Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-283

238 283. országos ülés 1908 mőrczius 5-én, csütörtökön. De ebben a legkompetensebb volt gróf Andrássy Gyula, a ki a következőképen nyilatkozik: »Nem arra szolgál a revízió, hogy a horvátokat letörje; nem arra szolgál, hogy a nemzetiségeket letörje; nincs az X. Y., nincs az egy párt, nincs az egy töredék ellen sem irányítva, hanem objektív alapon áll, azon az alapon, hogy nincs a világon parlament, a melynek ilyen kevéssé szigorú házszabálya volna; láttuk, hogy az egész világon arra szorította a tapasztalat, a kényszer a parlamenteket, hogy fokról-fokra szigorítsák a házszabályokat*. (Zaj.) Elnök: Kérem a t. kéjrviselő urakat, méltóztassanak helyüket elfoglalni. A gyorsírók nem tudnak jegyezni. Méltóztassanak csendben lenni. És kérném a t. képviselő urat, szíveskedjék az elsó' sorba jönni, hogy jobban hallhassák a gyorsírók. Bella Mátyás (előbbre megy. Halljuk! Halljuk ! a jobbközépen): T. képviselőház! A felolvasott idézetből tehát kitűnik az, hogy a házszabályok tervezett módosítása nem szól sem a nemzetiségek, sem a horvátok, sem X, Y ellen; maga a t. belügyminiszter ur mondja. De akkor hogyan egyeztethető össze ez a t. belügyminiszter ur beszédének egy később tett következő kijelentésével? (Halljuk! Halljuk! Olvassa:) »A másik csoport, a mely a parlamentbe be fog jönni, a nemzetiségiek. Ily viszonyok közt csodálom azt a magyar embert, a ki megkoczkáztatja az általános választói jog alapján álló törvényjavaslat elfogadását a házszabályok szigorítása nélkül.« Ebben tényleg ellenmondás van. Az ellenmondás nyilvánvaló, de mint már egyszer megjegyeztem, nem lehet ma már ebben a képviselőházban argumentálni a következetlenség politikájának felhozásával, mert az itt legitimálva és elfogadva lett. Azért csupán konstatálom ezen ellenmondást, és azt hiszem, hogy ez az elsó' állításának gyengítésére fog szolgálni, daczára annak, hogy következetlenség van benne. Eltekintve azonban ezen következetlenségtől, az egész okfejtés hamis, téves alapokból indulván ki, nem felelhet meg a valóságnak. A belügyminiszter ur jelzett beszédében ezen kérdésre vonatkozólag a következőkép nyilatkozott /olvassa): »És bármit mondanak a t. képviselő' urak, mégis nem lehet tagadni, hogy a végezetjük egész más, mint a mienk. Minden felszólalásukon, egész prograinmjukban vörös fonálként keresztülhuzódik, hogy ők is főleg az állam csak egy részének, az egységes politikai nemzet csak egy részének érdekét hordják legmelegebben szivükön és a többit pár frázissal kifizetik; igazi czéljuk az, hogy a nem magyarajku állampolgárok hatalmát, érdekét fejleszszék; — holott a mienk, különbséget nem téve az egyesek anyanyelvét illetőleg — az egységes politikai magyar nemzet javát és boldogságát. Tehát itt is megvan a nagy ellentét. A jövő parlamentben a mainál élesebb, a mainál nagyobb ellentétek lesznek. Ez elkerülhetetlen. Ehhez járul még az is, hogy ezeknek a különböző csoportoknak sohasem lesz közös birájuk. Xem fog akadni egységes nemzeti közvélemény, a mely ítélkezik a különböző csoportok felett, a mely elítélvén az egyiket, azt máskor az obstrukeziótól visszariasztja. Mindegyik csoportnak meglesz a maga önálló közvéleménye, a mely felmenti, és talán épen akkor fogja a leglelkesebben támogatni, mikor a legélesebb ellentétben lesz a többi pártokkal szemben. Hát, t. ház, baj az, ha én, mint a tót népnek képviselője, ebben a képviselőházban és bárhol is annak a népnek anyagi és erkölcsi érdekét szivemen hordom ? Baj az, ha én annak a kerületnek, mely bizalmával megtisztelt és kötelességet rótt reám, érdekét bármily szempontból is szivemen hordom és ennek törvényes és alkotmányos utón eleget akarok tenni? (TJgy van! a középen.) Egyébként is mije nincsen a magyar népnek, a mi nélkül pedig a nemzetiségek szűkölködnek, vagy a belügyminiszter ur állítása szerint a nemzetiségi képviselőknek kellene gondoskodni arról, hogy a magyar nép ezekben a javakban ne szűkölködjék? Talán az állam vagy a kormány gördít akadályokat a magyar nép anyagi és szellemi érdekei elé, megakadályozza anyagi és kulturális fejlődését? Legyen meggyőződve a t. belügyminiszter ur, hogy ez esetben a nemzetiségi képviselők ép oly igazságszeretettel és önzetlenséggel fogják felemelni szavukat a magyar nép anyagi és szellemi érdeke szempontjából, mint a hogy a nemzetiségeknek a törvényben biztosított, de soha meg nem valósított jogaiért. És különben is azt hiszem, hogy ebben a parlamentben a nemzetiségieket szűkkeblű politikával vádolni nem lehet. Az általános választói jog univerzális, annak áldásos eredményét megérzi hazánk minden népe, minden polgára, minden ember. Mi voltunk azok és közöttünk jómagam is, a kik e házba való belépésünk első pillanatától szakadatlanul követeltük az általános, titkos, egyenlő és községenkinti szavazati jogot. Magam is sürgettem pl. egy oly törvényjavaslatnak minél előbb és minél teljesebb mértékben való életbeléptetését, melyből a hazának számtalan polgára lát hasznot, t. i. az 1848: XX. t.-cz. életbeléptetését, melyből háromszor annyi magyarnak van előnye, mint nemzetiséginek. Sőt a szekularizácziót is oda állítottam, mint épen ennek az 1848: XX. t.-czikknek a követelését, pedig ennek tiszta szent meggyőződésem szerint az ország összes népei vallás- és nyelvi különbség nélkül hasznát látják. Szűkkeblű politikával tehát bennünket vádolni nem lehet. Itt van azután a belügyminiszter urnak következő kijelentése: »holott a mi czélunk,