Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.
Ülésnapok - 1906-260
260. országos ülés 1908 január 20-án, hétfőn. 133 vonult. Szerette katonáit; mindenkinek, különösen vasárnapon, állandó engedélye volt a kimaradásra »bis zur Tagwache ausbleiben zu dürfen«. (Derültség.) Megkövetelte azonban, hogy hétfőn reggel aztán helyt álljon magáért a baka. Nehéz volt ez vasárnapi nap után, a mikor bővebb alkalma van a bakának azon találkozások niegejtésére, a melyek szegénynek vigasztalására szolgálnak a szomorú időkben. Kapitányunk azonban valósággal utazott a korhelyekre. Pedig sokan csak akkor jöttek, a mikor már sorba kellett állani. 0 azonban ezzel nem törődve, ezt katonás felfogással figyelembe nem véve, ilyenkor rendezte rendszerint a nagy Laufschritteket. Egy ilyen Laufschritt után, mikor haptákot kommandiroztak, egy bajtársunk, a helyett hogy haptákba állt volna, összeesett, Annak daczára, hogy hapták volt, emberséges kötelességemnek tartottam bajtársamnak segítségére sietni; megoldottam a kravátliját, és megtettem azon szükséges mentő dolgokat, a melyektől, gondoltam, majd magáboz tér. Á kapitány rám kiáltott: Lassen's den Kerl! Hagyja ott a ficzkót! Hadd haljon meg! Nincs pótolhatatlan ember! Ha ő meghal, jön egy másik gyalogos. Ha én megdöglöm — mert igy mondotta: wenn ich krepire — jön egy másik kapitány, és ha a szentséges atyát elviszi az ördög, választanak egy másik római pápát. Markos Gyula: Ez illetlen, szabadkőmives fecsegés! (Zaj.) Elnök : Markos Gyula képviselő urat rendre utasitom! Hencz Károly: A postakönyvben van benn ez az elbeszélés! Benedek János: Azóta már belekerült a postakönyvbe is! Igen t. barátom Hencz Károly — pedig néppárti — nem haragszik érte ugy, mint Markos Gyula igen t. függetlenségi képviselőtársam. Hiszen énnekem a római páj>a szentséges személyét legkevésbbé sem volt szándékom bántani, csak idézem azt, amit a kapitányom mondott, a kinek a nevét is megmondhatom, s akkor szolgált bajtársaimmal bizonyitom, hogy mondotta; csupán az ő beszédét idéztem, minden rossz szándék nélkül; ellenben bizonyos tekintetben örvendek Markos Gyula képviselőtársam ilyen erélyes közberiadásának, mert ez árulja el azt a szellemet, a mely a függetlenségi párt egy részén erőt vett, hogy ime, még tréfa kedvéért sem szabad bizonyos neveket, bizonyos méltóságokat említeni, mert akkor összedűl az egész világ; hadseregünknél maradhat minden a régiben, csak az a fő, hogy azt a szentséges szentséget ne bántsák. Hencz Károly: Mikor szándékozol a függetlenségi pártba visszaléjmi ?! (Zaj.) Mezőfi Vilmos: Majd megtudod, ha megteszi! (Zaj.) Darányi Ferencz: Legkésőbb a választások előtt! Benedek János: T. képviselőház! Ezek az általam felhozott adatok mind olyan természetűek, a melyek nemcsak magyar nemzeti szempontból sérelmesek, hanem általában sérelmesek mindenkire, a ki annak a hadseregnek a tagjává lesz, mert nemcsak a nemzeti, hanem néha még annál magasabb szempontokat is figyelmen kívül hagynak, a nemzeti szempontokat pedig egyáltalában figyelembe sem veszik. Mert hiszen mi a közös hadsereg, mi különösen a tisztikarnak, épen a vezetőköröknek a felfogása ebben a tekintetben ? Legyen szabad erre nézve egy példára hivatkoznom. Abban a garnizonban, a hol mint egyéves önkéntes szolgáltam, történt meg, hogy összejöttek a különböző nemzetiségekhez tartozó egyéves önkéntesek. (Felkiáltások : Bécsben!) Ez Gráczban volt véletlenül. Förster Ottó: A gráczi nagynéne! (Derültség.) Benedek János : Tiszteltet, (Derültség.) Nagy György: Elég szomorú, hogy magyar fiút külföldre lehet vinni! Nem kaczagni kell ezen! A külföldre viszik, ott magyar nemzeti érzését sértik, itt is a saját hazájában folyton piszkolják, gyalázzák! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek! Hencz Károly : Lenyírják a hajadat, vigyázz! Jön az olló! (Derültség.) Benedek János: T. képviselőház! Ott egy helyiségben különböző nemzetiségű egyéves önkéntesek verődvén össze, — mi igen jó barátságban voltunk egymással — a GarnisonsAbend-en nótába kezdtünk. Danoltunk magyar nótákat, a lengyelek lengyel nótákat, az olaszok olasz nótákat, szóval ebből kifolyólag azután bizonyos baj lett. Összehívott bennünket az egyéves önkénteseknek főparancsnoka, akkori őrnagyunk és azt mondotta: Ez helytelen dolog. Egyéves önkéntes uraknak, tisztjelölt uraknak nem szabad nyilvános helyen másképen beszélniök és énekelniük csak németül, mert a hadseregnek a nyelve német... (Felkiáltások a baloldalon : Gyalázat!) és itt ebben a hadseregben nincsenek sem magyarok, sem németek, sem lengyelek, sem csehek, sem jaedig olaszok, hanem itt mindnyájan csak osztrákok vagyunk. Mi csak egy urat ismerünk és ez a császár és mindnyájunknak csak egy a nemzete és ez az osztrák. (Mozgás.) Na hát, t. képviselőház, ilyen felfogás, ilyen szellem mellett sohasem fejlődhetik ki az a hadsereg azzá, a mivé Deák Ferencz szánta \ a maga alkotását akkor, midőn az 1868-ik évi védrendszert megteremtette. Mezőfi Vilmos: Igaz ! Ugy van! Benedek János: T. képviselőház! Annak akadályait, hogy a hadsereg összeforrjon a nemzettel, magának a hadvezetó'ségnek kellene az útból elhárítania. (Ugy van!)
