Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-280

136 280. országos ülés 1908 február 27-én, csütörtökön. igazság azokkal szemben, a kik a magyar nemzet ellen pártot ütnek, a, kik megtagadják az ezeréves magyar hazát. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Erre vonatkozólag majd az általános választói jogról szóló törvénybe kell olyan intézkedést foglalni, a mely örökre kizárja, Hogy olyanok, a kik ellenségei az országnak, a kik nyilt pártütésben találtattak, a kikre rá lehet bizonyítani a nemzetárulás bűnét, a törvényhozás termében tanácskozhassanak, a nemzet sorsáról, a nemzet jövőjéről dönthessenek. Erre vonatkozólag is a választási reformban kell intézkedéseket keresnünk, és ott kell találnunk módokat, a melyekkel ezt a kérdést rendezni lehet. Én azt hiszem, hogy a nemzetiségi képviselők között egyetlen egy sem akadna, a ki ez ellen tiltakoznék, mert hiszen ők maguk is magyaroknak kell. hogy vallják magukat idegen nyelvük daczára. Érzésben, gondolkozásban és törekvéseikben nekik is magyaroknak kell lenniök és nekik is együtt kell törekedníök arra, hogy felépítsük a független Magyarországot, a melynek hasznát és boldogságát ők és az ő választóik éjjen ugy fogják élvezni, mint a hogy élvezni fogja az egész egyetemes, politikailag oszthatatlan és egységes magyar nemzet. (ügy van!) Egy pár szóval áttérek a múlt ismertetésére. (Halljuk! Halljuk!) A mikor ez a kormány kormányra jutott, Wekerle Sándor miniszterelnök ur 1906 április 9-én a függetlenségi párt helyiségeiben és később itt a képviselőházban is megadta a kormány programmját, a melynek fő pontját az képezte, hogy katonai téren ujabb áldozatokat nem hoz a nemzet az átmeneti idő alatt, de viszont a király sem fog ujabb követeléseket támasztani. Az államháztartásnak rendes szükségletét megszavazzuk, azután megalkotjuk az általános választói jogról szóló törvényt, és ennek alapján uj választás lesz. Ebben a programmban tehát szó sem volt a házszabályrevizióról, mert, ha ezt előre megmondották volna, ma azok a képviselők, a kik jelölt korukban elég merészek lettek volna ily merényletnek bűnrészeseivé szegődni és ezt a nej) előtt hirdetni, nem lennének olyan boldogok, hogy a mandátum birtokában az indítvány mellett igen-nel szavazhassanak. Vérmes reményeink nem voltak. Tudtuk, hogy sok nehézséggel kell megküzdenünk, hogy azok a sok százéves nemzeti ábrándok és vágyak, a melyekért annyi vér ömölt, egyszerűen nem valósithatók meg. De hittük, vártuk, reméltük, sőt követeltük, hogy a többség és a függetlenségi jmrt legalább egy részét ezeknek, már, a mennyi lehetséges, megvalósítani igyekezzék. És mi történt ? Jött egy gazdasági kiegyezés, melynél rosszabbat alig lehetett volna kötni. Jött a kvótának felemelése, a mely, a mint akkori beszédemben kimutattam, évi 8,311.000 korona megtérheltetóst jelent e nemzetre. Ennyi volt az az osztrák hadi mely a 2°/o-os kvótafelemelésben rejlik. A katonatisztek fizetésének felemeléséből Magyarországra 3 millió korona esik. E szerint összesen több, mint 11 millió hadi sarezot kell egy rossz kiegyezésért évenkint fizetnünk. Azután jött a kiegyezési javaslatok egy szakaszban való elfogadtatásának imparlamentáris eljárása, a mely megfosztotta a javaslat ellenzőit a beható kritikától és a rossz kiegyezés visszautasítása érdekéhen folytatandó küzdelemtől. S mikor már azt hittük, hogy több keresztet a nemzetre rakni már nem lehet, hogy annyi áldozat után végre bekövetkezik az Apponyi Albert hirdette derengő hajnal, akkor a legsötétebb éjszaka következett: egyetlen jogunkat, a házszabályokban biztosított szólásszabadságunkat is el akarják venni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Hiszem, hogy gr. Andrássy Gyula belügyminiszter ur ugy csinálta meg ezt a választási reformot, hogy a magyar hegemóniát biztosítsa. Beszédéből ugyan, a mint majd ki fogom mutatni, ez nem tűnik ki, de feltételezem róla. Ámde ki nyújt garancziát arra, hogy a király el is fogadja ezt a választási reformot? (Ugy van! balfelöl.) A míg tehát ilyen garancziát nem adnak, valóságos bűnnek tartanám ennek a nemzetnek lekötni a kezét, lebilincselni a lábát, lakatot tenni az ajkára, hogy azután szólni, mozdulni se tudjon és az abszolutizmus, a császár által rádiktált választási törvényt szavazatával szentesítenie kelljen. Bozóky Árpád: Ez a sötétbe való ugrás! Nagy György: Minket nem azért küldött ide a nemzet, hogy behunyt szemmel, bedugott füllel szavazzunk, hanem azért, hogy lássunk, halljunk és ítéljünk. És hogy a biztatásokra nem lehet adni semmit, arra nézve igen szomorú, igen bánatos tanulságunk van. Hiszen, hogy is állunk a létszámemelés kérdésével? A ki ezelőtt egy esztendővel szóba merte volna hozni, azt az azóta császári ebéddel mérsékelt kuruezok, mint vérszomjas tigrisek rögtön öszszetépték volna. Ma azután ők maguk foglalkoznak vele, ők maguk hozakodnak elő azzal, ők maguk ajánlják fel, ugy hogy Schönaich hadügyminiszternek kellett azt visszautasítania. Azzal az indokolással ajánlkoztak ugyanis fel, hogy: nem lehet tudni, hogy a jövő parlamentben milyen kuruez fiuk lesznek, itt vagyunk mi, a jó fiuk, egyezzetek meg velünk. A lapok már is hozzák, mik lesznek a csúfságból nemzeti engedményeknek nevezett dolgok, a melyeket a létszámemelésért adnának. Minden lap közli és így valószínű, hogy jó forrásból származik, hogy nemzeti engedmény lesz e szerint a zászló és a czimer kérdésének olyan megoldása, a mely szerint az 1867 : XII. t.-czikkben lefektetett paritás érvényre jut.