Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-268

348 268. országos ülés 1908 február 1-én, szombaton. terén még addig is, mig e parlament együtt van, sokat és nagyot alkotni. Máskép állunk azonban a kérdések ama komplexumával, a mely kérdések az állam anyagi megterheltetésével járnak, és a melyekre figyelemmel lennie e ház minden tagjának kötelessége. B szempontokból kiindulva, méltóztassék . megengedni, hogy röviden reflektáljak az állami alkalmazottak érdekében tett eddigi alkotásainkra, valamint azokra a kategóriákra, — egészen röviden és általánosságban — a melyekről eddig még gondoskodnunk nem lehetett. El voltam határozva, hogy e kérdéseket szóvá teszem ez alkalommal főbb vonásaiban, fentartva magamnak, hogy annak idején esetleg a költségvetési tárgyalás során belemélyedjek az egész szocziális problémáink mélyébe, részleteibe, ezt fentartva magamnak, mondom, ma egészen röviden inkább csak az egyes momentumoknak néhány szóval való kiemelésére szorítkozva tárgyalom a javaslatot. Megerősített szándékomban és kétszeresen kötelességemmé tette a felszólalást nekem, a kinek szerencsém van az állami alkalmazottak ügyében évek óta behatóan munkálkodni, (Éljenzés.) kétszeresen kötelességemmé tette különösen az, hogy néhány nap előtt Bécsben, a delegáczió hadügyi albizottságának tárgyalásai során Schönaich táborszernagy, közös hadügyminiszter ur oly dicsérettel halmozott el minket, a melyet legnagyobb sajnálatomra, az állam anyagi helyzete folytán, elfogadni teljes mértékben képes nem vagyok. A közös hadügyminiszter ur ugyanis a katonatisztek fizetésének kérdésével kapcsolatosan azt mondotta, — az összes lapok tudósítása szerint — hogy »a fizetésrendezés kérdése jelenleg még nyilt kérdés, de bizton remélem, — mondja a hadügyminiszter ur — hogy e kérdés minden irányban kielégítő megoldásra fog találni; reményemet a magyar nemzet bölcs belátására, igazságérzetére ós lovagiasságára alapítom, a melylyel az 1908-iki állami költségvetésben saját hivatalnokai sürgős szükségletével bőséges mértékben számol. (Mozgás.) Sajnálatomra, a hadügyminiszter ur e dicsérete teljesen helyt nem áll. Helyt nem áll pedig a következők miatt. Igaz, hogy legnagyobb állami üzemünk, az államvasutak, alkalmazottjainak illetményeit a törvényhozás igen szépen rendezte. Sümegi Vilmos: Meg is érdemlik. Gr. Batthyány Tivadar: Oly szépen, hogy néhány kisebb sérelem kivételével én, a ki e kérdésekkel itt is, másutt is, behatóan foglalkoztam, erről csak az elismerés hangján szólhatok. Megalkotta e törvényhozás a tanítói fizetések rendezését oly módon, a mely ugyancsak ugy az állami, mint a felekezeti tanítók jogos igényeit legalább is nagyjában kielégíti. A t. ház a maga alkalmazottainak anyagi helyzetét ugyancsak igen szépen rendezte és végül ma ott tartunk, hogy a birói és ügyészi kar illetményeit rendezzük, rendezzük oly módon, a mely tekintettel különösen arra, hogy a mint maga a t. igazságügymiaiszter ur is kijelenti, e rendezés csak átmeneti jelleggel bir, a mely remélhetőleg néhány éven belül egy végleges és teljesebb rendezéssel fog betetőztetni. Ha idáig terjed az igen t. hadügyminiszter ur dicsérete, ezt köszönettel elismerem és nyugtázom. Ámde ő exczellencziája valószínűleg nem volt abban a helyzetben, hogy állami költségvetésünknek többi rovatait végigtanulináiryozhatta volna, mert különben, nem dicsérhetett volna bennünket ennyire. Én szeretném, ha a közös hadügyminiszter urnak módja és alkalma volna, hogy csak azt a két nagy fasczikulusra terjedő memorandumot és kérvényt, a mely nálam található, elolvassa és tudomást szerezhetne belőle arról, hogy az állami alkalmazottaknak még mennyi és köztünk mennyi eddig nem teljesített jogos kívánalmuk van. (Igaz! Ugy van!) Gaál András: A pénzügyi tisztviselők! Gr. Batthyány Tivadar: Azt mondja az igen t. közbeszóló barátom, hogy a magyar pénzügyi tisztikar fizetése is rendezetlen. Ezekre is utalni akarok és mindazokra, a kik még rendezve nincsenek, de a magam szempontjából ne vegyék rossz néven, ha nem a pénzügyi tisztviselőkön kezdem, hanem kezdem a legeslegszegényebbeken, az állami napidíjas hivatalszolgák ügyével. (Halljuk ! Halljuk!) Mélyen t. uraim, tessék megpróbálni napi két koronával Budapesten akár magányosan, akár családosán megélni! Ezekre, valamint az állami napidijasokra, a dijnokokra külön felhívom itt is, mint voltam bátor más alkalommal és más helyen is, az igen t. pénzügyminiszter ur figyelmét. Minthogy nem jelszavak után indulok, hanem mindig igyekszem a való helyzetet felkutatni, a . való szükségletek szerint az egész vonalon egy bizonyos skálát megállapítani, hogy kinek kell több, kinek kell kevesebb, kinél sürgősebb, kinél kevésbbé sürgős a segélyezési akczió, ugy az állami napidijasok tekintetében három kategóriát lehet felállítani. Azoknak a fiatal jogászoknak, műegyetemi hallgatóknak, kik csak átmenetileg, inkább csak azért szolgálnak, mint napidijasok, inkább csak azért küldik szülőik őket átmenetileg a napidíjas pályára, hogy szabad idejüket inkább a hivatalos formáknak elsajátításában, semmint a kávéházak füstös levegőjében töltsék el, a kik oda inkább tanulni, mint keresni mennek, ezeknek a segélyezése nem olyan fontos. Eontos, de mégsem a legégetőbb a segélyezés azon állami napidijasoknál, kik nyugdijasai amúgy is az államnak, és mint állami nyugdijasok mellékkeresetképp pályáznak és" kapnak najfidijas szolgálatot, a kik tehát nem kizárólag