Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-278

2/U országos ülés 1908 február 25-én, kedden. 81 hogy ez magyar parlament és a magyar parlamentben csakis magyarul tolna szabad beszélni. (Felkiáltások a jobboldalon : Ez volna a helyes!) Hál Istennek, t. ház, hallottam tegnap egy kormánypárti képviselőtől, hogy nagy különbség van homogén és heterogén államok között. Hát ez igy van, t. ház, és minden heterogén államban a parlamenti tárgyalások mindenkor több nyelven folynak. Ott van, t. ház, a svájczí szövetségi tanács, a hol három nyelven folynak a tanácskozások, német, franczia és olasz nyelven; ott' van Belgium, a hol a parlament nyelve franczia és flamand. Hát az a horvát obstrukczió valami oly rettenetes volna, hogy szükséges volna miatta ilyen házszabályokat megteremteni és érdemes volna a szólásszabadságot korlátozni akkor, a mikor a házszabályok kétélű fegyvert képeznek és nemcsak mi ellenünk, hanem a körülményekhez képest a magyarok ellen is fordithatók ? És mi rettenetes volt abban a horvát obstrukczióban? Hiszen ha összehasonlítjuk a horvát obstrukcziót a más parlamentekben előforduló obstrukczióval, a hol nincsen klotür, azt látjuk, hogy ott sokkal erősebbek az obstrukcziók, mint volt a horvát! Tessék csak visszaemlékezni a Reichsrathban lefolyt obstrukczióra, a hol egy képviselő 33 óráig beszélt, szóval olyan obstrukcziókra, a hol élnek az u. n. technikai fegyverekkel. Én azt merem állítani, hogy a horvát obstrukczió igen enyhe volt, mert a horvát képviselők csakis kivételesen éltek a technikai obstrukczió fegyverével. Lehet, hogy a horvát obstrukczió egyesekre nézve rettenetes volt, de még rettenetesebb volt a házszabályok kezelése a horvátokkal szemben. Hiszen nincsen a világon egyetlenegy parlament, a hol ilyesmi megtörtént volna. Tessék nekem megmutatni egy parlamentet, a hol az obstrukcziónak egyetlenegy ülése alatt 60 — 70 szómegvonás történt volna. És ha ez még in camera charitatis maradt volna, de Európaszerte kitudódott, hogy a parlamenti tárgyalásokból nálunk gyerekjátékot csinálnak. Emlékszem reá, hogy mikor egyszer egy horvát képviselőtől megvonták a szót, felugrott és elment a horvát miniszterhez, azt mondotta, hogy: becsülettel kérdem tőled, hogy eltértem-e a tárgytól? És mit felelt reá a miniszter? Nem mondhatott mást mint azt, hogy talán a tolmács rosszul tolmácsolta a beszédet. De nemcsak a horvát képviselőktől vonták meg a szót, hanem tőlünk a nemzetiségi képviselőktől is, pedig mi nem obstruáltunk, nem is volt szándékunk obstruálni, nem horvátul beszéltünk, hanem magyarul. Hivatkozhatom majdnem félszázados parlamenti multamra: sohasem történt meg velem — pedig erős dolgokat mondtam a régi Sándor-utezai képviselőházban — hogy a szót megvonták volna tőlem; öreg napjaimban kellett ennek velem megtörténni. KÉPVH. NAPLÓ. 1906—1911. XVI. KÖTET. Azt lehetne talán mondani, hogy eltértem a tárgytól és akkor az elnöknek nemcsak joga, de kötelessége a házszabályok értelmében a szót megvonni. Legyünk tisztában avval, mi az eltérés a tárgytól. Én nem ismerek parlamenti beszédet, a hol ne volna egy kis eltérés a tárgytól. Tessék elolvasni az angol, a franczia, a német parlamenti beszédeket, mindenütt találnak bizonyos eltérést a tárgytól, mert ha ez nem lenne, akkor a parlamenti beszéd egy bürokratikus előadás nívójára sülyedne. Igenis vannak meg nem engedhető eltérések, például, ha én a házszabályok revíziójánál felszólalok és a szandzsaki vasútról kezdek beszélni, mondván, hogy Magyarországnak a külügyekbe nincs semmi befolyása: ez eltérés, s az elnöknek kötelessége bizonyos megintés után megvonni tőlem a szót. De ki kell jelentenem, t. képviselőház, épen a formális obstrukczióra vonatkozólag, hogy én annak elvileg ellensége vagyok. Mert mi az obstrukczió? Az obstrukczió meg akarja akadályozni a rendes parlamenti eljárás menetét és a kisebbség akaratát akarja a többségre rátukmálni, a mi nem helyeselhető. Vannak azonban helyzetek, körülmények, hogy az obstrukczió az utolsó fegyver a szólásszabadság megvédésére, az alkotmány fentartására és általában az állampolgárok szabadságának megtartására. (TJgy van!) Ha ilyen körülmények forognak fenn és ha a kisebbség azon meggyőződésben van, hogy a többség nem képviseli az országot: akkor jogosult az obstrukczió. Ilyen obstrukcziót a magyarok is vittek a Tisza István-féle rezsim, Tisza István házszabályreviziója ellen. De mindent összevéve az obstrukczió általánosságban és a horvát obstrukczió most mind mellékes. Van egy másik, egy súlyosabb, egy mélyebb inditó ok, a mely a házszabályok revízióját felszínre hozta. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) A kormánynak egyik tagja ugyanis akkép nyilatkozott, hogy a házszabályok 'revíziója azért szükséges, mert^vannak bizonyos elemek, — vagy a mint magát kifejezte, vannak bizonyos csoportok — a melyek ellentétbe helyezték és most is helyezik magukat a magyar egységes nemzeti államnak kiépitésével. Ezeket az elemeket le kell törni, meg kell semmisíteni, össze kell tiporni. Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy kik ezek a csoportok, vagy elemek? Tudjuk azt, hogy ezek a csoportok a horvátok, a nemzetiségiek, a demokraták és a szoczialisták. Hát kérem, mi egy közös alapon állunk, s ez az alap a demokráczia. Ezen demokráczia érdekében küzdünk a fennálló faj- és osztályuralom ellen. Ha a magyar faj képes a demokráczia alapján, demokratikus eszközökkel egységes etnikai nemzetet teremteni, az ellen senkinek semmi kifogása nincs és nem is lehet. De akkor, t. ház, nem szabad a demokrácziát alterálni, nem szabad a demokrácziát meghamisítani, nem szabad a házszabályok ilyen revizió11