Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-289

372 289. országos ülés 1908 márczius 12-én, csütörtökön. nem arra való, hogy a többség akaratát vagy egyáltalában egyes pártoknak akaratát biztosítsa, hanem, elsősorban arra való, hogy szabályozza a tárgyalási rendet és másodsorban arra való, hogy biztosítsa az összes pártokat abban a tekintetben, hogy a maguk erkölcsi erejéhez képest érvényesülni tudjanak. Ha erre valók a házszabályok, akkor nem lehet azt mondani, hogy én olyan házszabályokat akarok behozni, a melyek egy pártot biztosítanak, különösen a többségben lévő pártot biztosítják a maga érvényesülésében ; de megengedhetőnek tartanék egy olyan indítványt, a mely oda irányul, hogy a mostani házszabály enyhitőleg olyképen módosittassék, hogy a kisebbségek nagyobb védelemben részesüljenek, mert a parlamentáris rendszer megköveteli azt, hogy az összes pártok szabadon tudjanak nyilatkozni. Emlékszem arra az időre, hogy a mikor Tisza István gróf idejében egyes törvényjavaslatokat a klub helyiségében tárgyaltak s a liberális pártiak itt a parlamentben csak szavazás alá akarták bocsátani, az akkori ellenzéki pártban roppant felzúdultak, azt mondották, hogy ez nem járja, hogy tárgyalni kell a törvényjavaslatokat. Szerintem igen helyesen érveltek, mert ha valaki a klubból egyszerűen ide jön szavazni, akor teljesen felesleges minden tárgyalás, de különben a klubokban való határozathozatal által egy másik nagy elvet is megsértünk, és ez a közönség ellenőrzésének elve, mert a tárgyalás hiányában a közönség nincs abban a helyzetben, hogy megítélje, melyik pártnak van igaza, melyiknek nincs. Altalános szempontokból sem fogadhatom tehát el a házszabály szigorítására vonatkozó indítványt. De nem fogadom el azért sem, mert én elvül azt állítom fel, hogy a szólásszabadság korlátozása csak akkor engedhető meg, ha az indokolt. Azonban én azokat az érveket, melyeket a kormány ezen szigorítás mellett felhozott, nem fogadhatom el olyanoknak, a melyek a szólásszabadság korlátozását indokolnák. Mert mit is hozott fel? Felhozta az obstrukcziót. Ebben a tekintetben részben egyetértünk, mert eddig, a mennyire én emlékszem, nem akadt képviselő, a ki azt mondotta volna, hogy az obstrukczió megengedhetősége teljesen ki volna zárva, hogy az egyáltalában nem volna megengedhető, hanem igenis, különbözőképen kifejezve, azt mondották, hogy igenis meg van engedve, ha ok forog fenn reá. Nézetem szerint az egyik ok az volna, hogyha a kisebbség azt hiszi, hogy a nemzet többsége az ő háta mögött áll, a második ok pedig az, hogyha a kisebbség jogai csakugyan veszélyeztetve vannak. Ilyen esetekben jogosult az obstrukczió. Tehát nem magát az obstrukcziót hozzák fel indokul, hanem abból a szempontból indokolják a házszabály-szigoritást, hogy ki fog obstruálni. Felhozzák a horvátokat példaképen. En a horvát kérdésben nem akarok vitatkozni, mert a horvát kérdés egy igen bonyolult kérdés, a melyet nem lehet egy házszabályvita keretén belül megvitatni. Hanem reflektálni fogok egyremásra, ami a házszabály vitával szorosabb kapcsolatban áll és a mire a balpárti képviselő urak is hivatkoztak. Ok szemrehányát tettek a kormánynak és a koalicziós pártoknak, hogy ők hozták ide ezeket a horvátokat. A horvátokat a törvény hozta ide; törvény szerint joguk és kötelességük, hogy ide jöjjenek. A mi pedig ezeket a horvátokat illeti, azt hiszem sértés volna a miniszterekre az, ha azt mondaná valaki, hogy a kormány hivatása intézkedni az iránt, hogy Horvátországból olyan emberek kerüljenek ide, a kik nekünk tetszenek és nem olyanok, a kikben a horvát nép megbízik. (Zaj.) Kossuth Ferencz maga elismerte, hogy ő segítette be őket; én azt nem helyeselhetem, de viszont azt sem helyeselhetném, ha abban az irányban gyakorolna befolyást, hogy másokat küldjenek ide. Ha mi ilyen tételeket innen a parlamentből terjesztünk, akkor az hiszem, az egyáltalán nem helyes eljárás. A választási jog vagy a népé, vagy nem a népé; de ha nem a népé, akkor az nem választás, hanem kinevezés, ha pedig a népé, akkor azok kerülnek ide, a kikben a nép megbízik. Hogy épen ezek a horvátok kerültek ide, az azért történt, mert a nép bizalma épen ezeket tisztelte meg. És hogy obstrukcziójuk, a melyet különben én nem tartok obstrukcziónak, jogosult volt, azt bizonyítja az, hogy a horvát néj> ott volt a hátuk mögött és mikor uj választásra került a dolog, számuk nem hogy megcsappant volna, hanem megnövekedett, daczára annak, hogy a miniszterelnök ur fenyegette őket a házfeloszlatással és azzal, hogy nem kerülnek ide vissza. Visszakerültek, még hozzá megerősödve számbelileg és az által, hogy most már ország-világ tudja, hogy a választóközönség a hátuk mögött van. Azért tehát, hogy a horvátok idekerültek, nem szabad szemrehányást tenni a kormánynak, mert ez nem a kormány, hanem a választóközönség dolga. En más tényt akarok konstatálni a horvátokra nézve. Itt voltam abban az ülésben, a melyben a horvátok először bevonultak; akkor Drohobeczky képviselő ur nyilatkozatot olvasott fel, a melyet önök ropantul megtapsoltak és a melyért szinte összeölelkeztek, (Zaj.) mindenesetre nem azért, mert rossz volt a viszony önök és a horvátok közt, hanem azért, mert az barátságos volt. Akkor történt, hogy valaki a néppárti urak közül idekiáltotta hozzánk: Miért nem vagytok ti is olyan jó hazafiak, mint ezek? Várady Károly : Most egyformák! Petrovics István: Most egyformák vagyunk. (Derültség.) Hogy is bomlott meg ez a viszony ? A hor-