Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-326

326. országos ülés 1908 májas 18-án, hétfőn. 425 kivül más czélhoz vezető jjolitika nincsen. A mig erre a térre nem lép a kormány, addig én iránta bizalommal nem viseltethetem. A költségvetést nem szavazom meg. (Helyeslés lalfelől.) Dudts Endre jegyző: Beek Lajos! Beck Lajos: T. képviselőház! Akkor, a mikor a függetlenségi párt a koaliczió tagjaként részesévé vált a kormányzásnak, kettős feladat hárult rá: helyreállítani az alkotmányos rendet és megalapozni a jövő politikáját. Ez utóbbi feladat körébe nemcsak a választói jog reformja tartozik. Ide tartoznak a kormányzat összes ágaiba vágó mindazon reformok, a melyek arra vannak hivatva, hogy nemzeti életünk fejlődését helyes mederbe tereljék, (Ugy van!) E reformfeladatok közé pedig legelső sorban földbirtok politikánk regenerálása tartozik. (Helyeslés.) Birtokpolitikánk jogos igényei iránt, Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter ur jótékony és áldásos működésétől eltekintve, a melyet minden párt osztatlan elismeréssel ás hálával honorál, (Éljenzés.) sem a kormány, sem az országgyűlés részéről nem tapasztaltuk azt a méltánylást, a mely a magyar földbirtokpolitikát méltán megilleti. Rideg és megdönthetetlen tények: egyfelől mezőgazdasági statisztikánk elrettentő adatai, másfelől ezerszámra menő törvényünknek a magyar földbirtok vergődésével való nemtörődömsége ezt minden szónál ékesebben bizonyítják; de bizonyítja ezt jelenlegi kormányunk azon kijelentése is, melynél fogva első sorban kötelességének ismeri az idevágó reformok megvalósítását. E reformok azonban nem lesznek teljesek, ha a legégetőbb bajokat nem orvosolják. Ezek közé pedig első sorban a magyar földbirtok hitelügyériek czéltudatos rendezése tartozik. (Halljuk!) Sokszor halljuk, t. képviselőház, hogy földbirtokunk regenerálásának parancsoló szükségessége még nem következett el; sokszor halljuk, hogy erről csak akkor lehetne szó, ha a hitelező a kölcsönadott tőkét a birtok kényszereladásából nem tudná visszakapni, vagy az adós gazda a birtok évi hozadékából képtelen volna adósságának kamatait fizetni. De a földhitel-rendezés szükségességének ismérveit csak a teoretikus állithatja igy fel. A ki azonban az életet nézi és az életet látja, a ki künn jár az árral küzdő, már-már elpusztuló magyar gazdák közt, a ki, hogy egy banális hasonlattal éljek, nem az opera ismert kórusához hasonlóan a »mentsük meg őt« áriájának eléneklésével akarja a vizbefulót megmenteni, az egészen más szempontból fogja ezt a kérdést nézni. (Ugy van!) Az elsősorban is el fogja ismerni, hogy egy idevágó hitelrendezési akcziónak sikere, eredménye csak akkor lehet, ha az megelőző lépésként gyakoroltatik. Mert ha ilyen hitelkiépitési akcziónál a teória által megkívánt KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. XVIII. KÖTET. teljes, vagy legalább nagymérvű eladósodás bekövetkezését akarnók bevárni, akkor vagy egyáltalában nem segíthetnénk jmsztuló gazdaközönségünkön, vagy pedig ezt a segítséget csak nagy nemzeti áldozatok árán hozhatnék meg, a magánkölcsönöknek kényszer utján állami kölcsönökké való átalakításával, a mire pedig nyugodt lélekkel és az állami pénzügyi egyensúlynak megbolygatása nélkül nem gondolhatunk. De ezenfelül egy másik hathatós érv is szól azok ellen, a kik még nem látják elérkezettnek az idejét ilyen hitelkiépitési akcziónak, s ez az érv eladósodásunknak évről évre való óriási szaporodásában áll. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Daczára annak, hogy a jobbágyság és az ősiség fennállott, a magyar földesúrnak nem volt módjában és nem is igen volt szüksége arra, hogy birtokát jelzálogkölcsönökkel megterhelje, daczára annak, hogy a rendelkezésemre álló adatok szerint 1858-ban a föld- és házbirtokot tényleg csak 240 millió korona jelzálog-adósság terhelte összesen: ma mégis meghaladja ez az adósság az 5900 millió koronát, és ebből 4 milliárdnál több jut a magyar földre, a mi annyit jelent, hogy 40—50 év alatt több mint 4000 millió korona uj teher hárult reá a magyar földre. Ha konstatáljuk ezen óriási adósságoknak lavinaszerűen gyors megnövekedésén kivül még azt is, (Zaj. Halijait! Halljuk!) hogy a mig pl. 1893-ban 30,700.000 korona uj terhet kebeleztek be a legegészségtelenebb czinien, a végrehajtás czimén addig nyolcz évvel később 1901-ben ugyanazon a czimen már ennek két és félszeresét írták rá a magyar földre: akkor be kell vallanunk, hogy itt nemcsak egy rohamosan növekvő eladósodásról van szó, hanem épen a végrehajtás példájából kitünőleg olyan egészségtelen eladósodásról, a melyet csak igen csekély mértékben ellensúlyozhat a magyar földbirtok értékének az utolsó 30 esztendőben való kétségtelen emelkedése. (Igaz! Ugy van!) De hogy a földhitelreform szükségének ismérveit még egy másik szempontból nézzem, t. ház, egy pillantást kell vetnem arra a kérdésre is, hogy mikor látják a nyugati államok elérkezettnek az ilyen hitelreform-akczió idejét. S itt csak egyetlen egy példára hivatkozom, Poroszországra. Ott a 27-ik német jogászgyűlés szakvéleménye, a melyet egy Budapesten is ismert európai tekintély, a nemrég nálunk járt Dade professzor készített, kimondja általánosságban, hogy a földhitel rendezésének szükségessége szempontjából a földbirtoknak becsértéke egy harmadáig való eladósodása még nem rejt imminens veszélyt magában, a második harmadba átnyúló eladósodás már feltétlenül rendezendő, mig a harmadik harmadba átnyúló eladósodás már végveszedelemmel fenyeget. Egy hang (lalfelől): Már mind azon tul vagyunk! 54