Képviselőházi napló, 1906. XVIII. kötet • 1908. április 29–május 19.

Ülésnapok - 1906-322

198 322. országos ülés 1908 május 13-án, szerdán. Nem nyilvánvaló-e, hogy a kormány itt azonosítja magát Ő felségével ? Hát nem alkotmánytalan, sőt tulaj donképen vakmerő dolog ez 0 felsége a király felszentelt személyével szemben ? Továbbá ugyanabban a czikkben azt is hozza a hivatalos lap, hogy a korelnök, talán azért, mert Rauch bárónak azt kiáltotta : »le a méltatlanokkal^ azt manifesztálta, hogy a lojalitásról való fogalmai és érzelmei nem emelkedtek tul minden kétségen. És azután azt mondják, hogy Barcsics ama felkiáltásával méltatlan módon haranguált az elnöki székről a korona megbízottja ellen, a kinek a felséges uralkodó épen a február hó 28-án kelt legkegyelmesebb leiratával különleges eklatáns módon manifesztálta bizalmát és kegyelmét. Barcsics kiáltása tehát nem illette a felelős bánt és a kormányt, hanem a korona megbízottját. Ismételten mondom : lehet-e ezen azonosítás más, mint legnagyobb vakmerőség ? A hivatalos lap 64. számában azt találni, hogy Barcsics beszédével a koalicziós többséggel együtt szándékosan mindent előbb akart kifej eezni Ő felségének kormányával szembeni, csak a köteles lojalitást nem. íme ismét egy virágszál, a mely azt bizonyítja, hogy a kémkedések és a csúnya denuncziácziók korszakát érjük. Miféle lojalitás ez ? Honnan a kormánynak az a joga, hogy egy törvényhozó testülettől lojalitást követeljen % És a mi autonóm kormányunk mióta a szuverenitás hordozója ? És ismét kérdem, nem vakmerő az ilyen azonosítás? A hivatalos lap 65. számában az van mondva, hogy a hivatalos lapnak nem szándéka a koaliczionisták veséinek vizsgálása az állam legfelsőbb tényezője iránti őszinteség szempontjából. Hát nem rágalom ez ? így irnak minálunk a hivatalos lapban, e förtelmeket pedig az ország pénzével fizetik. A hivatalos lap 67. számában az áll, hogy a koaliczió a bán elleni gyűlöletét oly módon manifesztálja, emly tekintettel az uralkodó alkotmányos és törvényes jogaira, nem nevezhető lojálisnak. (Igaz ! ügy van ! a jobbközépen.) A mint látszik, a hivatalos lap már kezdettől fogva mindazt, a mi a bán és a felelős kormány ellen irányul, ugy tünteti fel, mintha az a király ellen irányulna. Átlátszóan buta, de czinikus taktika. Ugyanabban a czikkben igy folytatja : »Egyidejüleg kiemeltük Barcsics eljárásának azon momentumait, melyekkel a koaliczió azonosította magát, s a melyek a korona iránti köteles tisztelet hiányát bizonyítják.* így irnak minálunk a hivatalos lapban, a hogy még a legközönségesebb spiozlik sem írnának. De következnek még szebb dolgok, t. ház. Kormányunk hivatalos lapjában. 68. számában ez is mondatik : »A mi azonban az egész világon kötelező mindenkire, az Horvátországban nem érvényes báró Rauchra nézve. És miért nem érvényes épen ő reá nézve ? Azért, mert ezt a báró Raucht ö felsége uralkodói hatalmánál fogva Horvátország bánjává nevezte ki és mert mint ilyent, továbbra is megajándékozza legfelsőbb bizalmával, daczára annak, hogy az elnapolt országgyűlésen a horvát-szerb koalicziónak kétharmadnyi többsége van.« Tehát hallották, t. uraim, hogy Horvátországban miért tartozik mindenki báró Rauch ellenzékéhez ? Nem politikai okokból, hanem azért, mertö felsége nevezte ki bánná, és mert birja a király fegfelsőbb bizalmát. Hát nem vakmerő-e báró Rauch személyének ö felsége személyével való ilyeténképeni összehasonlítása ? önök esetleg azt hiszik, hogy ezt a monstruózus passzust nem igy kell érteni. De hogy ne legyenek kétségbe a felől, ugyanez a hivatalos lap gondoskodott arról is ugyanennek a czikknek a folytatásában, a hol ez áll: »Hallatlan jelenség, hogy egy becsületes polgár, egy hazafias horvát mágnás, személyesen csak azért kénytelen tűrni, mert birtokosa a fényes korona bizalmának.« Erre felesleges szót pazarolni. Azok az emberek, a kik igy irnak, policzisták, besúgók a legalacsonyabb fajtából; nálunk pedig igy irnak a hivatalos lapban. Egészen természetes, hogy kormányunk ezen és ilyen munkálkodása, mely nem is kvalifikálható, nem maradt következmények nélkül. Egy alispán a hivatalos lap hasábjain, szóval a kormány jóváhagyásával azt a kijelentést tette, hogy az, a ki nem ismeri el a király által szentesitett törvényt, felségsértés bűntettét követte el. Ez az alispán szóval is mondotta ezt egy megyegyűlésen Krepelka képviselővel szemben, a ki tiltakozott az ellen, hogy a megyegyülés eszközölje a pozsegamegyei főispán felesketését. Én csak példaképen hoztam fel ezt, de ezek a példák is elegendők arra, hogy lássuk, hogy azon közegek részéről, a kik hivatva lennének őrködni mind a két monarkia tekintélye felett, milyen frivol játék indult meg, mert szó nem elegendő ennek jellemzésére. Rauch és kormánya minden tettöknél a király személye mögé bújnak. A hivatalos lap nemrég azt találta irni, hogy Surmin tanárt ö felsége küldte nyugdíjba. Szóval nem a kormány terjesztette fel, nem ő a felelős, hanem a király. Itt, ezen a helyen tiltakoznom kell e vakmerő és méltatlan visszaélés ellen, melyet a horvát kormány Ö felsége, a király személyével üz. A tökéletes ügyefogyottság, melyet a kormány ezen eljárása bizonyít, olyan következményekkel jár, hogy kételkednem kell abban, vájjon a miniszterelnök ur elvállalja-e ekszponensének ilyen abszolutisztikus tetteiért a felelősséget. A horvát kormány visszataszító hajszájával ugy látszik teljesen agyon akarja ütni Horvátországban a lojalitás érzelmét. A felségárulással való hajszolódása desj>erátus gyümölcsöket termett. Az egész világ neveti a kormányszékekből űzött Don-Quixotteriát. Az emberek az utczán »szervusz te felségáruló*-val üdvözlik egymást. A népnek annyit meséltek és fecsegtek felségárulásról, hogy ma nevetséges mindenki, a ki komolyan akarna erről beszélni.