Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-261

261. országos ülés 1908 január 21-én, kedden. 171 a meggyőződésben vagyok, bogy ez a vívmány arra, hogy a nemzetiségeket sikanirozza, elég, de arra, hogy elérjék azt a czélt, a melyet kitűztek maguknak, a magyarosítást, nem elég. Eddig annak az embernek, különösen annak a szegény parasztnak, a ki ott hagyja faluját és olyan körülmények közé megy, mint a minőket itt Bródy t. barátom ecsetelt, legalább megvolt az a biztos tudata hogy ott a saját anyanyelvén fogják kitaníttatni és exercziroztatni; most ezrednyelv van ,és azt akarják elhitetni a magyarsággal, hogy csak adjatok ujonczot, akkor azután ujabb alkalmatok lesz a nemzetiségeket bosszantani. Ezt, t. képviselőház, nem vívmánynak, hanem felette veszedelmes dolognak tartom, valóságos szerencsétlenségnek. T. képviselőház! Bárki az a tiszt, a kinek élethivatása a tiszti pálya, tanulhat nyelveket, kell tanulnia, a mint kell azt intelligens embernek tanulnia, (ügy van! a középen) de attól a paraszttól, a ki oly sanyarú viszonyok között vonul be, a ki otthagyja övéit, esetleg szüleit vagy családját, attól még azt is megkívánni, hogy nyelveket is sajátítson el, ez minden lehet, csak nem a védképesség érdekeit szolgáló eszköz. T. képviselőház! Nem csalatkozom, ha azt állítom, hogy a képviselő uraknak talán 98 vagy 99 százaléka megígérte a kétévi szolgálati időt. Nos, itt vannak önök most többségben, mindenki hozzájárulhat, ígérhetnék a miniszterek is, a kik most a bársonyszékekben ülnek. Senki sem terjesztette elő az okokat, hogy mi az akadálya tulajdonkópen annak, hogy még most, a huszadik században sem lehet azt a szerencsétlen embert kioktatni két év alatt, hanem el kell vonni a foglalkozásától három évre, a mely idő alatt el is szokik az igazi, produktív munkától? T, képviselőház! Nagyon természetes, hogy ennek lesznek előfeltételei; de csak tessék minden nemzetiség részére felállítani az iskolákat, csak tessék kioktatni őket, csak tessék azokat a tiszteket kötelezni, hogy tanulják meg azoknak a nemzetiségeknek a nyelvét és akkor nem kell tartani attól a néhány, hctven-nyolczvan német kommandószótól, akkor nyugodtak lehetnek, az nem fogja zavarni tanulásában. T. ház! Igen okos szavak hangzottak el a vita folyamán, különösen a tisztképzés tekintetében. Azt hiszem, hogy ez igen fontos kérdés. Kik mennek ma különösen a hadapródiskolába? A szegény intelligenczia gyermekei, azok, kik nem tudják magasabb kiképeztetésben részesíteni fiaikat, az iparosok, sőt a földmivesek is. A huszárokat kivéve, a többi fegyvernemnél rendesen szegényebb osztályok gyermekeit találjuk. A míg oktatják őket, addig jól megy a dolguk, mert vagy egy meghatározott taksát fizetnek vagy ingyenhelyen vannak. A mizéria ott kezdődik, a mikor az illető kikerül a hadapródiskolából. Kimegy mint őrmester vagy tiszthelyettes és előtte áll a nagyvilág, a hol neki reprezentálni kell. A tiszti kasztszellem megköveteli, hogy reprezentáljon, fizetése azonban nincsen. Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter: De van! Pop Cs. István: Abban ugyan nincsen köszönet. Megkezdődik a nagy kálvária, 18—19 éves korában adósságokat csinál. Ismerek igen szolid katonatiszteket, kik őrnagy korukban sem tudják kifizetni azt az adósságot, a mit csináltak mint tiszthelyettesek, hadnagyok és főhadnagyok. Egészen megforditottja ez az életnek és elegendő indokot szolgáltat arra, hogy a hadsereget tisztjeiben is feltétlenül demokratizálni kelh Elérkezett az ideje annak, hogy azokat a tiszteket megmentsük. Köztudomású, hogy egyes helyeken egyleteket is alakitanak, hogy a tiszteket kiragadják az uzsorások körmeiből. Mindez azonban nem segit; a gyógyszert ott kell alkalmazni, hogy ne követeljék attól a szegény tiszthelyettestől, hogy ha a hadtestparancsnok, vagy az ezredes, vagy a zászlóaljparancsnok eljön, azonnal parádéba vágja magát és az első szállodában jelenjék meg bankettre. Ez a kezdőpontja az ő szerencsétlenségüknek és szegénységüknek. Reprezentálniuk kell, ha van, ha nincs pénz; igy áll elő a czifra nyomorúság, mely elkíséri az illetőt egész életében, mert bármennyire erős, bármennyire szabadulni akar az uzsorások és az adósságok tömkelegéből, nem sikerül. Ez, t. ház, katasztrófára vezet. Ezért volna kötelessége a hadvezetőségnek, hogy abból a parádéból engedjen egy kissé és inkább a lelki, a humánus nevelésre fordítson gondot. T. ház! Oly szép elveket hangoztattak egyes képviselőtársaim, hogy igazán nemcsak nagyon sokat tanultam ama vitákból, hanem örvendek is, hogy abban az időben, a mikor mindent oly gyorsan akarnának letárgyaltaim, — különösen a fontos, nehéz kérdéseket — akadnak olyanok, a kik bármilyen ódiumot magukra vállalnak azért, hogy kimondhassák az igazságot. T. képviselőház! Kiket is érdekel az a kétévi katonai szolgálat? Vegyük számításba mindenekelőtt a parasztembert. A szegénysorsú parasztságból kerül ki a hadsereg legnagyobb része, az u. n. gutes Matériái. Ez fegyelmezett, kevésbé ismeri a világ folyását, igy könnyen engedelmeskedik s valóban ráillik az elnevezés: gutes Matériái. Honnan kerül ki ez ? A munkásság és parasztság köréből. A fiatal parasztgyerek apja-anyja mellett nevelkedik, a maga községében. Elvégzi a kis iskolákat és nyomban hasznavehető tagja lesz a családnak, mezőgazdasági munkákat már végezhet, (ügy van! a középen.) Egy családban van három-négy gyermek, és nálunk sokszor megtörtént már az a szerencsétlenség, hogy a három közül a legnagyobbik, legerősebbik kivándorolt 22*