Képviselőházi napló, 1906. XVII. kötet • 1908. márczius–április 10.

Ülésnapok - 1906-300

300. országos ülés 1908 márczius 28-án, szombaton. 199 Hoffmann Ottó: A községi, és körorvosok fizetésrendezése tárgyában a belügyminiszteri).ez. Somogyi Aladár : A kiütétes tífusz terjedésének meggátlása és a szükséges fertőtlenítések tárgyában a belügyminiszterbez. Nagy György : A kászoni községek távirdája és telefonja tárgyában a kereskedelemügyi miniszterhez. Nagy György : László Imre főhadnagy lefokozása miatt a honvédelmi miniszterhez. Szkicsák Ferencz : Az árvamegyei Hrustin és Babin községekbe kirendelt csendőrség által elkövetett zaklatások tárgyában a belügyminiszterhez. Ezek előtt azonban még előterjesztendő lesz Rátkay László képviselő ur interpellácziója a miniszterelnök úrhoz, mint pénzügyminiszterhez a 48-as agg honvédek segélydijai tárgyában, a mely interpelláczió a múlt interpeUácziós napon lett volna előterjesztendő, de a ház engedélyt adott nevezett képviselőnek, hogy azt mára halaszthassa. Elnök : Javaslom, hogy a ház az ülésszak elején hozott határozatához képest félkettőkor térjen át a interpellácziókra. Nagy György: Miután ennyi interpelláczió van bejegyezve, és ezek között fontosabb is, mint pl. a magam egyik interpellácziója a László főhadnagy ügyében, a mely interpelláczióra az egész ország türelmetlenül várja a választ, mert a miniszter urnái már 1907. február 19. óta elintézetlenül hevernek az akták, és miután eltemettük a Kossuth-nóta szerencsétlen áldozatát a tegnapi napon és meg kell adni a választ, hogy mit tett ebben az ügyben a miniszter ur, illetve miért nem helyezte Lászlót vissza : tisztelettel kérem, hogy már félegykor térjünk át az interpellácziókra, hogy nekem mód és alkalom adassék, hogy a sorrendben hatodiknak bejegyzett interpellácziómat elmondhassam, hogy az arra adandó válasz megnyugtassa a közvéleményt. Nem a magam érdekében kivánom azt, hanem az ország közvéleményének megnyugtatása érdekében, hogy ma lehessen foglalkozni ezzel az igen fontos kérdéssel. Elnök : A képviselő ur felszólalására azt jegyzem meg, hogy házszabályaink szerint az interpellácziókra csakis a napirend tárgyalására szánt időn túl lehet áttérni. É tekintetben a ház föltartotta ugyan a jogát, hogy esetről-esetre határozhat, de az ülésszak elején elhatározta, ismétlem, hogy fél két órakor fog az interpellácziókra áttérni, ha a ház másként nem határoz. Telántettel azonban arra, hogy hét uj interpelláczió van bejelentve és egy nyolczadik is, a mely a múlt ülésről elmaradt, mégis kérem, hogy teljesíttessék ez a kérelem, mert méltányosnak tartom, de ne fél egy órakor, hanem egy órakor térjünk át az interpellácziókra. Nagy György: Helyes, hozzájárulok. Elnök : Méltóztatik hozzájárulni ? Akkor ily értelemben mondom ki a határozatot. Most a napirend során Lengyel Zoltán képviselő megindokolja a képviselőháznak a Kossuth-szoboralaphoz száz aranynyal való hozzájárulása tárgyában benyújtott indítványát. Lengyel Zoltán képviselő urat illeti a szó. Lengyel Zoltán : T. ház ! Tizennégy éve annak, hogy Kossuth Lajos meghalt, és ugyancsak tizennégy éve annak, hogy százezrekre menő összeg gyűlt össze közadakozás utján a szoborra. Ennek daczára a szobor még ma sincs meg, sőt csak a legutóbbi időben jutott odáig, hogy végre a pályázat M van írva és döntés előtt áll. Ezelőtt hat évvel, 1902 márczius 12-én, interpelláltam e szobor ügyében ; összegyűjtöttem e kérdés anyagát és rámutattam arra a mérhetetlen közönyre, a melylyel e szobor irányában az összes illetékes tényezők, maga a parlament is, viseltetett; Interpelláczióm folytán a főváros közgyűlése rövid napokkal azután egy határozatot hozott, a melynek értelmében felír az országgyűléshez és kéri, hogy az országgyűlés járuljon hozzá Kossuth Lajos szobra költségeihez. Ezzel a főváros azt akarta elérni, hogy eloszlattassék az az általános felfogás, a mely szerint e szobornak addig, míg I. Ferencz József él, állnia nem szabad Budapesten, és hogy bemutassa a magyar országgyűlés kegyeletét az ország a haza nagy fia iránt. Az országgyűléshez kerülvén a kérvény, a magyar képviselőház hónapokkal később megtagadta hozzájárulását e szoborhoz és leszavazta a függetlenségi párt indítványát, a mely szerint egy aranyat adjon a magyar képviselőház Kossuth Lajos szobrához. Ezek az előzmények. Kossuth Lajos halálának évfordulója idején ezek után és ennek következtében terjesztettem elő indítványomat. Tettem azért, hogy végre, mondom, a magyar képviselőház is megnyilatkozzék, kegyeletét lerójja. Ez nem pénz kérdése, hanem elv kérdése, mert — így fogtam fel — ha Deák Eerencznek, Andrássy Gyulának, a 67-es intézmények megalkotóinak, a kik nagy fiai voltak e hazának, tudott a magyar állam államköltségen szobrot emelni Budapesten, a legkevesebb, a mivel Kossuth Lajos emlékének tartozunk, az, hogy a magyar képviselőház is járuljon e szobor alapjához és mutassa ki akaratát, serkentse cselekvésre az illető tényezőket, vigye döntésre a szobornak immár 14 év óta húzódó ügyét. A sors véletlene ugy hozta magával, hogy a képviselőház gazdasági bizottságának szintén ugyanebben az időben — nem tudom, előttem vagy utánam, indítványom folytán vagy a nélkül, nem keresem — eszébe jutott ez a kérdés és mielőtt én indítványomat előterjeszthettem volna, be is mutatta már határozatát a háznak, a mely szerint kéri a házat arra, hogy 10.000 koronát szavazzon meg Kossuth Lajos szobrára. Ezzel, t. ház, az én indítványom tárgytalanná vált. Nem kívánok versenyezni ezen a téren, nem kivánom a 100 aranyat hozzácsatolni a 10.000