Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-323

218 323. országos ülés 1908 május 14-én, csütörtökön. is a szakjog szerint biráltatik meg és a szakbiróság elé kerül. Azonban mikor megcsinálta a tudomány azt a rettenetes szabályt, hogy a jog nem tudása nem mentésit, akkor a társadalomnak, ba a népet csak egy kicsit is szereti, kötelessége lett volna gondoskodni arról, bogy a nép a törvényeket egyúttal meg is értse, egyúttal ismerje is. (Ugy van! halfelől.) Nagyon szépen kérek mindenkit, mondja meg nekem: történt-e Magyarországon valaha a legcsekélyebb intézkedés a tekintetben, hogy felnőttek oktatása czéljából csinált volna a társadalom — ne mindent a kormánytól várjunk — olyan népszerű tanfolyamokat, a melyekben a jognak elemi szabályait a néppel közölték volna, hogy minduntalan csalók martalékává ne eshessek 1 Laehne Hugó: Aradon! Nagy Emil : Aradon, megengedem t. képviselőtársam ; ez kivétel. A mikor tehát azt a falusi parasztembert nem tanítják meg a maga általános magánjogára sem, hát nem horribilis, nem rettentő törvényhozási intézkedés volt-e az, hogy mikor a paraszt ember bemegy egy pár csizmát venni a kereskedőhöz, akkor már az ő minden ténykedésére a kereskedelmi szakjog formalisztikus szabályai irányadók ? Azzal sem mondok újságot, a miről most kívánok röviden megemlékezni, mert nem hiszem, hogy a gépvásárlás körül becsapott választó ne lenne t. képviselőtársaim lakásainak állandó és megszokott tipusa. Nem óhajtom, mondom, ezt a kérdést azért magyarázni, mert ezt t. barátaim valamennyien szomorú tapasztalatból tudhatják. Merem azonban állítani, hogy a kereskedelmi törvénynek az az intézkedése, a mely szerint a meg nem felelő árut haladéktalanul kell rendelkezésre bocsátani, ép ugy, a mint a váltótörvény, felér egy második tatárjárással, a magyar kisgazdák szempontjából. Mert hogy áll ez a kérdés % Mondjuk : nem azt küldik a parasztnak, a mit rendelt. Akkor a törvény szerint az a paraszt, a kinek a házában téntája sincsen, köteles lenne tollat ragadni és a gépet a mélyen t. gépügynök urnak rendelkezésre bocsátani, mert ha nem teszi meg haladéktalanul, akkor egy hét múlva lehet neki százszor igaza, a bíróság többé nem fog neki igazat adni. (Ugy van! balfelöl.) Mondhatom : lelkem igazán a felháborodás érzetéig felindul mindig, a mikor majdnem minden három-négy hétben megjelenik előttem egyegy ilyen paraszt ember és azt mondja nekem : »uram, a gép nem olyan, mint a milyent rendeltem, sokkal rosszabb minőségű* és én, a magyar törvényhozó, kénytelen vagyok előtte azt a beismerést tenni, hogy miután 8—10 nappal elkésett és a »rendelkezésre bocsátást* nem azonnal csinálta, ennek folytán az ő baján segíteni nem tudok. Méltóztassék ezeket a dolgokat a néplélek bírálata alá bocsátani. Én próbáltam már párszor. Horváth Gyula t. képviselőtársam társaságában egy fehérmegyei községben egyszer az asztalon felállva kérdeztem a kisgazdákat, hogy lépjen elő az, a kinek már volt váltópere. Erre óriási nevetés támadt. Valamennyinek volt váltópere. Feltettem a második kérdést: lépjen elő az, a ki megnyerte a váltópört. Nagy nevetés, mert mindenki elvesztette a váltópörét. Szóval, ha mi egyedül és kizárólag azon az alapzaton maradunk, hogy addig nem teszünk kvázi semmit a nép érdekében, míg hazánk függetlenségét, szabadságát Id nem vívtuk, higyjék el t. képviselőtársaim, mások húzzák ki alólunk a gyékényt és mások fogják átvenni saját hasznukra a magyar nemzet vezetését. (Ugy van !) Ott van azután pl. a büntetőjog kérdése. Itt, sajnos, hivatkozhatom arra, hogy a mélyen t. miniszter ur a bizottsági ülésekben azt ígérte, hogy fog jönni egy általános büntető novella ; de én egyáltalában nem tudom megérteni, hogy ha jön egy általános novella, miért jön akkor előre egy kis novella, a melynek tulajdonképen igen kevés a gyakorlati értéke ? Én már akkor megmondtam, hogy a magyar közéletben, a magyar társadalomban vannak olyan megérett eszmék, a melyekre nézve nem fogadhatom el kifogásnak, hogy majd az általános novella keretében oldjuk meg azokat, hanem a mikor egy magyar miniszter és a magyar törvényhozás a büntetőtörvénykönyvhöz nyúl, kötelessége neki ezen régen megérett bűnökön operácziós késsel az első alkalommal megtenni a szükséges műtétet. Fenyvesi Soma: Ott van a csalás ! Nagy Emil: Fenyvesi t. barátom, a ki egész lélekkel egyetért velem e kérdésben, jól mondta, hogy ott van a csalás kérdése. Igen, t. ház, ez a magyar czivilizácziónak egy szégyenletes foltja. (Helyeslés.) Kmety Károly: Hát a hamis bukás ! Nagy Emil: Sajnos, több is van ilyen. Azonban a csalásnál különösen kidomborodik az, hogy hiába tudja a hatóság, hiába tudja meg bárki, hogy valakit aljas módon megcsaltak, mindenéből kiforgattak : a csaló nem bűnhődik. Ellene nem lehet föllépni a sértett panasza nélkül és ha föllépnek ellene, csak emlékezzenek főleg ügyvéd képviselőtársaim azokra a csúnya jelenetekre, a melyek a törvényszék előszobáiban lefolynak, a mikor az ügyész végre nagynehezen beigazolja a csalást és feláll, hogy megtegye vádinditványát, akkor a vádlott kihívja a panaszost és azt mondja : Nézze barátom, maga már itt mászkál tizedik izben a bíróságnál és még itt fog mászkálni többször ; én elvettem magától ezer koronát, kell-e száz korona ; jobb lesz, ha visszavonja a panaszát. Es megegyeznek. Majdnem mindennap lejátszódnak ezek a jelenetek a bírósági folyosón. Ha mi ezen nem segítünk, akkor ne mondjuk, hogy mi népies politikát csinálunk, hogy a szabadelvüpárt bűneivel szemben egy szebb, jobb kort akarunk megteremteni. (Helyeslés.) Ott van tömérdek más intézkedés, a melyek mind egyes szégyenfoltjai a magyar czivilizácziónak. Méltóztassék tekinteni azt, hogy ha egy szegény özvegyasszony, a kinek otthon gyermekei vannak és télire nincsen fűteni való szene, mond-