Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-287

287. országos ülés 1908 márczius 10-én, kedden. 329 A nemzetiségi türelmetlenség idézte elő a házszabályok módosítását is, és az a félelem, hogy a nemzetiségek itt olyan nagy számban fognak megjelenni, hogy a magyar állameszmét veszélyeztetik. Azt hiszem, ez ép oly alaptalan félelem, mint a milyen alaptalan volt a római katholikus egyház félelme, hogy a sizma következtében Krisztus tanai megsemmisülnek. Hosszú időkön át az volt a katholikus egyház felfogása, hogy csak a hitegység képes boldogítani az emberiséget. Ep ugy felfogása a mai többségnek nálunk, hogy csak az egynyelvüség képes ezt az országot erőssé és boldoggá tenni. A mint a történelem beigazolta, hogy a többhitüség Krisztus tanait nem semmisítette meg, ugy megfognak önök, t. többség győződni arról is, hogy a többnyelvűség ennek az országnak nemcsak hogy nem hátrányára, hanem előnyére fog szolgálni, a mint azt Széchenyi, Eötvös és Mocsáry Lajos műveiből beigazolni szerencsém volt. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. (Zaj.) Kérem, Gaal Gfaszton képviselő ur! Ivánka Milán: Századokon át abban a hitben élt az egész világ, hogy a protestánsokkal és más hitfelekezetekkel szemben semmiféle türelmet tanúsítani nem szükséges. Hiszen a mi országunk történelme is száz meg száz példával igazolhatná ennek a türelmetlenségnek káros következményeit. Ugyanezt tapasztaljuk ma, midőn az anyanyelvvel szemben való türelmetlenség ellen minden erőnkből küzdeni kell. A mily igazságtalan volt a türelmetlenség az egyházi téren, ép olyan, sőt talán igazságtalanabb politikai téren. (Halljuk/) Tudjuk a történelemből, hogy egyes tartományi fejedelmek maguk szabták meg alattvalóik hitét, vallását. Ezt a mai kor a legnagyobb igazságtalanságnak bélyegezi. De akkor annál brutálisabb igazságtalanság az, ha az áüamnak, tehát egy politikai mekanizmusnak jogot akarnak adni arra, hogy rendelkezzék a területén élő nemzetiségek anyanyelve felett. (Ugy van! a nemzetiségiéit padjain.) Sohasem ismerhetem el az államnak azt a jogát, hogy ő irja elő, hogy nemzetiségei milyen nyelven beszéljenek és milyen nyelven dicsérjék az Istent. Rakovszky Béla: Nem akarja senki! Ivánka Milán: Az előbb klasszikus tanukkal, magyar emberekkel igazoltam, hogy az önök törekvése igenis az, hogy bennünket, nemzetiségeket ne csak jó hazafiakká tegyenek, a milyenek különben vagyunk is, akár hiszik, akár nem. hanem, hogy nyelvben is, fajilag is, magyarokká tegyenek. (Zaj.) Hiszen ezt értik önök a magyar állameszme kifejezése alatt. (Zaj.) Itt önök,

1 nem tudom miért tagadják, hogy a nemzetiségeket magyarosítani akarnák; de ha őszinték volnának, szivük legmélyén vagy talán nem is olyan nagyon mélyen, megtalálnák azt az óhajt, hogy igen jó volna az, ha a nemzetiségek elmagyarosodnának. Ha pedig ez KÉPVH. NAPLÓ 1906 — 1911. XVI. KÖTET. az óhaj szivükben van, lehetetlen, hogy ennek kifejezést adni ne akarnának, hogy politikai ténykedésükben az kifejezést ne nyerne. (Ugy van!) Ez a házszabályrevizió is csak annak akar szolgálni, hogy a nemzetiségi törekvéseket megállítsák, megakadályozzák és megerősítsék az önök ama törekvését, hogy a nemzetiségeket fajukból kivetkőztessék, anyanyelvüket velők elfelejtessék és a magyar nyelvre tanítsák őket. (Ugy van! a nemzetiségiek- padjain.) Amennyiben önöknek __ ez a törekvése . . . Bozóky Árpád: Bár ez volna a törekvésünk! (Zaj. Elnök csenget.) Ivánka Milán : . . . akkor, a mint Széchenyi István és báró Eötvös József műveiből vett idézetekkel beigazoltam, ez sikerülni sohasem fog. Mert bennünk is él az az emberi érzés, melynél fogva mi is hűek akarunk lenni a magunk anyanyelvéhez, védeni akarjuk nemzetiségünk sajátságait. S akár kényelmetlen ez a többségnek, akár hazaárulásnak nevezik is el eme törekvésünket, de mi tőlünk telhetőleg mindenképen azon leszünk, hogy nyelvünket megvédjük, hogy nemzetiségünket fen tartsuk. A mai korban ezzel a törekvéssel már elkéstek. Tudok eseteket, a mikor pl. a germánok a pomerániai szlávokat képesek voltak elnémetesiteni, de ez majdnem egy évezreddel ezelőtt történt és ez az elnémetesités nem iskolákkal, hanem tüzzel-vassal ment végbe, (BaUagi Aladár köbeszól.) Konczedálom azt, hogy sikerült, és az igen t. közbeszóló tanár ur és képviselőtársam egészen helyesen konstatálja, hogy csakis az ilyen erőszakos ^magyarosításnak lehetne valami eredménye. Én szintén megengedem, hogyha önök tüzzel-vassal magyarositanának bennünket, talán sikerülhetne ez, mert én azt hiszem, hogy a nemzetiségeket vagy le kell törni, vagy pedig ki kell velük békülni. Ha önök, t. uraim, meg vannak győződve arról, hogy van elég erejük ahhoz, hogy bennünket tüzzel-vassal letörjenek, akkor nekem politikai szempontból ez ellen utóvégre kifogásom nem lehet. Köszönettel kell nyugtáznom azon kijelentéseket, hogy ezt nem akarják megcsinálni, sőt talán nem is tudják. Ha pedig áll az, hogy önök nem akarják és nem tudják letörni a nemzetiségeket, hát béküljünk ki, t. uraim. (Zaj. Elnök csenget. Felkiáltásuk balfelol: Maguk csinálják az ellentéteket !) Elnök: Csendet kérek! Ivánka Milán: Mert t. uraim, ez a harcz sem nekünk nem használ, sem önöknek nem használ, de nem használ a magyar hazának sem. Ez az ellenségeskedés, ez a torzsalkodás mindig csak a harmadiknak használ. Baria Ödön: Ki az a harmadik? Ivánka Milán: Hiszen önök igen jól tudják, hogy ki az a harmadik. Az változik az idők folyamán mindig, egyszer ez, másszor az, leggyakrabban pedig maga a kormány. (Zaj a bal42