Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-274

§74. országos ülés 1908 február 20-án, csütörtökön. 415 ugyanezen helyzetben, a mikor Tisza István mi­niszterelnök kijelentette, hogy a törvényjavaslat nem indítvány, tehát az a 217. §. alá nem von­ható. A háznak ez az oldala, a mai többség, (Igaz ! ügy van ! baljelöl.) sőt a kormány tagjai közül is többen azt az álláspontot foglalták el, hogy indit­vány és törvényjavaslat közt különbség nincs, tehát a törvényjavaslatot is fenn lehet tartani. Egy hang (a középen): Honores mutant móres ! Farkasházy Zsigmond : Szükségesnek tartom, hogy a Bozóky Árpád képviselőtársam által fen­tartott költségvetés annál is inkább napirendre tűzessék, mert hiszen abban az intézkedések egész serege foglaltatik, a melyek ezer és ezer embert a legközelebbről érdekelnek. Ilyenek a tisztviselők érdekei, utak, közintézmények létesitése, a vallás szolgáinak kongruakiegészitése ; mind olyan érde­kek, a melyek ma halasztást szenvednek azon a czimen, nem akarom mondani: azon ürügy alatt, hogy költségvetés nem létében azokat folyósitani és létesiteni nem lehet. Elnök : Ismételve figyelmeztetem a képviselő urat, ne méltóztassék eltérni a tárgytól, a napirend megállapításától, mert ezt a házszabályok nem engedik. (Helyeslés.) Farkasházy Zsigmond : Nem kivánom tovább fejtegetni felszólalásom azon részét, a melyben indokolni óhajtottam, hogy más tárgyak sürgőseb­bek, mint a házszabályrevizió ; arról sem kivánok tovább szólni, hogy itt van a büntetőnovella, a végrehajtási novella, melyeket Bozóky képviselő­társam mind fentartott, és melyek mind sürgőseb­bek a házszabályreviziónál, mert százezer ember legközvetlenebb, legfontosabb érdekeit érintik. De áttérek annak konstatálására, hogy még ha nem is volnának sürgősebb tárgyak, akkor is a házszabályok szigorításának napirendre tűzése semmi körülmények közt nem aktuális és sürgős, tehát azt ellenezni vagyok kénytelen. (Helyeslés balfelöl.) T. ház! Ez az egész mai parlamenti alakulat annak köszönheti létét, (Igaz I ügy van! bal­felől.) hogy a mai többség a leghevesebben elle­nezte a házszabályieviziót. Elnök: A képviselő urat újból is figyelmez­tetem, hogy most nem tárgyaljuk a házszabály­reviziót, az nincs ma napirendre tűzve. (Igaz I ügy van!) A képviselő ur felszólalásában azt mondja, hogy ez nem sürgős és az ellen szólal fel, hogy azt holnap napirendre ne tűzzük, és ime ma már maga napirendre hozza és foglalkozik vele. Az meg nem engedhető, hogy ma a házszabály­reviziót érdemben méltóztassék vitatni, ez a házszabályokkal ellenkezik, nekem pedig köte­lességem a házszabály felett őrködni. (Élénk helyeslés.) Farkasházy Zsigmond: Én nem szóltam a házszabályszigoritás érdeméről, csak arra voltam bátor utalni, hogy épen a mai többség nem lehet abban a helyzetben, hogy annak napirendre tűzé­séhez hozzájáruljon és sürgősnek mutassa ezt a kérdést, a melylyel szemben régebben a legheve­sebb ellentállást fejtette ki. Én ezt ugy találom ; de miután nézetemet az elnök ur felfogása szerint sajnálatomra nincs módomban teljes mértékben kifejteni. . . Elnök: Bocsánatot kérek, ez nem az én fel­fogásom, hanem a házszabály rendelkezik igy, (Elénk helyeslés.) nekem pedig kötelességem vi­gyázni, hogy a képviselő urak a házszabályok ellenére ne szólhassanak. Farkasházy Zsigmond : Ennélfogva csak bátor vagyok utalni arra, hogy a házszabályok szigorí­tásának napirendre tűzése akkor, mikor a ház­szabályok épen az utóbbi időben határozottan eredményeseknek és sikereseknek mutatkoztak komoly és veszedelmes körülmények között is, egyáltalában nem aktuális, és konstatálni kivánom másodsorban azt, hogy az az ut, a mely a ház­szabályrevizió napirendre tűzésében követtetik, nem szerenesés ezen parlamenti alakulatra nézve, mert kár sietni azon az utón, a melyet a szabadelvű párt követett és a mely a szabadelvű jaárt romlására vezetett. Kár annyira sietni, mint a hogy a sze­kercze a tengerbe esik. Ezeket voltam bátor elmondani. (Helyeslés balfelöl.) Bozóky Árpád : T. ház ! Elnök: Kérem, itt is vannak felirva. Tessék várni! Ki van felirva % Raisz Aladár jegyző: Gr. Esterházy Móricz ! Gr. Esterházy Móricz: T. ház! Azt hiszem, hogy mindnyájan, vagy legalább a ház nagy több­sége tisztában van a házszabályrevizió szükséges­ségével. (Ellenmondások balfelöl.) és hogy ennek sürgőssége sem kétséges. Ezért a magam részéről az elnök ur napirend-inditványához hozzájárulok. Elnök : Ki következik 1 Raisz Aladár jegyző: Pop Cs. István! Pop Cs. István : T. képviselőház ! Csatlakozom Farkasházy képviselő ur indítványához, hogy a Nagy Emil-féle javaslat holnapra ne tűzessék napirendre. Mikor a házszabályrevizió eszméje felmerült még tavaly, oly óriási hullámokat vert ez a kérdés, hogy hivatalos és nem hivatalos részről szüksé­gesnek látták megnyugtatni a kedélyeket, hogy nem lesz semmiféle házszabályrevizió. Mint rém kisérte ez azokat, a kik féltik az alkotmányt, a kik féltik a szólásszabadságot. És ime, hogy minden indok nélkül, akkor, a mikor preczedensünk, példánk van arra, hogy egy nap alatt 25, vagy mennyi törvényjavaslatot fogadtak el, akkor, a midőn rövid, talán még nem is két év alatt annyi szabadságunk volt, a mennyi szabadság­idejük a gyermekeknek még akkor sincs, a mikor veszélyes betegségek vannak, mondom, hogy akkor miért kell előállani ezzel az ügygyei, azt nem érthetem, és indokát csak abban látom, hogy tényleg a szólásszabadság megszorítása czélja a kormánynak, (ügy van! a középen.) Simkó József: Szó sincs róla!

Next

/
Oldalképek
Tartalom