Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-280

280. országos ülés 1908 j Hát én soha bele nem egyezem abba, hogy nemzeti életünk három szent szine legyen egyik felén a zászlónak, mig^ másik felén a gyűlölt szin: a fekete-sárga. Én a fekete-sárga rongyot a magyar szent trikolórral együtt nem tűröm, ilyen paritás nekem nem kell. Követeljük a magyar czimer és a nemzeti zászló használatát és nem tanácsolom, hogy bárki is a kétszínű zászlóval álljon elő és azt indítványozza, hogy a nemzeti szinü zászló mellett ott legyen a feketesárga is, mert elvégre ma a képviselőházban a 48-as és függetlenségi pártnak van többsége. Bozóky Árpád: Ma még! Nagy György: A másik engedmény az lenne, hogy a szolgálati nyelv legyen a magyar, azon ezredekben, a hol ma az ezrednyelv a magyar. Hát akár megengedi Schönaich, akár nem, de ott, a hol az ezrednyelv ma is a magyar, más nyelven mint magyar nyelven úgysem lehet beszólni. Itt tehát nemzeti engedményre nincs szükség. A harmadik, egy régi ígéretnek újból való megigérése, azon hazugságnak megfejelése, hogy t. i. a magyar honosságú tiszteket visszahelyezik Magyarországba. Mindent hallunk, de egyetlenegy szót sem a magyar vezényszóról, a miért olyan csodás élethalálharczot vivott a függetlenségi párt. Pedig nemcsak erre, hanem többre is van jogunk, mert jogunk van arra, hogy követeljük az önálló magyar hadsereget, (Ugy van! balfelöl). Mikor a katonatiszti fizetések felemelése szóbajött, hogyan viselkedett akkor a ház többsége? Pilisy István t. képviselőtársam és barátom beszéde közben említést tett arról, hogy híre jár a tiszti fizetések emelésének. Egy közbeszólásra, hogy megszavazná-e, ő azt mondotta, hogy a humanizmus szempontjából ezt is emelni kellene a drágasági viszonyok miatt. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz közeledni. Farkasházy Zsigmond: Szorosan a tárgyhoz tartozik, a mit mond. Elnök: Farkasházy képviselő urat figyelmeztetem, hogy nem tűröm, hogy az elnökség jogkörébe beleavatkozzék. Én elnöki jogomból kifolyólag intézkedtem most, a mikor arra kértem, hogy a tárgyhoz közeledjék. Tettem pedig ezt azt hiszem ugy, hogy Nagy György képviselő urnak panasza nem lehet. (Helyeslés.) Nagy György: Az elnök ur szives figyelmeztetését köszönöm, de épen azzal akarom indokolni a házszabályrevizió veszedelmes voltát, hogy rámutatok azokra a javaslatokra, a melyeket annak segélyével keresztül akarnak vinni és a melyeknek a megakadályozására a régi házszabály az egyetlen fegyver. Ezt mint érvet hozom fel és beszédemnek általában az a czélja, hogy tőlem telhető komoly és alapos felszólalással igyekezzem bebizonyítani, hogy nemzeti szempontból lehetetlen a Nagy Emil-féle indítvány elfogadása. Kérem is t. képviselőtársaimat, KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. XVI. KÖTET. >ruúr 27-én, csütörtökön. 137 ne azt nézzék, hogy ki beszél, hanem azt, hogy mit mond. Azt hiszem, eddigi egész működésemmel igazoltam, hogy bár gyenge erővel, de mindig a függetlenségi eszmékért harczoltam és ha valakit nem lehet meggyanúsítani azzal, hogy pillanatig is más elv szolgálatába állt, ugy azt hiszem, legelsősorban én vagyok az. (ügy van! balfelöl.) Ugyanez áll többi elvbarátomról is. Mikor Pilisy István t. barátom felhozta a tisztifizetések kérdését, akkor Thaly Kálmán t. képviselőtársam, a ki az »ősz kurucz« igen tiszteletreméltó nevet érdemelte ki, felállott helyéről és azt mondotta: ilyen parlamentben, a hol igy beszélnek függetlenségi képviselők, nem maradhatok tovább. Osztrák katonának nem szavazhatok meg fizetésemelést. — És ezzel kisietett a teremből. Ugyan aznap este a függetlenségi lapok, élükön a »Magyarország«-gal, valóságos kirohanást intéztek Pilisy István ellen, mint vad tigrisek rohantak reá, hogy hogy, miképen mer egy függetlenségi képviselő a katonatisztek fizetésének felemeléséről beszélni ? ISTem sok idővel ezután a delegáczió felment Bécsbe. Részt vettek a delegáczióban — mint már mondottam — a császári ebédekkel mérsékelt kuruczok. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) És akkor a delegácziónak hadügyi albizottságában előállott egy függetlenségi képviselő, Okolicsányi László és ő maga indítványozta, hogy a katonatiszti fizetéseket emeljék fel. És mi történt? Ugyanazok a függetlenségi lapok, a melyek Pilisy Istvánra reárohantak, — nem mondom, hogy mind, de azoknak egy nagy része •— helyesnek tartották Okolicsányi eszméjét és igyekeztek valahogyan elfogadtatni azt, hogy humánus, emberi szempontból tényleg a nemzetnek e nagy érdekét, hogy a katonai téren ujabb áldozatokat ne hozzunk, most fel kell függeszteni, fel kell áldozni. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Jó lenne tehát, ha mielőtt valakiből a harag kitör, egy hónapra előre tudna látni, (Derültség.) mert nem lehet tudni, hogy mikor mi mondjuk meg az igazságot, később nem kell-e a haragot visszaszívni és lelkesedni azért, a miért egy hónappal előbb még gyilkolni is készek lettek volna? Most csak parancsszóra lehet lelkesedni is, mert könnyen megtörténhetik, hogy különben időjártával az embernek vissza kell vonnia lelkesedését. Ezek után áttérek beszédemnek gerinczére, arra, a mi felszólalásomnak is tulajdonképeni tárgyát képezi, t. i. gróf Andrássy Gyula belügyminiszter urnak beszédére, a melyet tegnapelőtt itt a képviselőházban tartott. Ha ezzel a beszéddel foglalkoztam, ismertetni fogom majd a függetlenségi párt vezéreinek álláspontját, (Helyeslés balfelöl.) ismertetni fogom Rakovszky István igen t. képviselő urnak, a ház egyik alelnökének beszédét, a melylyel 1904-ben a néppártnak állásfoglalását jelezte . . . 18