Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-325

B25. országos ülés 1908 május 16-án, szombaton. 325 miután előaktája nincsen, iratboritékot csinálnak neki és bevezetik a sorkönyvbe és másnap reggel beviszik az egészet a polgármesterhez. A polgármester látván ezt a rendkivül fontos ügyet, azt szignálja valamelyik előadóra és miután a jegyzőkönyvet felvevő tanácsos az előadója az ilyen ügyeknek, szignálja ugyanarra a tanácsosra és ezzel a szignaturával kimegy a városi kiadóhoz, a ki ezt iratjegyzék mellett kézbesiti a városi tanácsosnak, így harmadik nap az önmaga által felvett jegyzőkönyv visszakerül az illető városi tanácsoshoz. A városi tanácsos megcsinálja a végzést, utasitja a rendőrkapitányt, hogy teg}''en jelentést, hogy vájjon a bizonyítani kivánt tényállás megfelel-e a valóságnak. Ezt a végzést leirja az általa felvett jegyzőkönyv hátiúsó lapjára és ezen végzést aztán elviszik a városi irodába, ott szépen letisztázzák, innét megint átviszik a kiadóhivatalba és ott harmad vagy negyednap múlva aláirás végett beviszik a jjolgármesterhez. Ez aláirja és innét visszakerül megint az irodába. Innét ismét a kiadóhivatalba viszik, ott boritékba teszik, vétivet csinálnak hozzá és átviszik talán a szomszéd szobába, kézbesitik a rendőrkapitányi hivatalba. Az iktató itt megint átveszi a megkeresést, beiktatja, ügyszámot ad neki és másnap átadja a rendőrkapitánynak. A rendőrkapitány megint szignálja az elintézésre illetékes közegére, az átveszi az ügyet és megint hoz egy végzést, a mely szerint utasitja X rendőrbiztost, hogy győződjék meg személyesen az illető körülmény valódisága felől. (Zaj. Mozgás.) Igen hosszadalmas dolog ez, kérem, de igy megy, tessék elhinni, ilyen sokáig keU várni annak az embernek, a ki egy községi bizonyítványt akar megkapni. A rendőrkapitány azután a rendőrbiztos jelentése alapján hivatalos jelentést tesz a polgármesterhez, a melyben jelenti, hogy ez a dolog igy meg igy áll. A hivatalos jelentést a rendőrkapitány irodájában letisztázzák és a kapitány aláirja és azután szintén vétiv mellett kézbesiti ezt a hivatalos jelentést a polgármesterhez. Bemegy az ügy a polgármester iktatójába, ott újra iktatószámot kap, innét a kiadóhivatalba és onnét beviszik a polgármesterhez, a ki ismét szignálja, hogy oda kell vinni az illető tanácsoshoz, hogy intézze el. Talán ezután harmadnap beviszik a tanácsoshoz az ügyet és ez a tanácsos kiállítja a községi bizonyítványt, a mely megint elmegy az irodába, ott megint letisztázzák és azután a kiadóhivatalon keresztül a polgármester elé kerül. A jrolgármester aláirja és azután visszakerül a kiadóhivatalba és innét vétiv mellett kézbesitik annak a szerencsétlen embernek, ha ugyan még életben van, a ki ahhoz a községi bizonyítványhoz hozzá akart jutni. Unalmas dolog, de ha végiggondoljuk, hogy mennyi vexaczióval, zaklatással és várakoztatással jár, mennyi papirosnak, mennyi tintának és munkaerőnek elpocsékolásával jár ez, akkor meg kell győződnünk arról, hogy csak egy kis jóakarattal, egy lds helyesebb és bürokratizmustól mentesebb szervezésével a városi ügyvitelnek, nagyon, nagyon sok munkaerőt lehetne a városoknál megtakarítani és sok munkaerőt, a mely most másolással, aktagyártással van elfoglalva, lehet felszabadítani okosabb, helyesebb és a város érdekében hasznosabb munkának, tevékenységnek kifejtésére. Vagy itt van egy másik, nehéz és a közigazgatást valósággal öldöklő kérdés, a melyet már többen felemiitettek, többek közt Kmety Károly t. barátom is, tudniillik az illetőségi ügyek. Igazán már egészen kétségbeejtő, hogy mily rettenetes terheket ró az egész magyar közigazgatásra ezen illetőségi ügyek intézése. Csak tizenöt-húszezer lakosú városokban is maguk az illetőségi ügyek egy-egy tisztviselőnek egész munkaerejét és idejét lekötik, ugy hogy egy tisztviselő kell kizárólag az illetőségi ügyek intézésére. Pedig ha meggondoljuk, hogy ezeknek az illetőségi ügyeknek tulajdonképen mi az alapjuk, akkor belátjuk, hogy van módja — bár nem nagyon könnyű módja, de mégis van módja — hogy az illetőségi ügyek intézésében felmerülő rendkívüli munkától a magyar közigazgatást megkíméljük. Az illetőségi ügyek rendesen három okból szoktak felmerülni a városoknál: 1. a szegényügy keretében, szegények tartása tekintetében, 2. betegápolás tekintetében, 3. gyermekeknek, elhagyott gyermekek tartása tekintetében. A mikor egy-egy beteg gyógyköltségét akarják behajtani, egy-egy elhagyott gyermek tartásdiját kell a községen bevasalni, vagy egy-egy elszegényedett, munkaképtelen ember tartásáról kell gondoskodni, akkor megindul a háború a községek közt, és Homéroszért nem veszekedett a hét város annyira, hogy hol született, mint veszekedik hét vagy tizennégy város Magyarországon a fölött, hogy X. Y. hol született és hová nem illetékes. Hogyha a szegény emberek, az elhagyatott gyermekek ügyét, a kik ugy is hét éven alul az állam felügyelete alatt vannak, ha a betegájrolási ügyet egészen állami kezelésbe veszszük, és tekintet nélkül arra, hogy hol született valaki, állami költségvetésből fedezzük ezek költségét, a mi nagyon igazságos, — mert méltatlan dolog, hogy egyik község százszorosan jobban legyen megterhelve e czimen, mint a másik, — akkor ez ügyek egészen elesnek és akkor a városokban nem 500—600 illetőségi ügy lesz évenként, hanem csak 8—10 fog előfordulni, és nem ilyen odiózus ügyek, nem olyanok, a melyeknél a megállapítás oly nagy teherrel jár, a melyeknél tehát a városok mindent elkövetnek, hogy lerázzák, és'^a hol a mikor ötforintos betegápolási költséget kell behajtani, tíz forint ára papirost irnak tele a városok azzal, hogy visszautasítják az iUetőséget és lerázzák az öt forint fizetését. Mondom, apró részletek ezek, de épen ezek az apró részletek azok, a melyek mint az apró férgek rágódnak a közigazgatás testén, és a melyek, ha le nem seperjük róla, ha a közigazgatást ezen apró parazitáktól meg nem tisztogatjuk, akkor mint az apró férgek a nagy fát, ezek az apró bajok