Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-290

404 220. országos ülés 1908 márczius 13-án, pénteken. mány minden egyes kezdeményezésénél igazolt a bizalmi kérdés felvetése, a háznak autonóm ügye kivétel, a melyre nem szabad szintén a kormány iránt való bizalom vagy bizalmatlanság szempontjából tekinteni. Értem én azt, bogy a kormányok egyéb kezdeményezéseire nézve, a melyek részint jól vagy rosszul felfogott osztályérdekeket szolgálnak, részint a paktumból folynak, a bizalom kérdése alkalmazást nyer, azonban ott, a bol a ház autonóm ügyéről van szó ; arról, hogy a ház szabad kezet teremtsen magának még a kormánynyal szemben is, a bizalom kérdésének felvetése nézetem szerint teljesen el van hibázva. Azt hiszem, hogy a koalicziónak minden egyes tagja nagyon jól ismeri a blokkoknak, a koaliczióknak természetrajzát. Nem a magyar koaliczióra, a jelen többségre kivánok rámutatni, hanem a koalioziókra általában. Tessék megfigyelni a német Reichstag koaliczióját vagy a francziaországi blokk-rendszert; mindenütt azt tapasztaljuk, hogy a többségek, a koalicziót alkotó pártok bizalommal vannak ugyan egymás iránt, de ez a bizalom abból áll, hogy a koalicziónak minden egyes pártja bizik abban, hogy az általa bizalmával kitüntetett kormány majd a koaliczió többi pártjainak valamelyikét fogja a jégre vinni. Ha itt is ez a bizalom alapja, annál kevésbbé érthető, hogy épen a ház autonóm ügyének elbírálásakor vetik fel a bizalom kérdését. A minap elhangzott itt egy felfogás, a melyből azt a következtetést is levonhatom, hogy nemcsak bizalmi, hanem egyenesen pártkérdésnek tekintik a házszabályok szigorítását. A függetlenségi párt egyik kiváló tagja mondotta ki azt a szentencziát, hogy hiszen a függetlenségi pártnak már csak azért is hozzá kell j árulnia a házszabályok módosításához, mert a szigorított házszabály épen a függetlenségi párt javára fog szolgálni. Én az ilyen felfogásban először is parlamenti immoralitást látok, mert a házszabály nem egyes pártok védelmére szolgál, hanem arra való, hogy a kisebbséget védelmezzük a többséggel szemben ; arra való, hogy biztosítsa minden kisebbségi párt szólásszabadságát. Nézetem szerint tehát a házszabályrevizió kérdését sem bizalmi kérdésnek, sem pártkérdésnek felfogni nem lehet, sőt azt hiszem, hogy a házszabály annyira a ház belső ügyét képezi, hogy rendes viszonyok között még csak politikailag sem volna szabad elbírálni, mert a ház autonóm ügye voltaképen nem is politikai kérdés. Ezidőszerint a házszabályok módosításának ezen formájában kizárólag a kormány tette azt politikai kérdéssé, akkor, midőn az általános választói joggal szemben bizonyos preventív eszközhöz kivánt nyúlni, az által, hogy ebben a képviselőházban a kisebbség szavát elnémítani igyekszik. Politikai kérdéssé tette a kormány, mert nagyon jól tudja, hogy az általa előkészített javaslat nem elégítheti ki a képviselőház minden elemét, nevezetesen azokat, a kik komolyan az általánosság és egyenlőség alapján kívánják a választói reform kérdését megoldani. Ilyen időkben, a midőn a parlament politikai struktúrája közeledni fog az ország szocziális és gazdasági struktúrájához ; a midőn a népképviselet közeledik azon időponthoz, a melyben tényleg hű tükre lesz az ország minden népének, még kevésbbé volna szabad a házszabályok szigorításából politikai kérdést csinálni, mert mindig meg kellene hagyni a kisebbség kezében egy oly fegyvert, a melylyel az élhet akkor, a mikor saját jogát, saját szabadságát veszélyeztetve látja. A többségi pártok vezérei annak idején, a mikor még a parlamenten kívüli kormány hozta felszínre az általános választói j og kérdését, azt mondották, hogy ez .az általános választói jog császári abszolutisztikus stikli; most pedig hogy többségre és abba a helyzetbe jutottak, hogy ők léptethetik életbe az általános választói jogot, parlamenti abszolutizmust létesítenek, mielőtt általános választói jog volna. Az én felfogásom szerint az a harcz, az a gazdasági és politikai harcz, a melynek az általános választói jog kérdésében kell megtörténnie, voltaképen már is megkezdődött, csakhogy ez a harcz most a házszabályrevizió kérdésével forrott össze, és a házszabályreviziós vita időpontjára tolódott át. Ez már az általános választói jogért folyó küzdelem. Én megengedem, hogy a mikor politikai kérdéssé devalválta a kormány a házszabály szigorításának kérdését, akkor lehetnek hű kormánypárti politikusok, a kik vakon biznab a kormányban és neki a házszabályszigoritást is megszavazzák ; azonban, ha már politikai kérdéssé teszik a házszabályrevizió kérdését, akkor nekünk is felkeli vetnünk a bizalom kérdését, és ki kell jelentenünk, hogy a kormány férfiainak eddigi ténykedését és eddigi nyilatkozatait akár itt e házban, akár a folyósokon, akár kinn az országban, akár a félhivatalos sajtó-orgánumokban egyáltalában nem tartjuk alkalmasaknak arra, hogy bennünk bizalmat keltsenek a jövő iránt, (ügy van! Ugy van ! a középen.) A mikor mi politikai szempontból, tehát nemcsak mint a ház autonóm belügyét bíráljuk el a házszabályszigoritásnak kérdését, akkor tényleg azon kérdés előtt állunk, hogy fegyverek állanak rendelkezésünkre, hogy a képviselőházban a szólásszabadságot legalább az időpontig megvédelmezzük, a mig az általános választói jog törvénybe iktatva nem lesz. Politikai fontosságot nyer a házszabály szigorításának ügye az által is, hogy nemcsak az általános választói jog javaslatára vonatkozik, hanem vonatkozik, a mint maga az indítvány mondja : »A magyar szent korona országait egyedül érdeklő egyéb ügyekre is.« E szerint, hogy a háznak minden pártja abba a helyzetbe kerülhessen, hogy magáévá tegye a házszabályok szigorítását, e végből minden pártnak, sőt többé-kevésbbé minden képviselőnek tisztában kell lennie a kormány egész munkaprogrammjával, azzal, hogy az ezen cziklus alatt elintézendő belügyek tekintetében mi a kormány terve. Felvetettem azt a kérdést, hogy ha már