Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-285

285. országos ülés ltíOS márczius 7-én, szombaton. 259 E tekintetben összhangzóan beszéltek a szónokok és körülbelül ezekre az okokra hivatkoztak, a midőn a kormány lapjaiban hasábokra menő czikkekkel akarták megnyerni a közvéleményt és megtántoritani azt a becsületes és tisztességes ellenzéket, a mely önzetlenül szolgálja a szabadságot és az alkotmányosságot. A magyar kormány politikájában, hogy gróf Andrássy Gyula kifejezésével éljek, vörös fonalként húzódik végig egy bizonyos karakterisztikus jelenség. Valahányszor a kormány olyan törvényeket akart, a melyek nagy emberes pénzáldozattal jártak, valahányszor meg akart magának szavaztatni a kormány egy reakcziós, jogfosztó, a szabadsággal és a nemzet kívánságaival ellenkező törvényt: mindig a veszélyek egész sorát állította a ház és különösen az ország közvéleménye elé. Ezen veszélyek, a szükséghez képest, voltak nagyok és kicsinyek. A szerint, a mint kellett a kormánynak nagy áldozat, nagy jogfeladás, uj ágyú, uj létszám, tiszti gázsi emelése, a mint kellett a kiegyezés megszavazása és az annyira népszerűtlen kvótafelemelés, a szerint vonultatta fel a kormány a Mikulásokat és igyekezett ráijeszteni az országra. Láttunk már ilyen Mikulást hatalmas északi orosz medve képében, láttuk azt hömpölygő pánszláv áradat ábrázatában, ide hozták azt féktelen dákoromán agitáczió formájában, megjelent az alldeutsch, pangermán veszedelem képében, a mint azt von Laehne kéj)viselő ur nemrégen felfedezte. Más alkalommal azt olvastuk a Budapesti Hírlapban, hogy Oderberg felől 10,000 cseh szokolista vonul Zsolna felé és azt megtámadni készülnek. Tessék csak visszaemlékezni az obstrukczió arany korszakára. Nyiry Sándor, az akkori honvédelmi miniszter, hogy megpuhítsa az ellenzéket és megfélemlítse a mamelukokat, a Balkánnal és Maczedóniával rukkolt elő és tornyosuló vészfelhőket festett, a melyek még a függetlenségi pártban is ijedelmet okoztak, ugy, hogy sokan a függetlenségi pártban is készek voltak azért az ujonczjutalékot megszavazni. Ha a kormány most az obstrukczió ellen kívánja a házszabályok ilyen drákói szigorítását, egyszerűen kigúnyolja a párt múltját és azt a pártot, a mely 35 éven át a kormánypárti élet édességei nélkül önzetlenül harczolt az ország függetlenségeért, tönkreteszi, kezeit örökre megköti és ezzel azt a nagy pártot, a mely forró, bátor szabadságszeretetből élt, a jövő — mely Magyarországon radikális és erősen reakczióellenes lesz — a jövő megsemmisítő ítéletének teszi ki. (Ugy van! a nemzetiségiek padjain.) A függetlenségi párt ezen jó, becsületes, régi házszabály szabadelvű napsugarai alatt nőtt fel. (Ugy van! a középen.) Voltak idők, a midőn a függetlenségi párt ellenzéke ugyanegy volt az obstrukczióval. En az obstrukcziót szintén csak végső fegyvernek tartom, de munkának, negatív munkának is tartom az obstrukcziót (Derültség.) és tessék csak visszaemlékezni: ebből a negatív munkából a hazára, az országra és a többségi pártokra igen szép eredmények származtak; igen szép vívmányokat hozott e munka az ország javára. Egy hang baifeiöl: Bársonyszékeket! Blaho Pál: Igenis az obstrukczió negatív munkája szülte ezen pozitív vívmányokat. Ez történeti tény. a melyet tagadni nem lehet. Egy hang baifeiöl: De bizonyítani sem! Blaho Pál: Az obstrukczió nem azért szükséges a parlamenti életben, hogy azzal meg lehessen akadályozni a tárgyalás rendes menetét, a tanácskozást és talán bizonyos törvények elfogadását. Az obstrukczió azért szükséges, hogy a többséget, a mely mint" kormánypárt, rendesen különböző tekintetek, különböző helyzetek, magasabb akarat, magasabb szempontok, vagy mondjuk, legmagasabb szempontok és a kormánypárti képviselők százféle érdeke által vezettetik, hogy ezt a többséget ellenőrizze és a szabadságok és alkotmányos jogok felett őrt álljon, nehogy a fentnevezett járulékos szempontok a többség elhatározására és cselekvésére irányadók legyenek. Az obstrukczió nem más, mint a hatványozott ellenzéki kritika erősebb kifejezése; nem más, mint alkotmányos vető. (Ugy van!) T. ház! A függetlenségi idea levegője, vize, élenye, lelkülete az obstrukczió, vagy, ha ugy akarjuk mondani: a parlamenti forradalom. Jó lélekkel állithatom, hogy az összes politikai vívmányok, a melyek a 67-es pártok javára írattak, a függetlenségi párt elszánt és kitartó harcza nélkül sohasem jöttek volna létre és ezen vívmányokat és eredményeket mindig csak a függetlenségi párt számlájára kell, hogy írjuk. A 67-es pártoktól, mint kormánypártoktól odafent Bécsben nem féltek; azokat igen respektálták, de Kossuth Lajos nevétől, Kossuth programmjától és Kossuth pártjától féltek, rettegtek és azért engedtek. És most azt látjuk, hogy ezt az eredményes politikát a függetlenségi párt ;

ol akarja hagyni, mert kormánypártivá lett. Én igazán nagyon csodálkozom, hogy a többségi pártok ezt a kicsiny, de lelkes és kitartó ellenzéket működésében nem támogatják, és hogy egyáltalában fel sem tudják fogni azt, hogy miért harczolnak ezek a disszideusek olyan erősen és vehemensen, a mint azt teszik. Ezen képviselőtársaim félnek és rettegnek attól a gondolattól, hogy kiadják az utolsó adout-t; hogy megfosztják magukat az utolsó védbástyától, a mely mögött és a melynek védelme alatt olyan sok szép sikert arattak és elérték azt a hatalmi pontot, melyen ma vannak, és a melyre nem jutottak volna el, ha nem obstruáltak volna. (Zaj.) Egyet konstatálnom kell és ezt a független-