Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-323

323. országos ütés 1908 május H-én, csütörtökön. 239 kértem őket, jöjjenek ki és nézzék meg, mint halad ez a kis ország. Azok hallották, hogy én mit beszéltem. A pályaudvaron is ott volt a nagyközönség, és képzelem, hogy a kormány nem volt oly naiv, hogy ne gondoskodott volna detektivekről is. Álljon elő az állam képviselője, jöjjenek a detektívek és mondják meg, mit mondottam. Én ilyen szavakat nem mondottam. Én nem mondottam, nem mondhattam, hogy Románia az én hazám, hanem ellenkezőleg, azt mondottam, hogy a szomszéd állam hű polgárai eljöttek, hogy bámulják a ti előhaladástokat. Ezt mondottam, ehhez egy szót sem fűztem. Midőn Bethlen István ur ilyet mondott, én azonnal megtettem kötelességemet és ezt nyilt ülésben megczáfoltam. Akkor is kértem az urakat, hog)^ akinek van bizonyítéka, álljon elő. Kértem, de ezt senki sem igazolta. (Rákosi Viktor belép a terembe. Élénk éljenzés baljelöl.) Most Baross János képviselő ur újra jött ezekkel a vádakkal. Köteles vagyok én ezeket minden ülésben leczáfolni ? Ott van Bethlen István interpellácziója; kötelessége a miniszter urnak, ha oly nagy hazaárulási dolgok történtek, azokat feltárni. Adasson ki minket, de azt nem tűrjük, hogy itt nap-nap után rágalmazzanak. Ha önök azt hiszik, hogy a megértés útja ez, ha azt hiszik, hogy ily módon meg lehet nyerni a romának szivét, akkor azt mondom, hogy, óriásilag csalódnak. Hiyatkozom a naplókra és azon képviselőtársaimra, a kik higgadtan mérlegelik a dolgokat, adtunk-e valaha fölszólalásainkban okot arra, hogy önök azt a tendencziát olvassák Id belőlük, hogy mi ezt az országot nem tekintjük saját hazánknak, hogy mi más hazát kivánunk magunknak. Politikai reputácziómnak tartoztam ezzel a kijelentéssel és kijelentem újból, ha egy millió Bethlen állit ja is ezt, ez nem való és nem felel meg az igazságnak. Nagy György: Ott volt-e Akszentye temetésén, erre feleljen ! Pop Cs. István : Ott voltam! De, ha azt bíráljuk, hányan estek el mi közülünk és hányan önök közül, azt hiszem, a mérleg a mi hátrányunkra esik. (Zaj baljelöl.) Komoly politikus oly történelmi eseményeket, a melyek ily közeliek, nem szokott a szenvedély prizmáján keresztül megítélni ; a higgadt történetíró máskép írja ezeket, ne tessék olvasni azokat a modern történetírókat, a kik minden egyes ezikkükben esak mérget és gyűlöletet szítanak a nemzetiségek ellen. Gr. Batthyány Tivadar, a kiről készséggel elismerem, hogy ezt a kényes ügyet a művelt embernek magas állását megillető méltóságával pertraktálta, azt mondotta, szűnjünk meg Magyarországot a külföld előtt rágalmazni. Nagyon sajnálom, hogy a t. közoktatásügyi miniszter ur elment, mert valamit emlékezetébe akartam hozni. 1894-ben volt Hágában az interparlamentáris konferenczia. Akkor a román nemzeti komiténak 25 tagja csendőrök által bekísérve be volt zárva. A ki Hágában volt, meghallotta annak a művelt areopágnak véleményét, a mely után azt hiszem nem kivánt Magyarország több memorandumpert. Oly nagy volt az ellenszenv Magyarország ellen, hogy nem akarták elfogadni a propozicziót, hogy a millenáris év alkalmából itt tartsák gyűlésüket. Sümegi Vilmos: Az nem Hágában volt, hanem Brüsszelben, 1895-ben. Pop Cs. István: Akkor mikor 25 előkelő román politikus be volt csukva, akkor nem kellett ennél többet irni, ez a tény maga elég volt. Meghökkentek a magyarok is 1895-ben és kiküldték a nagy ágyút, gr. Apponyi Albertet. Ugyanakkor ott volt Jókai Mór, Türr is, és Jókai többek társaságában azt mondotta, hogy Magyarországra szerencsétlenség volt az a per és a legnagyobb baklövés volt, mert az ilyen perek a művelt világ ellenszenvét keltik fel egy fiatal állam ellenében. Ez volt a vélemény, ezt mondotta nekem — és ezt erősitem becsületszavammal — Jókai Mór, hogy ez volt a legnagyobb szerencsétlensége Szilágyi Dezsőnek. Apponyi is ott volt akkor. Én a legszerencsésebb volnék, ha nem adnának alkalmat, hogy ilyen esetekből kifolyólag beszéljenek Magyarországról. Én volnék az első, a ki már végre valahára szeretném látni azoknak a töméntelen, végnélküli sajtópereknek beszüntetését, a melyekről egy kir. ügyész azt mondotta: eljön uram még az idő, hogy magyarok és románok nevetni fogunk ezeken a haszontalanságokon. Ugy tudom, hogy a kormány kedvencz ideája mindig megmenti a hazát valakitől és miután ebben a hazában hála Istennek egyéb szerencsétlenség nincs, csak a nyomor, a szegénység, a gazdasági lekötöttség, kellett, hogy keressenek mumusokat, hazaárulókat, a kiktől a hazát megmentsék és ezért hajszolják a románokat, tótokat és szerbeket és ezért sodorták oda, a hova jelenleg sodorva van a társország, Horvátországot. T. képviselőház! ISTem mi terjesztjük és soha sem fogjuk terjeszteni a híreket. Gondoskodjanak önök, hogy ne legyen alkalma senkinek sem rosszat irni Magyarországról és ne csodálkozzanak, hogy a tényeket regisztrálják. Hiszen akkor, a midőn gróf Apponyi Albert majdnem feladta a reményt, hogy helyreáll az alkotmányos élet, széltében beszélték, hogy útra indul á la Kossuth Lajos és fel fogja világosítani a művelt világot. íme a müveit világ közvéleményére önök nagyon féltékenyek. Hát ha féltékenyek, akkor őrizkedjenek olyan tettek elkövetésétől, a melylyel elvesztik azt a jó véleményt. T. képviselőház! Szavazhatunk-e mi költ-