Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-294

52 294. országos ülés 1908 márczius 19-én, csütörtökön. hatjuk multunkat, adott szavunkat és programmunkát. (Ugy van ! halról. Zaj a baloldalon.) Ugron Gábor : Az nincs benne ! Mezőfi Vilmos : És én nagyon értem, ha a t. függetlenségi és 48-as többség nem háborodik fel és nem zúdul fel a következetlenség eme dicsőítésével szemben, mert hiszen — valljuk be — a mióta a függetlenségi párt többségben van, a mióta ez a párt a kormánynak többségi támogatója, azóta egyebet sem tesz, mint állandóan következetlenségbe jut múltjával. Ugron Gábor: Ez nem igaz ! Azt cselekszi a mit a választóknak megmondott! Mezőfi Vilmos : Egyebet sem tesz, mint állandóan azt cselekszi, a mit múltjában, mint ellenzék, elitélt és megátkozott; egyebet sem tesz ez a többség, mint azt szavazza meg, a mit mint ellenzék künn a népgyűléseken, de itt a parlamentben is támadott, átkosnak és veszedelmesnek mondott. (Zaj a baloldalon.) De bármilyen odaadással tagadja is meg a maga múltját t. függetlenségi többbség, ez még nem indok arra, hogy itt a kéjiviselőházban ne legyen jogunk kijelenteni, hogy a következetlenségnek az a dicsőitése és elmélete, a melyet a belügyminiszter úrtól hallottunk, népképviselők által el nem fogadható, nem követhető és nem dicsérhető, hanem határozóttan elitélendő. Hiszen ha az igaz volna, hogy a politikában a következetlenség nem nagy veszedelem, ha az igaz volna, hogy a következetesség a politikában nem nagy erény, akkor ez a t. képviselőház és mi valamennyien nem tiszteinők Magyarország múltjából épen azokat a férfiakat, a kik egy egész életen át a következetességnek adták tanújelét, a kik egy egész életen át kitartottak egy eszme, egy irány mellett és ezért hódol emlékük előtt egy egész nemzet. Bismarcknak volt tanitása és jelszava, hogy a következetesség nem politikai erény ; csak az ökör következetes — mondotta — mert az mindig szénát eszik. Okolicsányi László : De nagygyá tette Németországot ! Mezőfi Vilmos : De Bismarckot senki sem fogja szabadsághősnek tartani, senki sem fogja őt egy elnyomott nemzet nemtőjének tartani; róla mindnyájan tudjuk, hogy a vérnek és vasnak embere volt, a ki vérrel és vassal kovácsolt össze egy birodalmat. Nem élt olyan országban, mint Magyarország, semmiképen sem volt olyan politikus, mint a milyennek egy olyan politikusnak és hazafinak lennie kell, ki ennek a szerencsétlen Magyarországnak a sorsát intézi. Mély hódolattal és mély tisztelettel hajlunk meg valamennyien Kossuth Lajos emlékezete előtt, a ki következetes volt ahhoz, a mit 1848-ban és 1849-ben igaznak elismert, következetes volt mindhalálig, száműzetésben halt meg, nem hajolt meg az osztrák császári abszolutizmus előtt, nem fogadta el a kiegyezést. Az ő emlékét nem szabad kisebbiteni azzal, hogy a következetesség gúny tárgyává tétetik e házban, a következetlenség pedig dicsőittetik. Vagy ott van gr. Széchenyi István, a ki egy életen át következetes maradt magához, és mikor önmagával meghasonlott, mikor Döblingben önmaga ellen emelt fegyvert, akkor is azért cselekedte ezt, mert nem akart eltérni attól az iránytól, attól az ideától, a melyet egy életre maga elé tűzött. Következetességének lett a halottja a nagy Széchenyi István. Es a következetességet tiszteltük és tisztelte a 48-as függetlenségi párt is mindekkoráig, a mikor évről-évre kimegy a Kerepesi-temetőbe Irányi Dániel sirját megkoszorúzni, a ki maga volt a puritán következetesség. (Ugy van ! balfelöl.) Ö önöket, t. 48-as többség, alig követte volna az Ausztriával való tízesztendős kiegyezés megszavazásában, a kvóta felemelésében, az osztrák tiszt urak fizetésének előrelátható felemelésében és az osztrák-magyar hadsereg magyar vezényszó nélkül való létszámfelemelésében. Ilyen előzmények után a belügyminiszter urnak az az érve, hogy a többség erkölcsi sulylyal tagadhatja meg, a mit két esztendővel ezelőtt hirdetett, mert a következetesség nem politikai erény: gondolom, megállapíthatom, hogy ez az érv nagyon szomorú, igen gyászos, érv. Továbbá azt mondja Andrássy Gyula belügyminiszter ur (olvassa): »A választási törvényről szólván, mindenekelőtt válaszolni akarok Mezőfi Vilmos képviselő urnak, a Id azt mondta — Kristóffytól véve az argumentácziót — hogy a szigorú házszabály szükséges lehet ott, a hol a parlament szűk alapokon áll, azonban az általános választói jogon alapuló parlamentnél a házszabály szigorítása felesleges. Azt mondja, hogy a világ összes parlamentjei ezt bizonyítják, azt mondja, hogy a hol általános választói jog van, ott obstrukczió nincsen.« Továbbá azt mondja, hogy »nincs igaza Mezőfi Vilmos képviselő urnak, mert épen ellenkezője áll annak, a mit ő mond. Azután igy folytatja : Előttem lebeg a kép, a melyet nyújtani fog az a parlament. . . Először is természetes, hogy az az osztály, az a réteg — mert nem egy osztály, hanem egy felsőbb réteg mely ma csaknem egyedül kormányozza Magyarországot — egyszerre eltűnni ebből a parlamentből nem fog. Azt hiszem, senki sem kívánja, hogy eltűnjék. Mindenki belátja, hogy végzetes, válságos volna, ha egy napról a másikra teljesen uj emberek, uj irányok és társadalmi osztályok vezetnék Magyarországot. Ezek tehát bent maradnak. Mellettük azonban feltétlenül lesz egy elég számottevő szocziáldemokrata párt. Ez kétségtelen; kívánom is, hogy ugy legyen. Nem is akarom a javaslatot ugy megcsinálni, hogy a szocziáldemokrata párt kizárassék e parlamentből. Az egy erőteljes politikai czéllal biró szervezet, annak itt képviselve kell lennie. A szocziáldemokraták közt vannak olyanok, a kik szerint a patriotizmus, ez a fogalom, egyáltalában az u. n. burzsoázia hunczfutsága, fogása, hogy a parasztságot, a proletariátust jobban ki-