Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-282

'2íá 282. országos ülés 1908 február 29-én, szombaton. szolgálatot tenni. Én reám ez az argumentum sem most, sem a jövendőben többé hatni nem fog, mert én láttam Angliának példájában azt, hogy midőn az Íreket kidobták az angol parlamentből, a mint erről beszélt gróf Andrássy Gyula, és ezen kidobás után Gladstone a konzervatívok elleni harczában, hogy a liberalizmust megmentse, az Írekkel szövetkezve csinálta meg a többséget a homerulebill alkalmából. A nemzetek történetében ez nem bűn, de különben is azt a privilégiumot sem Szatmári Móricznak, sem senkinek nem fogom megengedni, hogy ő tárgyalhasson Medákovicscsal vagy Supilóval, nekem pedig ez a jogom ne lehessen meg, a ki békét akarok Horvátország és Magyarország között. (Nagy zaj a ház minden oldalán. Elnök ismételten csenget.) Szatmári Mór: Ön tárgyalt velük, én nem. Polónyi Géza: Tárgyaltam és tárgyalni is fogok. (Zaj, Elnök csenget.) Azt hiszik az urak, hogy a horvát kérdést ezzel a házszabálylyal meg lehet oldani? Ellenkezőleg, az olaj a tűzre, egyrészt abból a szempontból, hogy akkor tárgyaltatik, a mikor a horvátok nincsenek itt, másrészt, hogy fegyverül használják fel odalenn és azt mondják: íme Magyarországon vasvillával várnak bennünket, házszabályt csinálnak, szájkosarat, bilincset raknak ránk. Ezek nem békitő eszközök. De mi az eredmény ? Az, hogy ezt a pragmatikát, a mely a mi álláspontunk szerint modificatio in peius lett volna, a mai napig sem tudták érvényesíteni. Az a törvény tudtommal, lehet, hogy tévedek, Horvátországban nincs kihirdetve, életbe nem lépett. Most megjelennek ott a bánok, egyik^ a másik után és Hezitálnak a programmban. És mit olvasok a bán programmjában, a melyből az derül ki, hogy természetszerűleg a magyar miniszterelnökkel való megállapodás alapján törtónt? Azt, hogy a pragmatika kérdését majd regnikoláris deputácziók utján fogják szabályozni. T. uraim! Hiszen ezt kérték a horvátok az obstrukczió előtt! Ma pedig már arra az álláspontra helyezkedtek, hogy még regnikoláris deputáczió elé sem bocsátják, mert nem akarják majorizáltatni magukat abban a kérdésben, a melyet nekik paktum biztosit. Hát mit eredményezett az az egyszakaszos törvény? Miként fog a t. miniszterelnök ur ebből a — hogy mást ne mondjak — kellemetlen helyzetből . . . Polit Mihály : Zsák-utczából! •li! Polónyi Géza . . . kiszabadulni, ez az ő dolga! De félő, hogy ebből a harczból a magyar állam tekintélye máris csorbulva kerül ki, mert maga az a tény, hogy a horvát bán a kormánynyal való megállapodással programra gyanánt hirdeti, hogy ezt regnikoláris deputáczió által fogják elintézni, hirdeti azt az igazságot, hogy a magyar törvényhozásnak tehát nem is lett volna joga egy ilyen ' paragrafust törvénybe iktatni. A hogy pedig ez az áldatlan dolog bekövetkezett, egész vehemencziával kitörtek a délszláv törekvések. Ezek konzekvencziák. Nekünk pedig valamikor az volt az álláspontunk, hogy az okokat kell gyógyítani. Nagyon szépen kifejtette ezt. egyszer Apponyi Albert gróf. Nem a következmények, hanem az okok eltávolítása és a konfliktusnak a nemzet méltósága mellett való békés megoldása tehát a feladat, különösen akkor, a mikor Ausztriával szemben a katonai kérdést akarják önök megoldani, a mihez különben a t. miniszterelnök urnak szerencsét kívánok. (Mozgás.) Egyébiránt gondolják meg, egyszerre hadakozni az osztrák keresztény szocziálistáknak minden intrikája ellen, egyszerre hadakozni a szocziáldemokráczia és a horvátok ellen: egy százkaru nemzet számára is nehéz feladat, a miben könnyen elbukhat. Nem tagadom, én a békés megoldásnak vagyok, voltam és maradok a hive a horvát kérdésben is. Nem látom át soha, hogy egyes kormánynak, vagy akár egyes miniszternek egy véletlen tévedése — még nem is teszek érte neki szemrehányást — örök időkre háborúba kényszeritsen két nemzetet. Ezt én nem tartom szerencsés helyzetnek. De ha ezen békülékenység útjára reá akarunk lépni, ha azt akarja a kormány, hogy a támogatást részünkről is megnyerje, — csekélységem részéről is, bár tudom, hogy nem sokat számit, de szívesen felajánlom — ne méltóztassék elbarrikadirozni ennek útját azzal, hogy napok óta nem beszélünk egyébről, mint arról, hogy a házszabályokat revideálnunk kell a horvátokra való tekintettel. De hát ez a házszabályrevizió vájjon segit-e a horvát obstrukczión ? Hát a »visoki sabore« csak akkor sértő a magyar fülnek, ha öt óráig tart ós akkor már nem sértő, ha 16 óráig tart? Hát, t. képviselőház, el lesz oszlatva ez a kérdés ezzel a ház szabály r evizió val ? Hát nem pactum conventumban rejlik-e ez ? Bakonyi Samu: Negyedrész időre szállítjuk le! Polónyi Géza: Megmutatták, hogy nem negyedrész időre szállítják le, hanem éjjeleken át itt fognak ülni és a »visoki sabore«-t fogják hallani, ha van Andrássy-féle szittya-horvát csak egy pár is, a ki birja a szót. De menjünk tovább. Meg lesz szavazva a sürgősség. A szabad szólás jogát nem akarják önök konfiskálni, ugyebár ? (Felkiáltások balfelöl: Nem!) Negyven horvát tehát horvátul fog beszélni azután is. (Felkiáltások balfelöl: Nem baj!) De negyven fog beszélni! (Zaj a baloldalon.) Engedelmet kérek, épen itt van a baj, hogy provokáltak vagy provokáltunk —. szive-