Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-280

158 280. országos ülés 1908 február 27-én, csütörtökön. és akkor ekképen jellemeztem törekvéseimet (olvassa): »Az én törekvésem az ellenzéken az volt, és attól a pillanattól kezdve, mikor ismét ellenzéki álláspontra léptem, az és az lesz ezen­túl is, hogy az ellenzéken álljon elő az a re­konstrukczió, a melyre mint minden tényezőnek, ily viharos idők után a magyar parlament ellen­zékének is szüksége van, hogy az ellenzék adas­sék vissza az ő igazi parlamenti hivatásának, a mely nem abban áll, hogy pillanatnyilag a maga akaratát érvényesítse, hanem abban, hogy a közvéleményre irányitó, érlelő befolyást gya­koroljon.« A szólásszabadságnak olyan magyarázatá­ban, mint a minőt t. képviselőtársaim adnak, az a czél lappang — talán ők maguk sem érzik, mert annyira beleélték már magukat az obstrakcziós gondolatvilágba — hogy szólás­szabadság csak mit fel lehet használni ! arra, hogy egy kisebbség a maga akaratát, leg­alább a maga negativ akaratát érvényesítse a többséggel szemben. Ez pedig a szólásszabad­ságnak nem csak nem postulatuma, hanem a szólásszabadság ilyen magyarázata a szólássza­badságnak sírásója, (Ügy van! Ugy van!) mert hatalmasabb princzipium az, hogy a nem­zetnek boldogulnia, a nemzetnek előrehaladnia kell, s e végből a nemzet orgánumának, a kép­viselőháznak képesnek kell lennie arra, hogy határozatot hozhasson, és ha ezzel a fő elvvel, a nemzeti lét, a nemzeti fejlődés ezen törvényé­vel nem tudjuk összeegyeztetni a szólásszabad­ságot, akkor a kettő közötti összeütközésben — erre a világ minden alkotmányos állama példát ad — a szólásszabadság fogja a rövidebbet húzni és a szólásszabadság fog elveszni. (Ugy van!) Egyáltalában csodálatos felfogások nyilvá­nulnak meg, pl. a t. előttem szólott képviselő­társam beszédének utolsó részében, midőn arról j:>éldázgat, hogy hiszen ha az önálló magyar had­seregről terjesztenénk be törvényjavaslatot és én nem tudom mi mindenféle jóról, akkor nem volna obstrukezió. Csináljunk tehát ilyen dolgo­kat, akkor nem lesz baj, nem kell attól tartani, hogy bárki is obstruálna. T. képviselőház! Mi lappang ebben, ha komolyan analizáljuk ezt a felfogást ? Az, hogy egyáltalában csak olyan javaslatokat lehet elő­terjeszteni, csak olyan alkotásokat lehet keresz­tülvinni, a melyek közlelkesedéssel fogadtat­nak . . . Polónyi Géza: A melyek a programmunk­nak megfelelnek! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: . . . a melyek a programmunk­nak megfelelnek? Az eltérésben programmuuk rögtöni érvényesítésétől közbeszóló t. képviselő­társamnak ép oly része van, mint nekem. (Hosz­szantartó élénk helyeslés és taps.) Csak a pro­grammunktól való eltérésre mondtam ezt, a mely nem abban áll, hogy programmunkat feladtuk volna, hanem csak az, hogy bizonyos időre annak egészben való érvényesítését nem köve­teljük. Ebben t. képviselőtársam is ép ugy részes, mint én, (Ugy van! ügy van!) azért nagyon csodálkozom az ő közbeszőlásán. Polónyi Géza: A házszabály-változtatásra nem vállalkoztam! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: T. képviselőtársam nem vállal­kozik rá, én pedig — vállalkozom abban a tudatban, hogy ezzel annak az ügynek szolgálatot teszek, ezzel előmozdítom azon ügy diadalra jutásának valószínűségét, a mely szivemen fek­szik. (Élénk helyesles és taps.) T. képviselőház! A nemzet jogairól beszél­nek és arról, hogy a házszabály egyik legelső alkotmánygaranczia. Hiszen itt, csak megértjük egymást, talán egyet is érthetünk. A házszabá­lyok megtámadhatatlansága, a házszabályoknak a szentsége, oly értelemben, hogy a házszabályt meg ne legyen szabad sérteni, elsőrendű alkot­mánybiztosi ték és e mellett az elsőrendű alkot­mánybiztositék mellett sorakoztunk mindannyian novemben 18-íkán és ezen az alapon állunk ma is és fogunk állani mindenkivel szemben, a ki szentségtörő kézzel a házszabály e szentségéhez hozzányúl. (Elénk helyeslés.) De hogy egy adott házszabály, valamely épen egy bizonyos időbeli házszabály alkotmány­garanczia legyen, hogy az egy nenyuljhozzám szentség legyen, hogy azt az ember ne fogja fel egyszerűen a változó idők igényei és a tapasz­talat tanulságai szerint, hogy azt törvényes alakban se lehessen megváltoztatni, hogy annak törvényes alakban való megváltoztatása is az alkotmánygarancziát csorbítaná, bocsánatot ké­rek, t. képviselőház, itt azután már nem értjük meg egymást. (Igaz! Ügy van! a johboldalon.) Mert minden jogszabály életbentartásának, annak, hogy az az ő szentsége, a melyhez én még ak­kor is ragaszkodnám, a mikor ez bizonj r os gya­korlati igényekkel állana szemben, a melyeket én magam is helyeseknek tartok, hogy — mon­dom — a köztudatban megtartsa ezt az ő szent­séges jellegét, ahhoz szükséges, hogy annál, mint minden emberi műnél, meglegyen a mődositás­nak, a fejlesztésnek az a lehetősége, a mely nél­kül összeütközésbe kerül élő igényekkel, és ezek­ben az élő igényekkel való összeütközésben veszélyeztetve van épen az, a mit fentartani mindannyian akarunk: a jognak, a jogrend foly­tonosságának az elvét. (Élénk helyeslés és tetszés.) Azt mondják, t. képviselőház, hogy a nemzet jogainak, a nemzet legfontosabb alkotmányos jogainak csorbitása és gyengítése rejlik abban, hogyha az azokra vonatkozó vitáknál nem érvénye­sülhet korlátlanul a kisebbségnek mibenléte. Ezt én nem értem, t. képviselőház. A nemzetnek a joga az, hogy bizonyos ügyekben határozhasson és minél fontosabb az ügyek, minél inkább érin-

Next

/
Oldalképek
Tartalom