Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-324

312 32í. országos ülés Í908 május Í5-én, pénteken, szólalásai és a magyar országgyűlésnek nem kevesebb mint hat felirata után lehetett csak 1807-ben ezt a kapcsolást beczikkelyezni. Felette érdekes lenne, t. uraim, részletesen tanulmányozni azt a bécsi politikát (Halljuk! Halljuk I) a mely lehetetlenné akarta tenni Fiúménak Magyarországhoz való végleges és megmásíthatatlan kapcsolatát, (Halljuk! Halljuk l) még pedig azon czélból, hogy Magyarországot Fiúmétól és igy a tengertől teljesen elzárja s ez által Magyarország független gazdasági fejlődését meagkadályozza. Azonkívül arra is vetemedett, hogy a horvátok vágyát Fiúméra felszítsa és kezükre járt abban is, hogy épen abban az évben, mikor Magyarország beczikkelyezte Fiume birtokát a magyar törvények közé, a horvátok is beczikkelyezzék Fiume birtokát saját horvát törvényeikbe. Ausztria ezt természetesen azért tette, hogy megvárja a kedvező pillanatot, a mikor a két perlekedő fél közé állva, magához vehesse Fiumét. Ez a pillanat meg is jött, még pedig Napóleon bukása után, a mikor Ausztria Fiumét egyszerűen bekebelezte. Ugyanekkor Ausztria, hogy Fiumét az uj rezsimmel megbarátkoztassa, az önálló fiumei püspökség felállítását rendelte el, azonkívül Fiume egész területén az olasz nyelvet exkluzív hivatalos nyelvvé tette, Susák, Tersatto, Podvesizza és Drága községeket a fiumei területbe beosztotta, a városi jövedelmeket fokozta, kereskedelmi és más kincstári kedvezményeket adott. Mindazonáltal 1822-ben vissza kellett adnia Fiumét Magyarországnak. Ám azért Ausztria csak folytatta régi politikáját, hogy t. i. Magyarország és Horvátország közé állva, várja a kedvező pillanatot, a mikor véglegesen megkaphassa Fiumét. Ez a második pillanat is megjött. 1848- 1848 után j>edig következett az osztrák rezsim, majd Fiumének Ausztriához való tartozandóságát megerősítette az 1851-iki császári pátens, a mely Fiumét Magyarországtól függetlenül a császári korona-országok közé sorozta. Azután jöttek a vasúti és kikötői építkezések; a szentpéteri vonal és végül a császárnak egy »sohá«-ja, a melyet annak a fiumei küldöttségnek mondott, a mely Triesztbe ment 1852-ben azért, hogy Ferencz József császártól Fiumének újra Magyarországhoz való csatolását kérje. Jött azután az üldözések egész sorozata, a melyek alatt Fiume nem tántorodott el a magyar ügy iránt való hűségtől és mindig Magyarországhoz való visszacsatolását követelte. Csak futólagosan emiitettem meg ezeket, t. képviselőház, hogy mindenki lássa, miféle politikát űzött Ausztria Magyarország és Horvátország között a fiumei kérdésben: azt a politikát, hogy lehetetlenné tegye Fiumének véglegesen Magyarországhoz való kapcsolását és Fiumét veszekedési pontnak állítsa oda Magyarország és Horvátország közé, hogy igy a fiumei kérdés véglegesen rendezhető ne legyen. Sajnos, a fiumeiek minden kérése daczára, nem sikerült a fiumei kérdést 1867—1868-ban sem rendezni. Hiába írtak a fiumeiek a politikusoknak, hogy a magyarok hajtsák végre az 1807-ik évi IV. t.-cz.-et, hiába irt Tisza Kálmán a fiumeieknek, hogy a »Fiume és Magyarország közt fennálló közjogi viszony, a Magyarország és Horvátország közötti viszonytól függetlenül lesz fentartandó« ; hiába biztatta Lónyay Menyhért a következő szavakkal a fiumeieket —• magyar könyvből czitálok — »Legyenek aziránt meggyőződve, hogy Fiúméhoz minden körülmények között ragaszkodni fogunk. Akár a történeti jogalapot, akár a suffrage elvét alkalmazzuk : Fiume mindkét esetben a mienk. A gyávaság és hűtlenség vádja illetne bennünket, ha Fiumének testvéri ragaszkodását méltókóp nem tudnók viszonoznia Hiába fordult Fiume a parlamenthez és kérte, hogy végre rendeztessék a fiumei kérdés, mert (olvassa): »a további halogatás, a jogeljátszás elvének ideiglenes diadalát fogná jelenteni.* S azért (olvassa); »Fiume kerületének népe az 1807. évi IV. t.-cz. végrehajtásáért esedezik, és a város autonómiai kijelentéseket tesz. Azonkívül 1868-ban Fiume a királyhoz fordult azt mondva, hogy (olvassa): »E város képviselőtestülete a felebbvitel jogával élve, alattvalói hűséggel újólag alázatosan kéri Felségedet, hogy e kerületet törvényellenes, tarthatatlan helyzetéből kiszabadítani és Magyarországba, hová saját választásunk szerint is jogilag tartozik, annyival is inkább visszakebelezni méltóztassék, minthogy a visszakebeleztetóst már akkor, mikor a fiumei küldöttség múlt évi november havában Magyarország székvárosában hódolatát bemutatta . . . kir. Felséged kilátásba helyezni méltóztatott«. Mondom, mindez hiábavaló volt, Fiume Horvátországgal való függési viszoirya megtartatott, sőt az 1868 : XXX. t.-cz. 66. §-a nemcsak hogy megoldatlanul hagyja a fiumei kérdést, hanem Horvátországnak döntő beavatkozási jogot is ad, olyant, a melyet Horvátország Fiúméval szemben soha sem bírt, törvényesen nem is birhat s ez által sajnos, magyar részről Horvátország Fiúméra vonatkozólag ugyanolyan faktorrá tétetett, mint Magyarország és Fiume. (Zaj. Mozgás.) Hát könnyen elképzelhető, hogy Fiúménak felháborodása tekintetben határt nem ismert. Akkor a külföld is nagyon meglepődött,ezen ügy felett s egy külföldi lapban, Radics Ágost véleménye szerint egy Fiumében székelő konzul tollából, egy párisi újságban a következő közlemény jelent meg (olvassa): »Ha Fiume csak félannyi hűséget és ragaszkodást tanúsított volna más ország iránt, mint a mennyivel a legsúlyosabb viszonyok közt Magyarország iránt viseltetett, bizonyára nem bocsátkozott volna Fiume felett alkutárgyalásokba azokkal, a kik az erőszakos