Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-295

295. országos ülés 1908 márczius 21-én, szombaton. 81 nélkül lehet a szőnyegen forgó törvényjavaslato­kal letárgyaltatni. Ebben az irányban a t. elnök ur tett is már egy propozicziót, a mikor ujabban közelebbről benyújtott törvényjavaslatokat tárgya­lásra, illetőleg a tárgyalásokra vonatkozó határo­zat szempontjából kitűzött a ház napirendjére. Most már igazán nem értem, hogyha egyrész­ről a t. kormány által benyújtott törvényjavas­latok visszavonása szükségesnek mutatkozott, to­vábbá az újonnan benyújtott törvényjavaslatok letárgyalása, illetve az azok feletti vita is szüksé­gesnek mutatkozott, hogy akár régebben benyúj­tott törvényjavaslatoknak sem tárgyalása, sem pedig napirendre tűzése kérdésében való határozat­hozatal nem mutatkozik szükségesnek. Ilyen logi­kát, ilyen alkalmazását a házszabályoknak a magam részéről nem értem. De én ragaszkodom ahhoz, miután előttünk és a mi szempontunkból nincs fontosabb, mint az, hogy a házszabályok, legalább flagráns módon meg ne sértessenek, hogy mi készek vagyunk hozzájárulni ahhoz a házszabály-magyarázathoz, a mely szerint a 319-ik szakasz értelmében még a házszabálymódositás tárgyalásának ideje alatt is alkalom van a benyújtott törvényjavaslatok le­tárgyalására, és nagyon kérem a mélyen t. elnök urat és a t. képviselőházat, méltóztassék még most, a tárgyalás ideje alatt, ezeket a törvényjavaslato­kat kitüzetni, hogy ne történhessék meg az, hogy azáltal, hogy a ház . . . Elnök : Ez már megint túlmegy azon a körön, a mely körön belül a képviselő urnak joga van fel­szólalni. A képviselő ur bármikor kérheti azt, hogy napirendre tűzessék az ő indítványának a meg­okolása . .. Farkasházy Zsigmond: Nem az enyémről van szó. Elnök : Hát a másokéról is. De mindazok, a kiknek indítványa még nem lett kitűzve indoko­lásra, beleegyeztek, sőt részben maguk kérték, hogy halasztassék el az indokolás napirendre tűzése. Most tehát én azt várom, és azt vártam mindig, hogy ha a képviselő urak elérkezettnek látják az időt és kívánni fogják, hogy indítványaik indokolásra kitüzessenek, hogy, a mint énvelem előzetesen, az ülés előtt megbeszélték és kérték, hogy halasztassék el ezen indokolásnak napirendre kitűzése, épen ugy kérni fogják most már, hogy az ne halasztassék tovább, hanem tűzessék ki határidő, hogy ők megokolhassák a maguk tör­vényjavaslatait, illetve indítványaikat. Ezt tehát egyáltalában nem lehet a házszabályokhoz való hozzászólás ozimén tisztába hozni. Farkasházy Zsigmond : Bocsánatot kérek, én nem tudom, hogy házszabályszerü-e az a joga a képviselőnek, a ki törvényjavaslatokat benyújt, hogy ő kérje, mikor tűzzék ki az ő törvényjavas­latának megokolását napirendre. De én ezt nem vizsgálom. Annyit tudok, hogy Bozóky Árpád t. képviselőtársamat senki sem kérdezte, hogy mikor akarja törvényjavaslatait tárgyaltatni és azok mégis kitüzettek annakidején. De eltekintve ettől, KÉPVH. NAPLÓ. 1906—1911. XVII. KÖTET. az nem vitás, hogy az elnöknek joga van, sőt kötelessége a házszabályok helyes értelmezése szempontjából az indítványokat, melyek törvény­javaslatokat tartalmaznak, oly időben napirendre kitüzetni, a mikor a házszabálymódositás még nem hajtatott végre. Elnök: Engedelmet kérek, mindig volt rá preczedens és ismétlem : a jelen esetben is épen a képviselő uraknak, a kik bejegyezték az indít­ványokat, a kérése folytán lett elhalasztva az indokolásra való kitűzés. Ebből kifolyólag semmi­féle szemrehányás engem nem illethet. Farkasházy Zsigmond: Eszem ágában sincs az elnök urnak szemrehányást tenni. (Mozgás és felkiáltások jobb/elől: Elég volt már !) Hát be lehet rekeszteni egy tanácskozást azzal, hogy már elég volt 1 (Derültség a baloldalon.) Lengyel Zoltán : Zsebkendővel! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Farkasházy Zsigmond : T. ház ! Ezen felszóla­lásomnak csak az egyik részét fejeztem be. (Nagy zaj.) Most következik a másik. Bátor vagyok Andrássy Gyula belügyminiszter úrhoz azon kér­dést intézni. . . Ugron Gábor : Bocsánatot kérek, most nem lehet interpellálni; ez nem a házszabályhoz való hozzászólás ! Farkasházy Zsigmond: Hát most nem az elnök urat figyelmeztetik a kötelességére ? (Zaj és mozgás.) Ugron Gábor: Nem az elnököt, hanem önt figyelmeztetjük. (Zaj.) Elnök (csenget) : A képviselő urnak nincsen joga folyton utasitgatni az elnököt. Azt nem tűröm el. (Élénk helyeslés.) Rakovszky István : Mentelmihez ! Lengyel Zoltán : Indítványt pedig nem lehet beszéd közben tenni még az alelnök urnak sem ! (Derültség a baloldalon.) Rakovszky István : (közbeszól). Farkasházy Zsigmond: T. képviselőház! Bá­tor vagyok megindokolni azt, hogy miért szükséges nekünk már ma megnyugtatást kapni arra nézve, hogy a szőnyegen levő házszabálymódositás rész­leteiben tárgy altatni fog-e. Elnök '. A képviselő ur megint a részletes tár­gyalásról akar beszélni. Engedelmet kérek, a ház­szabályokhoz való hozzászólás czimén a ház határozatot nem hozhat, ezen a czimen a képvi­selő ur interpellácziót a kormányhoz nem intéz­het, (Élénk helyeslés.) ennélfogva, miután már kétszer figyelmeztettem a képviselő urat, most megvonom tőle a szót. (Élénk helyeslés.) Ugron Gábor képviselő ur a házszabályok 215. §-ához kér szót. Ugron Gábor: T. képviselőház ! Én figye­lemmel kisértem a ház tanácskozását. Az elnök ur kijelentette, hogy a ház áttér a napirendre kitűzött tárgy feletti zárszavak meghallgatására. Ha valaki a házszabályokhoz akar hozzászólni, akkor joga van hozzászólni, de azért, a nú ezen 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom