Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-323

323. országos ülés 1908 május 14-én, csütörtökön. 215 mint ilyent tekintem és bírálom — nemcsak abban volt hibás, hogy a nemzeti ideálokat megszűnt lobogtatni az ország szeme előtt és hogy úgyszólván lemondáshoz szoktatta a magyar nemzetet, hanem hibát követett el abban is, hogy nem indult el az európai eszme-áramlat nyomán, a mely a franczia forradalommal megszületett merkantilliberalizmussal szemben a tiszta, az őszinte szabadelvűség alapján kívánja a kormányzást életre kelteni. (Élénk helyeslés.) Én, méltóztassék megengedni, hogy miután szimpáthiám, hogy ugy mondjam, politikai szeretetem különösen a falusi nép fele húz (Helyeslés a baloldalon.) — a mivel egyáltalában nem kívánom azt mondani, hogy a városi életnek nem volnának értékes jellemvonásai — de már a munkamegosztás elvénél fogva is, hogy egyik ezzel, másik azzal foglalkozik, a falusi nép helyzetével foglalkozzam, mint a mit — ismét felfogás dolga — a legfontosabbnak, a legjelentősebbnek tartok. Ezért méltóztassék megengedni — és végtelenül örülök, hogy az igen t. miniszterelnök és pénzügyminiszter ur kegyeskedik beszédemet meghallgatni — méltóztassék nekem megengedni, hogy egész komolyan, röviden és tárgyilagosan foglaüíozzani egy igen nagy kérdéssel, a mely a népszerető politikával homlokegyenest ellentétben áll, s a mely úgyszólván bűnös foltja Magyarország jelen gazdasági életének. Ez, t. ház, a spekulatív parczellázások rendszere. (Ugy van I) Hazánkban a birtokeloszlás kétségkívül nem kedvező. (Halljuk! Halljuk!) Túlságosan sok a törpe birtok s túlságos nagyok a latifundiális tokok és ezen latifundiális birtokosok úgyszólván nem rendelkeznek elegendő tőkével arra, hogy földjüket az intenzív gazdálkodás modern értelemben vett elvei szerint tudják mivelüi. Viszont a másik oldalon ott látjuk a falusi nép esengő sokaságát, a mely azt mondja : Adjatok földet nekem ; hiszen csak dolgozni akarok ; femi akarom tartani családomat; nem akarok én semmi egyebet, nem megyek én kivándorolni, nem leszek én szocziálista, csak adjatok nekem annyi földet, a mennyivel családomat és magamat becsületes és kitartó munkával és takarékossággal el tudjam tartani. És mi történik, t. ház ? A népnek ezen kétségtelen természetjogon alapuló követelése, vagy mondjuk szebben, kérelme, a való életben akként valósul meg, hogy a mikor parczellázásra kerülnek egyes latifundiális vagy középbirtokok, oda van iktatva középre a spekuláns. (Ugy van!) Az a spekuláns, a ki lefölözi az egész ügyletnek minden hasznát, (Ugy van ! Ugy van !) az a paraszt ember pedig kénytelen hitelének utolsó zugát is felkutatni, előveszi azt is, a mi a ládafiában van és azt is, a mi azon kivül van, meg a takarékpénztári váltót és mindenféle egyéb eszközt kénytelen elővenni, hogy a földet kifizethesse. És mi lesz ennek a vége ? Ezek után nem marad pénze forgó tőkére ; nincs pénze fundus instruktusra, jobb vetőmagra; nincs pénze egyáltalában gazdaságának intenzív vitelére. Nem akarom feltenni a kérdést, hogy 400—500 forintos holdárak mellett és ilyen nyomorult ósdi gazdálkodás meUett mi lesz annak a népnek a vége, a mely ekként a spekulatív parczellázók karmai közé jutott. (Ugy van ! Ugy van !) Semmi egyéb, mint az, hogy mig 1848-ban eltöröltük a nemesi jobbágyságot és azt mondtuk, hogy mindenki szabadon űzheti a maga földjének munkálását, addig most az agrár jobbágyság helyett megcsináltuk a merkantil jobbágyságot, megcsináltuk a takarékpénztári jobbágyságot. (Ugy van ! Ugy van ! Taps.) Kmety Károly: Az uzsorások jobbágyságát! Nagy Emil: Méltóztassék megengedni, hogy én politikai gyenge személyiségemnek egész némi súlyával arra kérjem a t. házat, — mert hiszen tulaj donképeni egész felszólalásom erre a témára czélzott — hogy méltóztassék ezen kérdéssel komolyan és behatóan foglalkozni és méltóztassék megengedni, hogy egyúttal megjelöljem az orvoslás módját is, a melylyel szintén ezen a helyzeten segiteni lehet. (Halljuk ! Halljuk !) Az egyik oldalon áll, t. ház, az a latifundiális birtokos, a ki egyáltalában nem rendelkezik annyi tőkével, hogy a maga földjét intenziv módon tudja kezelni, a másik oldalon pedig ott áll a szegény ember, a ki eseng, könyörög földért, de földet nem kap, venni pedig nem is akar, mert tudja, hogy ilyen árak mellett és ilyen gazdálkodási mód mellett a parczella vétele ő rá nézve tulaj donképen bukást, pusztulást jelent. Már most mi természetesebb, mint az a megoldás, hogy méltóztassék áttérni a hosszú lejáratú haszonbérleti parczellák rendszerére ? (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ott vannak, t. ház, bár nem akarok hivatkozni helyekre, az én kerületemben Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly helységek ; ott vannak az ország különböző helyei, a melyeken mindenfelé jártam és a hol midőn elkezdtem beszélni erről a témáról, kigyúltak a polgárok szemei és azt mondták : »Igen, t. uram, igy van ez, mi jól tudjuk azt; szegény emberek vagyunk; mi tulajdonunkba a földet nem vehetjük meg, tehát legalább azt tegye meg a kormány és az ország, hogy kaphassunk földet bérletbe a nagy uraktól; biztosítjuk, ha nem kevesebbet, de talán több bért is tudunk fizetni«. Ü, En teljesen elismerem, hogy semmiféle nagybirtokostól vagy püspöktől azt a fáradságot nem kívánhatom meg, (Halljuk ! Halljuk !) hogy mondjuk 10—12 bérlő helyett 8—10.000 bérlővel vesződjék egyenként, és az illető hátralékosokkal, mikor jönnek könyörögni érte, mindegyikkel egyenkint külön tárgyaljon. Ezt józanul kivánni nem lehet és én szerény politikámban félistenekkel nem is kivánok számolni, hanem való emberekkel és a politikának ezt a kívánságát a való emberek természetéhez kívánom idomítani. (Helyeslés balfelől.) Már most egyszerű a megoldás. Ott van az országos központi hitelszövetkezet, vagy ha az nem tetszik, tessék csinálni másikat. Nekem sze-