Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.
Ülésnapok - 1906-284
28b. országos ülés 1908 márczins 6-án, pénteken. 259 jegyzést a kezembe vegyem, és azokból kijelöljek egy részt, rövidebb is leszek, de talán azért elmondok mégis egyetmást. Gr. Andrássy Gyula beismeri, hogy a házszabályok módosításának szüksége a nemzetiségekkel és a horvátokkal szemben forog fenn. Én nem ismerem el, mert nem ismerem el azt, hogy nagy, az országot érdeklő politikai kérdések e megoldása egyszerűen házszabálymódositás rendjén biztositható. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A horvát kérdés megoldandó, a horvát viszony komoly rendezést igényel, de ne méltóztassék azt hinni, hogy ez a nagy állami létünket érdeklő kérdés kedvező megoldásra jön akkor, ha az a 40 horvát képviselő ur rövidebben, vagy kevesebbet fog itt beszélni tudni. És igy van a nemzetiségekkel szemben is; azoknak a törekvései, akár beszélnek itt sokat, vagy keveset, akár nem, künn az életben jelentkeznek, és az életben kell megtalálni a módját, hogy ezek a jogosulatlan, nemzetellenes, országellenes törekvések ne érvényesülhessenek, nem pedig abban, hogy itt kevesebbet beszélhetnek. Még egy kis beszédrészlettel kell foglalkoznom. Az obstrukczió (Halljuh! Hall juh!) a múlt időkben kétségtelenül sokszor zavarta meg a parlamenti tárgyalásokat, de annyira sohasem zavarta meg, hogy a törvényalkotás egyáltalán lehetetlenné lett volna, sőt hirdetik némely körök, hogy legtöbbnyire más törekvések javára szolgáltak. Kovács Ernő képviselő ur jól magyarázza meg a dolgot. Azt mondja, a tapasztalat az, hogy az obstrukcziós korszakokban a kisebbségnek nagyon alárendelt szerepük volt, illetőleg alárendelt szerepük volt azoknak, a kik obstruáltak, mint macskái a majomnak a sült gesztenye kikaparására. (Olvassa): »Mikor a többségi pártban ellenáramlat merült fel, a vezetőséggel szemben — mondja Kovács Ernő — annak az ellenáramlatnak vezetői nem arra iparkodtak, hogy a maguk véleményét, a maguk akaratát nyiltan kifejezésre juttassák, hanem arra, hogy az ellenzéket beleczipeljék az obstrukczióba, az ellenzékkel kapartassák ki a gesztenyét, és a mikor az ellenzék ezt megtette, akkor a megbukott áramlattal szemben ők üljenek bele a kormányhatalomba.« Tényleg igy volt, t. ház, ez felel meg az igazságnak. Kovács Ernő mondja — a függetlenségi padokról hangzik el és tényleg igy van. Az 1898-iki obstrukeziót pl. ellenem nem a függetlenségi párt kezdte, nem azok a kálvinista papok, a kik összecsókolóztak Molnár János apáttal, hanem más körök, belülről levő körök, tanácsadók, biztatók; talán nem áll épen, hogy ennek következtében mindjárt a hatalomra is jutottak, mert hiszen Széll Kálmán lett miniszterelnök, de tényleg mégis a maguk érdekeit és czéljait szolgálták. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Hát Széll Kálmánt az ellenzék buktatta meg az obstrukczióval ? Felülről volt támogatva az is, a mint Kovács Ernő mondja, tőle tanultam — ennek következtében kellett megbukni neki, s kellett megbukni utána Hédervárynak is, mert nyiltan saját pártja foglalt vele szemben állást. Es vájjon gr. Tisza István bukása a Thalyval kötött békekötés után kizárólag csak az ugrai levél következtében következett be ? Nem. Akkor is a tényeknek az felel meg, hogy magában a Tiszát támogató párt soraiban ingottak egyesek meg, s hagyták ott őt, szerintem helyesen és jogosan, mert gr. Tisza Istvánnak a házszabályok módosítására irányuló törekvései támogatásra méltóak nem voltak, de mégis csak akkor buktatták meg Tisza Istvánt, mikor ott hagyták és maguk is támogatták azt a mozgalmat, a mely Tisza István házszabálymódositásával szemben itt a házban jelentkezett. Ilyen körülmények között azt tartom, hiu remény azt hinni, hogy a házszabályok módosítása természetszerűen maga után fogja vonni a feltétlen békés tanácskozást és feltétlenül maga után fogja vonni azt, hogy az úgynevezett többségi akarat mindig érvényesüljön. Mert a múltban ismételten hangoztatták, hogy jogosultak az obstrukeziók, jogosultak a támadások, mert az a többség, a mely a kormányt támogatja, nem valódi többség, nem a nemzet akaratának képviselője. Hát ezt el lehet mondani, bizonyítani nem; de el lehet mondani mindig ós csak a mérlegnek csekély billenőse szükséges ahhoz, hogy elmondassák az, hogy a többség, a mely ma többség, tényleg nem az, tényleg nem az ország többségének képviselője. S vájjon, t. ház, az uj választói törvény létrejötte után méltóztatik-e gondolni, hogy a függetlenségi pártnak az a tiz évre tervezett programmja alkalmas lesz-e arra, hogy mindig az ország többségben lévő pártjának programmja legyen ? Ez nagyon kétes kérdés. Épen azért nem föltétlenül szükséges az, hogy még azt az elméletet is elfogadjuk, hogy most már olyan idők jönnek a választói törvény reformja után, hogy szabadon lehet a házszabályokat módositani. Én is abban a nézetben vagyok, hogy a házszabályok módosítása kapcsolatba hozandó a választói törvény módosításával, én is abban a nézetben vagyok, hogy az uj választási törvény alapján összejövendő ház számára kell elkészíteni az uj házszabályokat; de nem vagyok abban a nézetben, hogy ezeknek az uj házszabályoknak addig még némely más ügyeknek letárgyalására külön, ad hoc, inczidentaliter szükségesnek mutatkozó házszabálymódositást fogadjunk el. Ez nagy különbség, ez egy márólholnapra jelentkező czél, ez inczidentaliter mutatkozó szükség, érdekszükség következtében való módosítás. Ez a nézetem szerint szükséges módosítás tervszerű, rendszeres, az egész házszabályon a tanácskozási renden végigvonuló szerves szabályozás kell hogj r legyen; szerves szabályozás legyen, mely figyelemmel lesz az újonnan alkotandó választási törvény alapján 33*
