Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-264

26b. országos ülés 1908 január 2í-én, pénteken. 229 forma, a mikor az ország bizalmát élvező népképviselők együtt intézik az ország sorsát a király által kinevezett, de a törvényhozásnak felelős miniszterekkel. Régente is voltak országgyűlések Magyarországon, de a kormányférfiak nem voltak felelősek ezeknek az országgyűléseknek. A kormányférfiak, egyúttal a legfőbb közigazgatás kezelői, a gyakorlati életben kizárólag a királyi akaratot képviselték cselekvéseikben, szándékaikban; szóval egész kormányzási terrénumukon a királyi akarat nevében jártak el. A két nagy intézmény, kormány és országgyűlés, csak külsőleg függött össze egymással, de a belső harmóniának az a szép, erkölcsi és szellemi momentuma, a melyet bizalomnak nevezünk, intézményszerűleg nem létezett a két nagy alkotmányjogi faktor között. Ez a két alkotmányjogi faktor évszázadokon át hosszú harczot vívott egymás ellen, s országgyűlésünk múltjának hosszú idejét a nemzeti sérelmek orvoslásának örökös sürgetése jellemzi. Csoda-e, ha ily körülmények közt a kormány fogalma népszerűtlen, ellenszenves értelemmel birt a nemzet nagy tömegei előtt, és lehet-e azon csodálkozni, hogy gyakran már az anyatejjel szívták magukba a nemesi udvarházak generácziói az átkos kormány szidalmazását? Ehhez hozzájárult még egy másik momentum is: Ugyanis valljuk meg őszintén, hogy ez a kormány nagyon sokszor arra törekedett, hogy királyi kedvezések, kegyek, donácziók és állások juttatásával eltérítse az országgyűlés egy részét a nemzet érdekeinek a képviseletétől. Ez sajnos, sok esetben sikerült is, és a kisebbségre hárult a nemzet érdekeinek a képviselete és innen van, hogy a nemzet gondolatkörében és érzelmi világában hosszú időn keresztül a daczoló kisebbség férfiai feje körül fűződött a hazafiság glóriája és a nemzetnek fiai ugy fogták fel, hogy csak az lehet az igazi magyar, az lehet a jó hazafi, a ki a kisebbség férfiai közé tartozik. Azonban a magyar géniusznak hatalmas ereje kibontakozott minden hatalmi nyomás alól, s a Széchenyi István által megkezdett és Kossuth Lajos által befejezett nagy nemzeti evoluczió megteremtette 1848-ban a parlamentarizmust a felelős kormánynyal, a melynek sajátsága az, hogy a minisztérium egyfelől a királyt képviseli, másfelől a nemzet törvényhozásának és felelősséggel tartozik, és ha a majoritás hazafias, akkor hazafias lesz az a kormány is, a mely azt vezeti. Ekkor nagyon megfordult a nemzet gondolkodása. A 48-iki nagy idők hatása alatt nem azt látták többé a nemzet fiai, hogy a parlamenti kisebbség fogja megmenteni az országot, a kisebbség fogja megteremteni a nemzet függetlenségét, hanem mindenki érezte és belátta azt, hogy az a sok vívmány, a mit akkor ki tudtunk eszközölni, csak ugy biztositható, ha a hazafias parlamenti többség az ő akaxatát minden tüskén és bokron keresztül minden esetben érvényesíteni tudja. Hogy mennyire átérezték 1848-ban annak a kérdésnek a fontosságát, hogy a többségi akarat, vagyis a parlamenti akarat érvényre juttatása szorosan összefügg az ország függetlenségének kérdésével, mutatja az a tény, a mi, ugy hiszem, köztudomású, hogy a 48-iki házszabályok tervezői a legszigorúbb klotürt akarták behozni a parlament többségének védelmére az esetleges nemzetietlen kisebbséggel szemben. (Zaj.) A mint tehát a 48-iki parlamentáris kormányforma behozatala előtt a kisebbség tekintetett ugy, mint a melynek védelme a nemzeti eszményben rejlik, ép ugy 1848-ban az ország javáért törhetlenül küzdő többségi akarat nemzeti érvényesülésében látták a függetlenség garancziáját. Sajnos félreértések, különböző intrikák következtében a 48-iki vivmányokat letiporta a reakcziő, de később 1867-ben Deák Ferencz ismét visszaállította a magyar parlamentarizmust. Itt egy teljesen őszinte álláspont kijelentésével tartozom. Az a parlamentarizmus, mely 1867-től kezdődik, csak a formákban volt igazi parlamentarizmus, de lényegét tekintó'leg annak fontos sajátságai hiányoztak. Szinte axiómává tette a gyakorlat, hogy csak az a párt kormányképes, a mely a nemzeti aspirácziókat ha nem is teszi egészen félre, de legalább túlságos hangosan nem hirdeti, és azok az államférfiak, kik a nemzeti aspirácziókat hirdetni merték sok évtizedeken át mint kormányképtelen férfiak tekintettek. Miután pedig a nemzet nem volt hajlandó lemondani az ő ideáljairól, és miután hű maradt régi szerelméhez, a 48-as parlamenthez, bizony megtörtént az, a minek tényét el kell ismerni mindnyájunknak, hogy hatalmi szervezettel, sokszor korrupczióval, sokszor választási visszaélésekkel kellett csinálni egy majoritást, a mely diszkrét módon gyakorolja a hazafiság hivatását. Kern akarom én azt állítani, hogy abban a na gy majoritásban nem voltak kiváló nagy hazafiak igen nagy számmal, sőt azt egyenesen elismerem; csak azt állítom, hogy a nemzet nagy rétegei nem bírtak elegendő érzékkel a, mondjuk, titokban, diszkrétül gyakorolt hazafiság fogalma iránt, mint az talán megvan a műveltebb osztályokban, és igy történt az, hogy a nemzet nagy rétegei nem tudtak felmelegedni az uj rendszer iránt, a melyben nem látták az ő nemzeti ideáljaikat kellőkép kidomborítva. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a mint évszázadokon keresztül a kisebbség védelmét tekintették a nemzeti eszmény feladatának, ép ugy most, mikor látták, hogy egy hatalmi szervezetnek minden eszközével kell szembeállani annak, ki az ellenzéki padokon foglal helyet,