velünk, azok a nemzetiségek nyelvüket beszéljék odahaza a családban, de legyenek cselekedeteik­ben Magyarországnak hűséges lakói, Magyarország­nak tántorithatatlan, hű polgárai. (Zaj és fel­kiáltások a haloldalon : De nem azok I) így vagyok a nemzetiségekkel szemben. Hóíly Gyula : Itt ezt mondta, Kikindán mást mondott i (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, t. ház. Méltóztassanak csendben lenni. Szappanos István: Akármit beszélnek, a nemzetiségiek közül nem kerestünk fel senkit, nem kivántuk egyiknek sem a csatlakozását, nem óhajtottam azt, hogy velem szavazzon bármelyik is, nem is kivánom, hogy velem szavazzon. A tiszta magyar érzelmű hű polgároktól azonban, bárhol legyenek, igenis megkívánom, hogy velünk tart­sanak. Ne felfelé nézegessünk és kandikáljunk Bécs felé, honnan soha, a mióta összekötött vele bennünket a balsors, Magyarország jót nem ka­pott. (Igaz! Ugy van!) Bécs, a bécsi szellem csak átka volt mindig Magyarországnak és átka ma is, mert az a szellem ugyanaz ma, mint volt három-négyszáz esztendő előtt és ugyanaz lesz holnap is, akárhogy csatlakozzunk, akárhogy adjuk oda lelkünket és testünket és akárhogy engedjük át Magyarország minden jogát. Hiába fizetünk Bécsnek akármit, Magyarország Ausztria előtt semmi, azért mégis csak meghóditott tartománynak tartanak bennünket. Pedig mi, ké­rem alázatosan, nem adtuk oda Ausztriának még a király választási jogot sem. Ki meri azt nekem meg­mutatni törvénykönyvünkben, hogy odaadtuk volna a király választási jogot ? (Felkiáltások : Senki !) Mint a szűz leány az oltár előtt, ugy állok itt (Halljuk ! Halljuk !) és azt mondom, hogy soha

Next

/
Oldalképek
Tartalom