Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.
Ülésnapok - 1906-281
281. országos ülés Í908 február 28-án, pénteken. 169 szag lakossága érdekének meg nem felel, a melyet az ország lakosságának nagy része perhorreszkál. (Ugy van! a középen.) Itt szükségesnek tartom a belügyminiszter ur azon érvelésére rátérni, a mely szerint közöttünk és a többség között az volna a különbség, bogy mi csak specziális érdekeket, nemzeti érdekeket képviselünk, mig a többség általános érdekeket képvisel, és igy ezen érdekellentét, mely a jövő parlamentben nagyobb mértékben fog érvényesülni, teszi indokolttá a házszabályok szigorítását. Én azt hiszem, hogy a t. belügyminiszter ur vádja egyáltalában nem áll, Hogy ha a jelenlegi többség politikáját ebből a szempontból bírálom meg, vájjon az ország összes lakosságának, a politikai magyar nemzet egyetemének érdekeit képviseli-e, akkor azt hiszem, hogy ha konczedálom is azt, hogy mi specziális érdekeket képviselünk, a t. miniszter ur állitása mégis teljesen alaptalan, mert az általa vezetett többség sokkal inkább áll specziális érdekek szolgálatában, mert hiszen már a választói reformnál is nem a politikai magyar nemzet egészének érdekeit tekinti, hanem a faj-magyar nemzet érdekeit akarja kizárólag biztositani. (Igaz! Ugy van! a középen.) Nem mi állítjuk fel tehát ezt az ellentétet, hanem maga a t. miniszter ur, a kinek magaviselete is folytonosan azt mutatja, hogy a mig azt hangoztatja, hogy az egyetemes érdekek képviseletében áll, tényleg és a valóságban nem is az egész magyar faj, hanem csak egy osztálynak érdekeit képviseli. (Igaz! Ugy van! a középen.) Lukács Lászlő: Ez államellenes, nemzetellenes ! Vlád Aurél: A választói reform tárgyában elmondott beszédében is azt mondotta, hogy a felsőbb rétegek hatalmát intézményileg kell biztosítani. Bocsánatot kérek, azt csak nem lehet mondani, hogy az egész fajmagyar nemzetnek, a proletároknak is az volna az érdeke, hogy csak a felsőbb rétegek uralkodjanak. Ha ezeknek a felsőbb rétegeknek megvan az a szellemi ereje, hogy annak fegyvereivel meghódítsák a tömegeket, ám tegyék, de hogy intézményileg biztosíttassák ezek uralma, ehhez hozzájárulásunkat soha megadni nem fogjuk, (Helyeslés a középen.) és azt hiszem e tekintetben a magyar nép többsége is velünk tart. (ügy van! a közepén.) Lukács László: Elmegyünk majd Debreczenbe felvilágosítani a magyar népet. (Zaj.) Vlád Aurél: A t. belügyminiszter urnak és a többségnek ezen álláspontjából ugy tetszik, hogy az általa annyira hangoztatott egységes politikai magyar nemzet elve és teóriája csődöt mondott, mert mikor a miniszter ur konstatálja, hogy először a nemzet specziális érdekei, másodszor a szocziális és közgazdasági érdekek HÉPVH. NAPLÓ. 1906—1911. XVI. KÖTET. oly erősek, hogy a jövő parlamentben ezek a szocziális érdekek szembehelyezkednek az egyetemes érdekekkel, akkor bocsánatot kérek, a törvény értelmében a politikai magyar nemzetben benne vannak a munkások is, benne vagyunk mi nemzetiségek is és igy kétségtelen, hogy ezek a specziális érdekek az egyetemes érdekeket egészítik ki. (Ugy van! a középen.) De ezeknek specziális és az egyetemes politikai nemzetnek érdeke egy parlamentáris országban nem elégíthető ki másképen, mint összeegyeztetésével mindazoknak az érdekeknek, a melyek az országban érvényesülni óhajtanak. Mihelyt más álláspontra helyezkedünk, mihelyt azt mondjuk, hogy az állam én vagyok. — hiszen ez a belügyminiszter ur álláspontja, mert mig az abszolutista franczia király azt mondta: l'état c'est moi, ő azt mondja, hogy mi, a felső rétegek vagyunk a nemzet — ez azonnal lehetetlenné válik. Én azt hiszem, hogy az a tan és az a politika, a melyet a belügyminiszter ur folytat, oda fog vezetni, hogy az az egységes politikai magyar nemzet illuzóriussá válik; a mikor ugy a Választói reformot, mint a házszabályok revízióját ezen szempontokból akarja megvalósítani. T. képviselőház! Nem fogadhatjuk el a házszabályreviziót és a Nagy Emil-féle indítványt már azért sem, mert a házszabályok nemcsak a többségnek, hanem a kisebbségnek is védelmére szolgálnak és ezért a magyar képviselőháznak és a magyar jDarlamentben képviselt pártoknak eddigi álláspontja az volt, hogy a házszabályokat csakis pártközi megegyezés utján lehet megváltoztatni. Ha a többségnek a maga szavazatával joga van a házszabályokat tetszése szerint módosítani, akkor a többségi abszolutizmust hozzuk be, akkor magát a parlamentarizmust, a parlamentáris főelvet rontjuk le, a mely azt mondja, hogy a parlament a többségnek és a kisebbségnek elvi harcza és küzdelme után hozza meg a mpga határozatát. Tudjuk azt, hogy 1904-ben az ellenzék a limine visszautasította Tiszának azt az álláspontját, hogy a 21-es bizottságba küldje ki a maga tagjait, mert abban a véleményben volt, hogy ilyen kérdésekben — és ezt maga Kossuth Ferencz jelentette ki, hogy ez az egyedüli eset — mikor ő nem ismeri el, hogy a többségi akarat kell, hogy domináljon, a többségi akarat kell, hogy érvényesüljön. Ép ugy nem mehetünk bele abba, hogy a házszabályokat revideálják a nélkül, hogy az ellenzéki csoportoknak aggályai figyelembe vétessenek, az ellenzéki csoportoknak érdekei képviseltessenek, a nélkül, hogy a kisebbség jogai is ne biztosíttassanak, vagy pedig, ha a kisebbség jogait elveszik, a többség hatalmát is megfelelőleg ne korlátozzák, Hiszen a mostani ház22