Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-288

288. országos ülés 1908 márczius 11-én, szerdán. 341 cziák tudománya, tehát valami hunczutságfóle volna, (Felkiáltások a baloldalon: Azt nem mondta!) Hát lehetnek, t. ház, egyes emberek következetlenek, lehetnek egyes csoportok is következetlenek, de olyan emberek, a kik nagy eszmék szolgálatában állnak, nem lehetnek következetlenek a nélkül, hogy azokat az eszméket el ne temessék. Ha a krisztusi tanokat nem Krisztus hirdette volna, hanem olyan politikusok, a kik a következetességet nem tartották volna nagy erénynek, akkor az emberiség meg lett volna fosztva leggyönyörűbb korszakától, a keresztény korszaktól, mert az olyan kompromisszuszos Krisztusban senki sem hitt volna. Ha Kossuth Lajos, a ki nagy eszmék szolgálatában töltötte életét, nem külföldön végezte volna azt, hanem hazajött volna és valóságos belső titkos tanácsos lett volna, az ő eszméi a sirban feküdnének. (Helyesléseit a középen.) Tessék meggondolni, hogy a magyar nép szivében csak azon emberek nevei maradtak meg, akik eszméik mellett mindvégig, a sirig kitartottak. Menjenek széjjel az országban, faluról falura, városról városra találni, fognak Kossuth Lajos-, Rákóczi Ferencz-asztaltársaságokat, de Kossuth Ferencz-asztaltársaságokat nem fognak találni. Muzsa Gyula : Majd lesz! Goldis László: A következetesség igenis erény a politikában, mert ez a közerkölcsök legfőbb biztositéka. Hogy ha az ország polgársága azt látja, hogy az a hatalmas párt, a melyet ő többségre juttatott, az ő elveit elhagyja a bársonyszékek kedvéért, miféle elvekkel fog majd e párt kimenni a nép közé és hogyan fogja a népet tovább is lelkesíteni tudni, a mikor az a nép már elvesztett minden lelkesedést, ós a mikor oly tanokat hirdetnek ország-világ .előtt, hogy a következetesség nem erény, sutba lehet dobni azokat az eszméket, a melyekért eddig küzdöttünk, hogy egyik-másik kisebb dologért elnyerhessük a hatalmat. A következetlenség vádját természetesen Andrássy Gyula belügyminiszter, úrra tényleg nem lehet ráfogni; ebben neki igaza van. Mert mindenki meg van arról győződve, hogy ő következetes maradt elejétől végig, ő mindig a házszab ályreviziót követelte. De ezen nincs mit csodálkozni, ő a szabadelvű párt levegőjében nőtt fel, a szabadelvű pártnak pedig mindig az volt a törekvése, hogy letörje az ellenzéket. Hiszen Tisza Kálmánnak az volt a legnagyobb forsza, hogy a nemzetiségi izgatókat börtönbe vesse, ós a mikor valamit el akart érni, akkor mindig felállt és beszélt a nemzetiségiek ellen és óriási tapsvihart kapott a függetlenségi párt részéről is. És a mikor már a magyar ellenzék kinőtt a gyermek-sarukból és nem vette be többé ezt a maszlagot, akkor gondoskodott a szabadelvű párt arról, hogy reá irányítsa az országnak a szabadelvű párt szolgálatában álló közvéleményét arra, hogy országos veszedelem az, hogy itt a házszabályok lehetségessé teszik az ellenzéknek azt, hogy az ellenzéknek akarata is érvényesüljön. T. ház! Én tisztelem a többség elvét; szerintem is minden alkotmányos országban az alkotmányos többségnek akarata kell, hogy érvényesüljön, de a többségi elvet nem szabad abszolúte venni; hiszen azok az emberek, a kik egy kicsit filozófiával is foglalkoznak, nagyon jól tudják, hogy nincs mindig ott az igazság, a hol a többség van. Leibnitz mondotta már, hogy a ki az igazságot keresi, az ne számitsa a szavazatokat. Tehát ugy állítani fel a dolgot, hogy országos szerencsétlenség lenne az, hogy itt a többség nem mindig tudja keresztülvinni az ő akaratát ugy, a mint keresztülvinni akarta volna, azt hiszem, téves felfogás. Nem szerencsétlensége ez az országnak, hanem szerencséje. Hiszen kimutatták épen a volt ellenzéknek nagy vezérei, felolvasták a t. balpárti képviselő urak Kossuth Ferencz nyilatkozatait, valamint a többi vezérlő-bizottsági tagok nyilatkozatait, a melyek azt bizonyitották, hogy az obstrukczióból származtak az országra olyan javak, a melyeket obstrukczió nélkül sohasem ért volna el, akármilyen óriási többsége lett volna is ennek a háznak. A házszabálymódositás szükségességét a horvátokkal is szokták megindokolni, és igazán csodálom, hogy gróf Andrássy Gyula belügyminiszter ur is ilyen olcsó ürügyeket használ arra, hogy a házszabálymődositásra vonatkozó javaslatot megindokolja, hogy ő is a horvátokra hivatkozik. Negyven év óta a horvátok hűséges uszályhordozói voltak a többségnek, mindenféle többségnek; mindenféle miniszterelnök biztosan számithatott a horvátok szavazatára. Épen a koaliczió volt olyan szerencsés helyzetben, hogy annyira megjavítsa a horvát viszonyokat, hogy beállott az az előre sohasem látható, és talán ezentúl soha meg nem történhető dolog, hogy az ide delegált horvát képviselők egyszerre csak a kormánynyal szemben ellenzékké lettek. Hiszen ez természetellenes dolog. Azt mondják ugyanis, hogy a horvát kormány nem alkotmányos kormány. Ugy olvastam igen előkelő lapokban, — a Budapesti Hirlap egyik czikkében volt kifejtve — hogy a horvát kormány nem alkotmányos kormány, nem parlamenti kormány, a horvát kormány nem kell hogy harmóniában legyen a horvát országgyűlés többségével. És miért? Egyetlen okadatolása az, hogy a horvát bánt 0 felsége a magyar miniszterelnöknek javaslatára nevezi ki. Hiszen akkor a mi kormányunk sem parlamentáris kormány, mert a mi kormányunkat is 0 felsége nevezi ki, és pedig a miniszterelnököt senkinek javaslatára, saját inicziativájából, a többi minisztert pedig a miniszterelnöknek ellenjegyzése mellett, épen ugy, mint a horvát bánt. Tehát ha a horvát kormány nem parla-