Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-291

291. országos ülés 1908 márczius 14-én, szombaton. 419 zépen.) Akkor azonban meglesz az az eredmény, hogy legalább a következő nemzedék tudni fogja, hogy volt egy korszak, a mikor a nemzetiségi párt benn volt a képviselőházban, és daczára annak, hogy hazaáruló pártnak tekintették, mégis az a nemzetiségi párt a magyar alkotmány kédelmére kelt és nem fogadta el a Nagy Emil-féle reakcziós indítványt. (Ugy van ! a középen.) T. képviselőház ! Elfogadom a Polit Mihály t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatot. (Helyeslés és éljenzés a középen.) Raisz Aladár jegyző: Suciu János ! Suciu János: T. ház! Még 1904 április havában, azután ugyanazon év október-november havában, valamint az 1904—1905. évi téli választások egész ideje alatt annyi meggyőző érv hangzott el — nem a mi részünkről, épen az önök részéről — a házszabályok módositása, szigorítása ellen, hogy én, a ki nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, tisztán magyar szempontból kiindulva, azokra az érvekre hivatkozva és azoknak az érveknek figyelembevételét kérem ma is, annál is inkább, mert hiszen akkor is felhozták a házszabályszigoritás mellett levők azokat az érveket, a melyeket önök ma is felhoznak, és akkor önök, a koaliczió mostani pártjai voltak azok, a kik Tisza Istvánnak ezeket az érveit helyt nem állóknak bélyegezték. Akkor is Tisza István az úgynevezett nemzetiségi veszedelemre hivatkozva akarta a házszabályszigoritásnak az elfogadását. T. ház ! In medias res lépek, és mint olyan, a ki legközvetlenebbül vagyok érdekelve pártommal együtt, fel kell szólalnom, hogy ne terheljen minket az a nagy ódium, mintha a magyar képviselőház kénytelen lett volna a maga alkotmánybiztositékát, a maga közszabadságát, a melyet eddig élvezett, feladni, csak azért, mert veszély fenyegette vagy fenyegeti őt a nemzetiségiek részéről. Mondom, hogy ez a nagy ódium engem és pártomat ne terhelje, minthogy a képviselőházban szerencsénk van, mint a magyar nemzet alkotó része megjelenni, azt hiszem, kötelességem, sőt jogom is, hogy felszólaljak és ezt a vádat elhárítsam. Ugy azok, a kik régebben, mint azok, a kik ujabban is a házszabályok szigorítása mellett felszólaltak, maga az indítványozó Nagy Emil t. képviselőtársam, mint az indítvány mellett felszólalt t. kormánytagok, továbbá Tolnay t. képviselőtársam és mások is mindnyájan a nemzetellenes« elemeknek esetleges ide bejutását és azt a veszedelmet hozták fel, hogy nemzetellenes elemek a képviselőházat a maguk sajátos és a nemzet ellen törő czéljait melegágyává fognák tenni. Ezzel a nemzetellenes kifejezéssel, mint műszóval, épugy mint a »hazaáruló« műszóval, nagyon gyakran találkozunk a közéletben. Nálunk már semmibe sem megy ennek a szónak az alkalmazása bárkire is. Először csak reánk, nemzetiségiekre alkalmazták, de most már magyar is van ilyen bőven, sőt a magyarság túlnyomó többségére alkalmazzák ezt a megtisztelő titulust, ezt a czirógatást. Hát nézzük meg elsősorban, hogy pl. reánk miféle jogon alkalmazhatják ezt a szót, és miféle okfejtéssel lehet a legtávolabbról is igazolni azt az állítást, hogy mi nemzetellenesek volnánk. T. ház ! Nem akarok katedrái elmélkedésekbe bocsátkozni és nem akarok a tárgytól sem eltérni, de a mikor a házszabály revíziója mellett olyan előkelő ajkakról is felhozatott az, hogy az mintegy óvszer akar lenni a nemzetellenesek ellen, akkor vizsgáljuk meg közelebbről, hogy miért volnánk mi nemzetiségiek — mert hiszen minket értenek elsősorban — ilyen nemzetellenesek ? A magyar közjog egész preczize megjelöli a nemzet fogalmát, megadja annak definiczióját. Én is tehát abból az alapból indulok ki, t. ház, a melyet az 1868 : XLIV. t.-czikk e tekintetben felállít és a mely szerint (olvassa) : »Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan, egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja«. Ezen közjogi alaptétel ellen érvelgethet bárki is azon a czimen, hogy a nemzet szó etnikai értelemben vett nemzetet tételez föl, hogy a nemzet szó a köznyelvben csakis a faj-nemzetre alkalmazható és hogy a magyar nemzet kifejezésben csak politikai értelemben, átvitt értelemben lehet a »nemzet« szót használni: hiába, a törvény adta közjogi fogalommal szemben, mely Magyarországon csak egy nemzetet ismer, a politikai nemzetet, minden ilyen további érvelgetés el kell hogy némuljon. Eégebben ez a politikai magyar nemzet nem foglalta magában a magyar faj egészét, hanem csak nagyon is kis részét, azokat az úgynevezett felsőbb rétegeket, a melyekről a múltkor az igen t. belügyminiszter ur megemlékezett. 1848-ban azonban a nagy alkotmányjogi átalakulás nemcsak az egész magyar fajra, hanem az országban lakó összes nemzetiségekre kiterjesztette a politikai magyar nemzet fogalmát. Ha tehát a politikai egységes magyar nemzetben mi is benn foglaltatunk és ha a politikai magyar nemzet magába öleli a nemzetet megillető összes jogokat, kérdem, mi okon volnánk mi nemzetellenesek ? Markos Gyula: Kifelé gravitálnak! Suciu János : Azt mondja Markos Gyula képviselő ur, hogy kifelé gravitálunk. Bizonyítsa be ezt a vádat! Markos Gyula : Hát a bukaresti garasok ! (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, Markos képviselő ur. Suciu János: En ilyen vádakkal szemben azt tartom, hogy megsérteném nemzetiségemet, ha ezekre komolyan próbálnék válaszolni. (Markos Gyula közbeszól. Zaj.) Elnök: Markos képviselő urat másodszor figyelmeztetem, szíveskedjék csendben maradni. Suciu János: Hogy miért volnánk nemzetellenesek, annak bizonyításával, ha csak nem 53*